Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Extrém sport cikkek
Nem kell hibázni ahhoz, hogy egy 8000 méteres hegy megmászásából tragédia legyen. A himalájai csúcsok közelében ugyanis olyan körülmények uralkodnak, hogy a legalaposabb szervezettség mellett is számtalan váratlan eseménnyel szembesülhet az alpinista.
A magasban lelassult szervezet nem tud időben reagálni olyan meglepetésekre, mint a kő-, vagy jéghullás, esetleg a lavina. Az alacsonyabb zónában a hegymászó ilyen esetben talán félreugrik, vagy képes máshogy reagálni. De 8000 méteren talán már csak akkor észleli a vészhelyzetet, amikor az már zajlik. Ugyanígy a meredek terepen történő kicsúszás is halálos lehet, ha az alpinista nem tudja gyorsan lefékezni magát.
Sok baleset oka volt már az időjárás váratlan változása is, ami ebben a magasságban életveszélyes fagyásokhoz, kihűléshez vezethet.
Túlvállalták magukat?
A magyar expedíció esetében ugyanakkor már a sikeres csúcsmászás napján kérdéseket vetett fel, hogy miért tartott ilyen sokáig a csúcsmenet. Információink még hiányosak, így csak találgatni lehet, de annyi biztos: a 24 órás mászás szokatlanul hosszúnak számít. Ideális esetben nagyjából ennyi időt számítanak arra, hogy a hegymászók feljussanak a csúcsra, majd visszaereszkedjenek az egyik felső táborba.
Ahogy a közhelyes hegymászómondás tartja: a csúcs az útnak még csak a fele, onnan vissza is kell térni.
Az első intő jelre egyébként már a csúcsmászás előtt felfigyelhettünk: a két magyar alpinista a csúcstámadás előtti este nem érte el a felső tábort, és valamivel lejjebb verték fel sátrukat. Azaz másnap csak az ideálisnál hosszabb úton juthattak fel a Kancsendzöngára.
Kezdő hegymászók jellemző hibája, hogy a csúcs közelébe érve elfogja őket a lelkesedés, és bár már vissza kellene fordulniuk, erejükön felül teljesítve mégis feljutnak a csúcsra. Néha azonban tapasztalt alpinisták is hasonló hibába esnek. Az extrém körülmények közt elhomályosul az értékítéletük, és bízva gyakorlatukban, többet vállalnak a kelleténél. Kis híján ez okozott tömeges szerencsétlenséget 2011-ben a Lhocén, ahogy ezen cikkünk utolsó bekezdésében erről meg is emlékeztünk.
Erőss hegymászókarrierjében előfordult, hogy a végsőkig feszítette a húrt, de olyanról is tudni, amikor bölcsen döntött. Így tett például 2005-ben, a K2-n: noha már látta a célt, úgy ítélte meg, hogy a körülmények nem ideálisak, és a csúcs helyett inkább lefelé vette az irányt.
A tegnapi esetben a kockázatvállaló forgatóköny körvonalazódott: Erőss Zsolt ezúttal alig 4 órával a csúcs után már végső kimerültségéről beszélt az alaptábornak küldött rádióüzenetében.
Az extrém kimerültség lehetett az oka, hogy a mászók újabb szokatlan döntést hoztak: 8300 méteren éjszakáztak. Ez nem csak azért volt rossz döntés, mert nem volt náluk sátor, hálózsák és víz készítéséhez szükséges főző sem. Hanem mert ebben a magasságban már nem létezik pihenés. Az alacsony oxigénszint miatt a szervezet akkor is fárad, ha az ember mozdulatlanul fekszik.
A szabadban töltött éjszaka tehát csak rontotta a helyzetüket, és mivel Kiss Péter rádión arról is beszélt, hogy társa végtagjait masszírozza a fagyás ellen, az is elképzelhető, hogy komoly fagyási sérüléseik voltak.
Reggel ugyan folytatták útjukat, de Erőss még egyszer megállt aludni 8100 méteren, még mindig a halálzónában.
A 7600 méteres tábor felett pedig még hátra volt egy meredek rámpa, amelyen a jelek szerint egyikük sem jutott túl. Egy spanyol hegymászó jelentése szerint Erőss utolsó rádióüzenetében még elmondta: Kiss Péter kicsúszott, lezuhant. Ez vélhetően ezen a meredek részen történt.
Ennél többet nem tudhatunk biztosan, de ha Erőss nem jutott le a legfelső táborba, minimális az esély, hogy életben van. Két éjszakát töltött kinn az embertelen körülmények közt, az ereszkedés sebességéből ítélve ereje elfogyott, így vélhetően ő is kicsúszott ezen a rámpán, vagy valahol felette érte a halál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
