Jakobsen ismét nyert, és élre állt a Tour de Hongrie-n

GettyImages-1397062076
2022.05.13. 18:10
Fabio Jakobsen nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát pénteken, ezzel az összetettben is az élre állt. Az etap legjobb magyar helyezését Karl Ádám szerezte meg.

A sárospataki rajt előtt az elmúlt napi meleghez képest lényegesen hűvösebb idő várta a kilátogatókat és a mezőnyt, ráadásul a rajt előtt röviddel az eső is megérkezett.

Karl az MTI érdeklődésére előzetesen úgy fogalmazott: sok erőt kivett belőle a csütörtöki sprintnél a helyezkedés és az, hogy az utolsó mintegy negyven kilométerre innivaló nélkül maradt, de ennek ellenére is bízott az újabb jó eredményben. Hozzátette: a nedves burkolatnak a befutónál a féktávok miatt lehet jelentősége, de a cél előtt három kilométeren át szinte nyílegyenes lesz az út.

A borongós idő nem befolyásolta a jó hangulatot a csapatbuszok környékén, az Israel-Premier Tech néhány stábtagja és Carl Fredrik Hagen például kipróbálta a szervezők kempingbiciklijeit. A Jumbo-Vismánál is optimista volt a légkör, annak ellenére, hogy a csütörtöki hajdúszoboszlói bukásban két kerékpárosukat is elvesztették: a nyitóetapon győztes Olav Kooij vádliját 12 öltéssel varrták össze, és már haza is utazott, mellette – mint az MTI-nek elmondták – Mick van Dijke is feladta a viadalt.

Rajtuk kívül Einer Augusto Rubio (Movistar) és Arvid de Kleijn (Human Powered Health) hiányzott, így 126-an vágtak neki a Nyíregyházáig tartó 154 kilométeres, 565 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak, amely során Erdőbényén hegyi hajrá, majd Tokajban és Kemecsén gyorsasági részhajrá várt a mezőnyre.

Az eső ellenére is sokan buzdították a versenyzőket az út mentén, Erdőbényén például zászlókkal fogadták a bringásokat. Nem volt egyszerű a nap szökésének kialakulása, a magyar válogatott Solymosi Márton megkísérelt belekerülni, a piros trikós Aaron van Poucke pedig a hegyi hajrá megnyeréséig volt érdekelt az elmenésben. Végül négyen maradtak az élbolyban, amelyet két percre engedett el a mezőny.

A záró nyolcvan kilométeren belül egy vonat áthaladása akasztotta meg rövid időre a kerékpárosokat, akik ezt követően az eső elállásának örülhettek, de a véghajrá egyik szereplőjének várt olasz Matteo Moschetti így is bukott.

A szökevényeket a várakozásoknak megfelelően könnyedén érte utol a mezőny 16 kilométerrel a cél előtt, és ezúttal probléma nélkül jutott el a sprintig. A World Tour-vonatok között egy időre feltűnt a magyar válogatott, majd Karl Ádám a BikeExchange sora mögé állt be. A mezőnyhajrában – akárcsak csütörtökön Hajdúszoboszlón – Fabio Jakobsen diadalmaskodott, a legjobb magyarnak pedig ezúttal is Karl bizonyult.

A vasárnapig tartó, 905 kilométer össztávú magyar körversenyen szombaton a Kazincbarcika környéki 177 kilométeres etap következik három hegyi hajrával és 1325 méter szintkülönbséggel.

(MTI)

(Borítókép: Fabio Jakobsen győzelme Nyíregyházán. Fotó: Getty Images)