Kegyetlen jók a magyarok a kegyetlen ultratriatlon-versenyen

2013.10.01. 16:25

A világ legkegyetlenebb ultratriatlonversenye már 23 napja tart, a 21 induló közül már csak alig néhányan vannak versenyben, a legkeményebbnek két magyar versenyző mutatkozik. Szőnyi Ferenc és Rokob József kimagaslik a mezőnyből, tizenhét órával vezetnek a harmadik előtt, míg közöttük több ezer megtett kilométer után is csak 26 perc van Rokob javára. 271 órányi triatlonozás után.

Rokob József
Rokob József
Fotó: http://tripledecaironman.myblog.it

A két magyar ultrás arra vállalkozott, hogy 30 nap alatt 30 ironmant (3,8 km úszás-180 km kerékpározás-42 km futás) teljesítsenek az olaszországi Garda-tó közelében. Közülük Szőnyi számít rutinosabbnak, két évvel ezelőtt a hússzoros táv világbajnoka lett, de Rokob is teljesített már tízszeres ironmant.

Szőnyi sokáig vezetett is, de Rokob egyre jobb állapotba került, elképesztő, de egymás után hozta a 11 órán belüli napi teljesítményeket, akkor amikor már azt gondolnánk, hogy a fáradtság miatt lassulnia kellene. 22. napon aztán át is vette az első helyet, de csak három perccel vezetett.  A 23. napon azonban ismét megelőzte Szőnyit és már 23 perccel előzi meg.

A versenyzők kaptak már heves esőt, hideget is, de rendületlenek. A normális energiapótlás lehetetlen ilyen teljesítmények mellett, egyre soványabb a mezőny minden tagja. A sok ezer megtett kilométerben nemcsak a cipők kopnak, a szervezet is egyre jobban elhasználódik. Rokob is fájlalja a bal sípcsontját és a jobb térdét. „Azért nem panaszkodom, mindenki másnak fájdalmai vannak." – idézték az élen álló magyart a Decaironman blogján.

Kedden már a 24. iromant teljesítik a versenyzők, az utolsó hat napra óriási küzdelem lehet a két magyar között az első helyért, bár a tapasztalt ultrások úgy tartják, hogy mindig csak saját magukra, szervezetük jelzéseire kell figyelniük.