Török Zsolt: Életmentő választás volt a Schell-útvonal
Életmentő választásnak bizonyult, hogy a Himalájában fekvő 8125 méteres Nanga Parbatra a legnehezebbnek tartott Schell-útvonalon mászott fel a csúcsot július 19-én meghódító román expedíció - mutatott rá Török Zsolt, a csoport vezetője hétfőn, Pakisztán bukaresti nagykövetségén tartott sajtóértekezletén.
Miközben a román expedíció az útvonalat építette, a hegy túloldalán június 23-án kilenc hegymászó esett terrorcselekmény áldozatául - idézte fel a történteket az aradi alpinista. Hozzátette: a csapat egy korábbi herkulesfürdői találkozóján döntöttek arról, hogy ismét a Rupal-oldalon próbálkoznak a világ kilencedik legmagasabb csúcsának megmászásával, miután két korábbi román expedíció is itt próbálkozott sikertelenül.
Török Zsolt szerint a romániai alpinizmus eddigi legnagyobb sikerét érték el, tekintettel az útvonal nehézségi fokára és arra, hogy a csapat öt tagja közül négy feljutott a csúcsra oxigénpalack és serpák igénybevétele nélkül.
Az alpinista elismeréssel beszélt a számukra védelmet biztosító pakisztáni rendőrök segítőkészségéről. A sajtóértekezleten megemlékeztek az 1996-os román expedíció két tagjáról, akik életüket vesztették a Nanga Parbat meghódítására tett kísérlet közben.
A Rupal-oldal a hegy legnagyobb, legnehezebb, legtechnikásabb oldala, ennek megmászása nemzetközi viszonylatban is jelentős teljesítmény - számolt be július 19-én a román expedíció sikeréről a 4bakancs.com hegymászóportál, hozzátéve, hogy a csúcshódítás azért is jelentős teljesítmény, mert ezen az útvonalon még nem járt sikerrel sem magyar, sem román hegymászó. Két román expedíció tett kísérletet korábban sikertelenül, magyar expedíció pedig még nem is próbálkozott itt. A csúcsra feljutnia a magyarok közül is eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, aki a hegy másik felén, a Diamir-oldalon új útvonalat mászott.