Szakaszsikerével faragott hátrányából Roglic, Valter a 41. a Vueltán
További Bringa cikkek
Szombaton az Úbeda és Cazorla közötti 159 kilométeres dombos etap várt a mezőnyre, a táv kétharmadánál egy második kategóriás heggyel, majd a végén egy rövid, de nagyon meredek harmadik kategóriás emelkedővel.
Nyolcfős szökevénycsoport tekert el, ami tökéletesen megfelelt a piros trikós Ben O’Connorért tekerő Decathlon AG2R csapatnak: mivel az élen haladók közül az összetettben legjobban álló spanyol Harold Tejada hátránya közel hét perc volt a szakasz előtt, így négy-öt perc környékén tartották a különbséget. A hajrához közeledve annak reményében, hogy harcban lehet az etapsikerért, az Israel–Premier Tech állt a mezőny élére, és folyamatosan csökkentette a hátrányt. A különbség megfeleződése után a 4,8 kilométer hosszú, 7,1 százalékátlagú emelkedő előtt – aminek legmeredekebb részén 20 százalékos meredekségen kellett feltekerniük a bringásoknak – az esélyesek csapatai is beszálltak az üldözésbe.
A hegy megkezdésekor alig egy percre volt már csak a szökevényektől az esélyesek csoportja, amelyet az emelkedőre fordulva nagy bukás szakított szét. A Visma–Lease a Bike 26 esztendős magyar bajnoka, Valter előtt történt az esés. Két és fél kilométer volt hátra, amikor a favoritok közül a háromszoros végső győztes Primoz Roglic indult meg a fél perccel előttük haladó szökevényhármas után. Ezt még át tudták venni a riválisok, azonban a szlovén második ritmusváltása szétszedte a bolyukat. O’Connor sem tudta tartani a tempót, csak a Vueltán összetettben háromszor is második spanyol Enric Mas tudott Rogliccsal tartani, kettősük a meredek utolsó kilométeren belül utolérte az elöl legtovább kitartó Tejadát. A szakaszgyőzelemért Roglic lehajrázta Mast, ezzel 14. etapsikerét aratta a spanyol körversenyen, az időjóváírással együtt pedig közel egy percet faragott összetettben O’Connor előnyéből, aki így is őrzi a piros trikót.
Az etapot az összetett harmadik helyéről váró, a Tour de France-ot segítőként negyedikként záró portugál Joao Almeida az etap utolsó kilométerein nagyon szenvedett, és 4 perc 53 másodpercet kapott. Jócskán elmaradt Valter Attilától, aki 2 perc 40 másodperc lemaradással tekert be a 41. helyen. A spanyol körversenyre segítőként érkezett magyar bajnok az összetettben a 45. pozíciót foglalja el.
Vuelta, 8. szakasz, Úbeda–Cazorla, 159 km:
- 1. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull–BORA-Hansgrohe) 3:38:34 óra
- 2. Enric Mas (spanyol Movistar) azonos idővel
- 3. Mikel Landa (spanyol, T-Rex–Quick-Step) 14 másodperc hátrány
- …17. Ben O’Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 46 mp hátrány
- …41. Valter Attila (Visma–Lease a Bike) 2:40 perc hátrány
Az összetett élcsoportja:
- 1. O’Connor 31:23:27 óra
- 2. Roglic 3:49 perc hátrány
- 3. Mas 4:31 p hátrány
- …45. Valter 20:59 p hátrány
A hétfői pihenőnap előtt vasárnap a Motril és Granada közötti 178,5 kilométeres szakasz teljesítése vár a bringásokra három, egyaránt első kategóriás heggyel, és a végén lejtmenetes befutóval. A Vuelta szeptember 8-án zárul Madridban.