Móric
10 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Éld az álmaidat, vagy halj meg, vallotta Kováts

2013.10.09. 13:25
A magyar extrémsport egyik legismertebb bajnoka, Kováts Viktor életét vesztette Kínában, miközben a hamarosan kezdődő wingsuit-világbajnokságra gyakorolt. A sugárzóan pozitív Kováts tapasztalt ugrónak számított, de úgy tűnik, az ugrásnál hibázott.

Kováts Viktor extrémsportoló kedd délután, tizenöt társával indult edzeni a Csiangcsiacsie városhoz tartozó nemzeti parkban pénteken kezdődő világbajnokságra. A magyar ugró helyi idő szerint délután három óra előtt pár perccel, egy sárga szárnyasruhában vetette magát a mélybe, hétszáz méter magasból.

Az idővel nem volt gond

A szemtanúk szerint már az ugrás elején problémái adódtak, az erős szél eltérítette az útvonalától, később pedig nem nyílt ki az ejtőernyője, zuhanás közben eltűnt. Három másik versenyző sikeresen földet ért, ők ugrás közben szem elől vesztették társukat. Kováts nem viselt GPS-jeladót, ezért a kínai hatóságok gyalog indultak a keresésre, nem sokkal később egy sziklán vérnyomot találtak.

Közel kétszáz rendőr és tűzoltó kutatott a magyar bázisugró után, akinek holttestét egy sziklaszirt aljában találták meg szerda hajnalban. Helyi lapok úgy tudják, egy sziklába csapódott, koponyatörése volt, szörnyethalt.

Báthori Béla pekingi magyar főkonzul az MTI-nek elmondta, a holttestet leszállították a hegyről; az elhunyt útlevelének másolatát megküldték. Személyazonosságának hivatalos megállapítása folyamatban van.

„Az időjárás és a körülmények ideálisak voltak az ugráskor. Viktor halálát kivizsgálták a versenybírók, a szakértőink és versenyzőink, ez alapján úgy tűnik, hogy az ugró hibázott, de ennél többet a család kérésére nem kívánunk elmondani a baleset részleteiről" – írta megkeresésünkre a világbajokságot szervező World Wingsuit League (WWL).

A Vick Fearlessként is ismert ugró napokkal a verseny előtt közösségi oldalán még annak örült, hogy néhány szabályváltoztatásnak köszönhetően még biztonságosabb lesz a világbajnokság. A WWL-től nyilatkozó szakember ezzel kapcsolatban elmondta, a biztonságot akarták szem előtt tartani, ezért eltörölték azt a szabályt, ami megszabta, milyen magasan repüljenek a versenyzők. „Azt kértük az ugróktól, hogy repüljenek magasan a felszín fölött, vegyék figyelembe, hogy hibázhatnak" – emelték ki.

Hat év alatt nagy rutint szerzett

Kováts tapasztalt ugrónak számított, szárnyasruhában hétszázötvenszer vetette már magát a mélybe, túl volt kétszázötven bázisugráson, több mint ezerkétszáz ejtőernyős ugrása is volt. Kétszer volt magyar bajnok, tavaly Svájcban a ProBASE szárnyasugró bajnokságon az első helyen végzett.

„Elkezdtem ejtőernyőzni, aztán jött a szárnyasruha. Nekem mindig a repülés volt az álmom, csak ezért gyakoroltam. A legjobb barátom mellettem halt meg tavaly, akkor elgondolkoztam a folytatáson, de ez egy olyan sport, amit ha elkezd az ember, akkor nem nagyon tudja abbahagyni" – nyilatkozta még tavaly az RTL Klubnak.

Az ejtőernyőzést 2007-ben próbálta ki először, korábban downhillezett, gyerekként síelt. A kínai rendezésű szárnyasruha-világbajnokságra augusztusban a második legjobbként kvalifikálta magát, összesen tizenhatan indultak volna a versenyen, amit azok között a különleges hegyek között rendeznek október 11. és 13. között, amelyek James Cameron Avatar című filmjében is feltűntek.

World Wingsuit League 2013 - trailer

A mezőnyben Kováts volt az egyetlen magyar, főként amerikaiak és ausztrálok indulnak, de lesznek kolumbiai, francia és új-zélandi ugrók is. A versenyen a résztvevőknek 700 méteres magasságból, a Tienmen-hegy egy meredek sziklájáról kell elrugaszkodniuk, és speciális szárnyas ruhájukkal a levegőben siklaniuk, mielőtt egy ejtőernyő segítségével földet érnének. A győztes húszezer dollárt kap.

A szabadság és a gyorsaság hajtotta

Kováts a vb-t szervező World Wingsuit League-nek nemrég azt nyilatkozta, a korlátlan szabadság hajtja, és ő szeretne a leggyorsabb versenyző lenni. „Éld meg az álmaidat, vagy halj meg" – vallott versenyfilozófiájáról, a kínai közönségtől pedig azt kérte, menjenek ki a versenyre, mert elképesztően látványos lesz.

Halálhíre után közösségi oldalán többen vitába keveredtek, hogy a magyar bázisugró felelőtlen volt, mások inkább azt hangsúlyozták, Kováts abba halt bele, amit imádott csinálni. A World Wingsuit League a tragédia után közleményében részvétét nyilvánította, azt ígérték, megteszik a szükséges biztonsági intézkedéseket, ha kiderült, mi okozta a tragédiát.

„Sajnos a versenyzői hibákat nem tudjuk elkerülni. Folytatjuk a vizsgálatot a balesettel kapcsolatban, és folyamatosan dolgozni fogunk azon, hogy a biztonságot növelni tudjuk jövőbeli versenyeinken. Az egész szervezet legmélyebb együttérzését szeretné nyilvánítani Viktor családjának. Közkedvelt személy volt a wingsuitközösségben. Személyisége pozitív hatással volt mindenkire, akivel kapcsolatba lépett" – írták.

Ez pontos jellemzés Kovátsról, akivel az Index a múlt héten, még az elutazás előtt beszélt, benyomásunk szerint laza, nagy dumás, könnyen kapcsolatot teremtő, bevállalós sportoló volt, akire az első beszélgetés után azt mondja az ember, hogy jó fej. Az egy kicsit aggasztotta, hogy keveset tudott ugrani a világbajnokság előtt, abban maradtunk, hogy a hét végén, amikorra várhatóan véget ér a vébé, hosszasan nyilatkozik, de erre a tragédia miatt már nem kerül sor.

A wingsuit a műfaj legveszélyesebbjének számít, idén a kiugró számú halálos baleset miatt Franciaországban fel is függesztették az ugrások engedélyezését, miután egy héten belül három ugró vesztette életét. A műfajt feltaláló francia Patrick de Gayardon is életét vesztette, harmincnyolc évesen egy tizenkétezer méteres ejtőernyős ugrást nem élt túl.