Videón, ahogy a klímavédelmi radikálisok a feje tetejére állítják a Tour de France-szakaszt

K EPA20220712226
2022.07.12. 21:08
A dán Magnus Cort nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny keddi szakaszát, amelyen a szlovén Tadej Pogacar megtartotta a sárga trikót, a német Lennard Kämna pedig a második helyre lépett előre összetettben – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A hétfői szünnap után az eddigi három, koronavírus-fertőzés miatt kiszálló bringáshoz további kettő csatlakozott kényszerűségből: a magyar körversenyen 2020-ban szerepelt ausztrál Luke Durbridge (BikeExchange-Jayco) és a sárga trikós Pogacar csapattársa, az új-zélandi George Bennett sem állhatott rajthoz kedden. A francia Alexis Vuillermoz bőrfertőzés, a tavaly negyedik ausztrál Ben O'Connor sérülés miatt nem vállalta a folytatást.

A Morzine és Megève közötti 148,1 kilométeres táv lejtmenettel indult, később három kisebb kategorizált emelkedő, a végén második kategóriás hegyi befutó várt a mezőnyre a több mint 2800 méter szintkülönbséget tartalmazó etapon. A nehezen kialakult szökésbe végül 25 bringás került bele, és hét perc feletti előnyt dolgoztak ki.

A már szétesett szökevénycsoportot és a mezőnyt 36 kilométerrel a cél előtt megállították az útra füstbombákkal keresztbe kiülő tüntetők miatt – az esetről az Eurosport több videót is közölt.

Az élen egyedül megállított Alberto Bettiol egy zsűriautó körül keringve tartott melegen az izmait, a szünetet frissítésre használták a bringások a 29 fokos melegben. Miután megtisztították az utat, a kialakult különbségeket visszaállítva továbbengedték a versenyt.

A 2019-ben flandriai körversenyt, tavaly a Giro d'Italián szakaszt nyerő olasz Bettiol előnye üldözői előtt 25 másodperc, a mezőny előtt több mint 9 perc volt, amikor megkezdte a 19,2 kilométer hosszú, 3,1 százalék átlagmeredekségű záró emelkedő megmászását. A szökésben tekerő, pénteken 80 méter híján hegyi befutót nyerő Kämna hátránya 8:43 volt a szakasz előtt összetettben, Pogacar csapata, a koronavírus miatt hatfősre fogyatkozott UAE pedig nem erőltette az üldözést – tette hozzá beszámolójában az MTI.

A támadások miatt széthulló szökevénycsoport néhány tagja utolérte Bettiolt, a bolyból a 38 esztendős spanyol Luis León Sánchez indult meg, ám a hegyi repülőtér kifutópályáján fekvő célhoz már nagyobb csoport érkezett meg együtt. Az elsőségért a pöttyös trikót korábban viselő dán Magnus Cort és az ausztrál Nick Schultz között célfotó döntött, végül centiméterekkel az előbbi bizonyult jobbnak. A 29 éves Cort 2018 után másodszor ünnepelhetett etapsikert. A harmadik helyet Sánchez szerezte meg.

Az erejével elkészülő Kämna 22 másodpercet kapott Corttól, és bár hátul az UAE nem diktált nagy tempót az emelkedőn, a célegyenesben az összetett menők sprintje miatt 9 perc alatti hátránnyal, azonos idővel jött meg az esélyesek csoportja. Így Pogacar 11 másodperccel Kämna előtt megtartotta első helyét összetettben két kemény alpesi szakasz előtt – tekintett előre a távirati iroda.

Eredmények:
10. szakasz, Morzine–Megève, 148,1 km, hegyi befutó
1. Magnus Cort (dán, EF Education-EasyPost) 3:18:50 óra
2. Nick Schultz (ausztrál, BikeExchange-Jayco) azonos idővel
3. Luis León Sánchez (spanyol, Bahrain Victorious) 7 másodperc hátrány
...10. Lennard Kämna (német, BORA-hansgrohe) 22 mp h.
...20. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 8:54 perc hátrány

Az összetett élcsoportja
1. Pogacar 37:11:28 óra
2. Kämna 11 másodperc hátrány
3. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 39 mp h.
4. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadies) 1:17 perc hátrány

(Borítókép: A mezőnyt feltartóztató klímavédő tüntetőket vesznek őrizetbe francia csendőrök a 109. Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny 10., Morzine és Megève közötti 1485 kilométeres szakaszán 2022. július 12-én. Fotó: MTI / EPA / Guillaume Horcajuelo)