Az egyik pillanatban a Tourra készültem, aztán az életemért küzdöttem

bernal
2022.02.08. 10:03
Egan Bernal Tour de France- és Giro d’Italia-győztes országúti kerékpáros szerint második esélyt kapott azzal, hogy túlélte súlyos balesetét – számolt be róla az MTI.

 

   

Az élet második esélyt adott nekem. Az egyik pillanatban még a Tour de France-ra készültem, mindent beleadva az időfutambringámon, a következőben pedig már az életemért küzdöttem

– idézte a 25 esztendős kolumbiai versenyzőt a Cyclingnews szakportál.

Bernal két hete edzés közben, Gachancipában nagy sebességgel nekiütközött egy álló busznak, amely rálógott az útra.

Az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd a gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket, és összesen 18 csonttörést diagnosztizáltak.

A múlt héten a bringás még egy nyakicsigolya-műtéten is átesett, saját bevallása szerint 95 százalék volt az esélye annak, hogy lebénul. A Tour de France-on 2019-ben, a Giro d’Italián pedig tavaly győztes Bernal kiemelte: úgy kellett alakulnia, hogy kiváló kezekbe kerüljön, amiért hálát is mondott az őt kezelő bogotái kórház orvosainak és ápolóinak.

Hétfőn hazaengedték Bernalt, akire otthonában még hosszú rehabilitáció vár.

Önmagában az a tény, hogy élek, úgy hatott rám, akár az újjászületés. Azokban a napokban, amikor nagy fájdalmaim voltak, azt ismételgettem magamnak: legalább érzem a fájdalmat, legalább érezhetek valamit

– fogalmazott.

(Borítókép: Tim de Waele / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport