Fetter szökésből kilencedik lett az andalúz kerékpáros körverseny pénteki szakaszán

2023.02.17. 20:33
Fetter Erik kilencedik helyen ért célba az andalúz országúti kerékpáros körverseny harmadik, pénteki szakaszán.

Az Alcalá de Guadaíra és Alcalá de los Gazules közötti 161 kilométeres etapon kitartott a célig a nap szökése, amelynek kialakításában komoly szerepe volt az EOLO-Kometa 22 esztendős magyar időfutambajnok bringásának. A csoport az utolsó kilométeren a meredek és a végén kockaköves emelkedőn esett szét. Fetter – a viadal honlapja alapján – 28 másodperces lemaradással kilencedikként ért célba a szeles etapot megnyerő belga Tim Wellens mögött.

„Nem volt túl jó napom, a lábaim elég fáradtak és nehezek voltak. Ha picit jobb napot fogok ki, akkor még előrébb végezhettem volna. Ugyanakkor örülök, hogy az idényben először sikerült a legjobb tízben megjönnöm, ez komoly motivációt ad a folytatásra” – idézte az EOLO-Kometa közleménye Fettert.

A vasárnapig tartó ötnapos andalúz körverseny – akárcsak a májusi Tour de Hongrie – a ProSeries-sorozat része a nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában. A mezőnyre szombaton az Olvera és Iznájar közötti 165 kilométer megtétele vár.