Girmay történelmet írt a Scarponi-emlékszakaszon

2022-05-17T152100Z 2047880292 UP1EI5H16MYU7 RTRMADP 3 CYCLING-GI
2022.05.17. 18:08
Az eritreai Biniam Girmay nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát, amelyen az összetett élcsoportja nem változott.

A hétfői szünnapot követően kedden a Pescarából induló 196 kilométer várt a mezőnyre, a szakaszt a 2011-es Giro-győztes Michele Scarponi emlékének szentelték, aki a befutó helyszínén, Jesiben született, öt évvel ezelőtti halálos balesetének helyszínén, Filottranóban pedig gyorsasági hajrát rendeztek. Egykori csapata, az Astana Qazaqstan különleges papagájos kulacsokat használt – a bringást edzéseire is elkísérő kék-sárga madarára, Frankie-re utalva –, Filottranóban pedig a bringások tiszteletére felhívó molinót és számos hatalmas Scarponi-ábrázolást helyeztek el.

Egykori csapattársa és jóbarátja, a szezon végén visszavonuló Vincenzo Nibali 500. szakaszát teljesítette háromheteseken.

Az etap során három negyedik kategóriás emelkedő várt a bringásokra, a nap háromfős elmenését – benne a már negyedszer szökő Mattia Baisszal – azonban a várakozásoknak megfelelően befogták. Az utolsó emelkedőn az összetettben esélyesek csapatai meghúzták a sort, az elsőségért mintegy 25 fős csoport vetélkedett. Ebben a Gent-Wevelgem eritreai bajnoka, az U23-as vb-ezüstérmes Biniam Girmay bizonyult a leggyorsabbnak, a szakasz során kerékpárcsere utáni felzárkózással és a záró lejtmenetben támadással is energiát vesztő, a visegrádi nyitóetapon győztes holland Mathieu van der Poelt megelőzve. Az Alpecin-Fenix holland bringása már a célvonalon áthaladva elismerte az Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux sprinterének teljesítményét, akiért csapattársa, Peák Barnabás az etap elején nagyot dolgozott.

Girmay az első fekete-afrikai kerékpáros, aki szakaszsikert ünnepelhetett az olasz körversenyen.

A harmadik helyet az olasz Vincenzo Albanese (EOLO-Kometa) szerezte meg.

Az összetett élcsoportja nem változott, mindannyian az élbolyban értek célba, így továbbra is a spanyol Juan Pedro López viseli a rózsaszín trikót. A magyarok közül Valter Attila (Groupama-FDJ) egy, Fetter Erik (EOLO-Kometa) öt perc hátránnyal ért célba, Peák pedig közel tíz percet kapott.

A szakasz előtt Mark Cavendish, a Quick-Step Alpha Vinyl Balatonfüreden győztes sprintere videóüzenetben köszönte meg, hogy róla nevezték el azt a zámolyi buszmegállót, ahol megállt kerékpárt cserélni a Budapest–Visegrád nyitóetapon.

„Ma a fő célunk az volt, hogy Vincenzo Albanese a lehető legjobb eredményt érje el. Ha erős lett volna a szökés, akkor abban neki is ott kellett volna lennie. De végül egy gyengének mondható szökés ment el, így picit megnyugodhattunk, és készülhettünk vele a verseny végére”

– fogalmazott az etap után Fetter Erik.

„Mindannyian érte dolgoztunk, én például a folyamatos kulacshordással segítettem. Nagyon meleg volt ma, így végig biztosítani kellett neki a folyadékpótlást. Örülök, hogy benne lehettem a sikerben, hiszen Albanese végül harmadik lett, tehát jó napot zártunk.”

GIRO D'ITALIA
10. szakasz, Pescara–Jesi, 196 km:

1. Biniam Girmay (eritreai, Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 4:32:07 óra

2. Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix) azonos idővel

3. Vincenzo Albanese (olasz, EOLO-Kometa) a. i.

...75. Valter Attila (Groupama-FDJ) 1:02 perc hátrány

...106. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 5:08 p h.

...127. Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux) 9:51 p h.

Az összetett élcsoportja:

1. Juan Pedro López (spanyol, Trek-Segafredo) 42:24:08 óra

2. Joao Almeida (portugál, UAE Emirates) 12 mp hátrány

3. Romain Bardet (francia, DSM) 14 mp h.

...43. Valter 34:40 perc hátrány

...96. Fetter 1:30:12 óra hátrány

...138. Peák 2:11:54 ó h.

Szerdán a Santarcangelo di Romagna és Reggio Emilia közötti 203 kilométer vár a mezőnyre. A 3445,6 kilométer össztávú viadal – amelynek első három szakaszát Magyarországon rendezték – jövő vasárnap a veronai időfutammal fejeződik be.

(MTI)

(Borítókép: Az eritreai Biniam Girmay nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 10. szakaszát 2022. május 17-én. Fotó: Reuters / Jennifer Lorenzini)