Nem indul az év utolsó háromhetes versenyén a kétszeres Tour de France-győztes

GettyImages-1410487321
2022.07.26. 12:52
Nem indul a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen a kétszeres Tour de France-győztes Tadej Pogacar.

Az éves programjában a vasárnap zárult francia körverseny mellett az augusztus 19-én rajtoló spanyol háromhetes is szerepelt. Az előző két kiírás bajnoka másodikként zárta összetettben a Tourt, amelynek végén az UAE egyik sportigazgatójával együtt még úgy fogalmazott: néhány napon belül eldöntik, újra rajthoz áll-e a Vueltán, amelyen 2019-ben harmadik lett Grand Tour-újoncként.

A 2017-es Tour de Hongrie-n harmadik szlovén bringás azonban csapatával együtt úgy határozott: inkább az őszi klasszikusokra, valamint az ausztráliai világbajnokságra koncentrál a spanyol háromhetes helyett – írta kedden a Cyclingnews szakportál. A wollongongi vb-n az időfutamot szeptember 18-án, a mezőnyversenyt egy héttel később rendezik; Pogacar szeptember 21-én ünnepli 24. születésnapját.

Nem pihen ugyanakkor sokat a két nappal ezelőtti párizsi befutó után Pogacar, szombaton ugyanis a San Sebastián-i egynaposon indul Spanyolországban. A viadalon az eredeti tervek szerint a Groupama–FDJ sorában ott lesz az olaszországi edzőtáborában múlt szerdán balesetet szenvedett Valter Attila is.

 MTI

(Borítókép: Getty Images)