Valter: Számomra Szicíliában indul a Giro, mert itthon ez három nap ünneplés volt

20220507153719 PAP 3335
Valter Attila elmondása szerint a Giro d’Italia magyarországi szakasza három nap ünneplés volt a számára, az igazi verseny majd Szicíliában kezdődik. A magyar kerékpáros saját elmondása szerint még sosem nevetett annyit, mint ezen a szakaszon.

Vasárnap véget ért a 2022-es olasz kerékpáros körverseny magyarországi része, Valter Attila a Balatonfüredre érkezést követően remek hangulatban nyilatkozott az itthoni szakaszokról.

Ennyit még sosem nevettem, mint amennyit ezen a szakaszon. Hihetetlenek az emberek, mindenki annyira »dilis«, egészen elképesztő jelmezeket láttunk. A városneveken is mosolyogtunk egyet, hogy Nagybajomon megy át a Giro d’Italia. Elképesztő volt az egész hangulat, a külföldi versenyzők is értékelték, mondták, hogy »ez igen, itt készültek a Giróra«

– mondta a versenyt követően.

Az Index kérdésére azt is elárulta, milyen érzésekkel utazik a folytatásra.

Nagyon jó érzésekkel utazom Olaszországba, elképesztő volt. Úgy érzem, a viadal számomra majd Szicíliában indul, mert ez nekem tényleg egy három nap ünneplés volt, és ez az érzés ma csúcsosodott ki bennem. Én mindig figyelek és koncentrálok a bringán, szerintem ez a világ legnehezebb sportja, de a legjobb is, és ezt ma megmutattuk itt Magyarországon, és tényleg, nagyon élveztem ma itt versenyezni, elképesztő volt

– felelte Valter Attila az Indexnek.

A harmadik szakaszt megnyerő Mark Cavendisht arról faggattuk, hogyan értékelné a magyarországi szakaszok légkörét.

Hihetetlen volt a hangulat, szenzációs volt a közönség, ahogyan az is, ahogy mellettünk tekertek az emberek. Kiváltság volt itt indulni, és még inkább, hogy sikerült megnyerni a szakaszt

– mondta a brit legenda az Indexnek.

Fetter Erik (EOLO-KOMETA Cycling Team) a 3. etapot a legjobb magyarként, a 41. helyen zárta. A szakasz után óriási köszönetét fejezte ki a magyar szurkolóknak ezért a három napért, hogy a fővárosban és környékén, és a vidéki szakaszokon egyaránt ennyien támogatták őket.

„Méltó zárása volt ez a nap a magyarországi Giro d'Italia szakaszoknak, rengetegen voltak Kaposváron, és a Balaton környéki kis falvak mindegyike is rózsaszínbe borult. Ez a szakasz könnyű volt, az első támadásból kialakult a szökés, amiben Samule Rivi lévén mi is képviseltük magunkat. Így megvalósult az a forgatókönyv, amit terveztünk, és onnantól kezdve csak a mezőnyben kellett haladnunk. Így tényleg faluról falura, városról városra ki tudtuk élvezni a szurkolók beleélését, láthattuk a boldogságukat, ez szuper volt. A szakasz vége természetesen nehéz volt, stresszes és veszélyes, ahogy általában a sprint szakaszok vége. A fináléban, nagyjából 2,5 km-re a cél előtt próbáltam felvezetni a fő emberünknek, Vincenzo Albanesenek a sprintet, aki végül a 14. helyen zárt.”

Fetter Erik kiemelte, hogy a mezőnyből rengetegen megkeresték azzal, hogy le vannak nyűgözve Magyarországtól, és ettől a három naptól.

Richie Porte például megjegyezte, hogy a tegnapi nap eszméletlen volt, és hogy nekem még durvább lehetett bajnoki mezben

– árulta el Fetter Erik.

GIRO D’ITALIA

3. SZAKASZ, KAPOSVÁR–BALATONFÜRED, 201 KM

  • 1. Mark Cavendish (Quick–Step Alpha Vinyl) 4:56:39 óra
  • 2. Arnaud Démare (GroupamaFDJ) azonos idővel
  • 3. Fernando Gaviria (kolumbiai, UAE) a. i.
  • ...41. Fetter Erik (EOLOKometa) a. i.
  • ...48. Valter Attila (GroupamaFDJ) a. i.
  • ...172. Peák Barnabás (IntermarchéWantyGobert Matériaux) 1:06 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

  • 1. Mathieu van der Poel (holland, AlpecinFenix) 9:43:50 óra
  • 2. Simon Yates (brit, BikeExchangeJayco) 11 másodperc hátrány
  • 3. Tom Dumoulin (holland, JumboVisma) 16 mp h.
  • ...40. Valter 1:02 perc hátrány
  • ...101. Fetter 3:07 p h.
  • ...167. Peák 7:25 p h.

A 105. Giro d’Italia résztvevői a hétfői szünnap után már Szicíliában folytatják: az Avolából induló 172 kilométeres szakasz az Etnán zárul hegyi befutóval. A 3445,6 kilométer össztávú viadal május 29-én a veronai időfutammal fejeződik be.

(Borítókép: Valter Attila 2022. május 7-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)