Így kell veszélyesen élni: 35 méter magas fáról ugrott az Amazonasba

2014.03.21. 15:20

A kolumbiai Orlando Duque elképesztő magasságokból veti magát a mélybe, sziklaugróként körbeturnézta a Földet, hogy a legszebb és legvadabb helyekről csobbanhasson a vízbe. Most az Amazonasba ugrott egy fáról, 35 méter magasból.

Duque hagyományos műugrással kezdte karrierjét, de nem szerette az uszodák világát, és ezért elkezdett sziklaugró-versenyekre is járni. Ott szinte egyeduralkodóvá vált, három világbajnoki címet szerzett, hatszor világkupán is nyerni tudott, ő lett az első győztese a Red Bull sziklaugró sorozatának is.

De történelmet írt azzal is, hogy a vizes-vilábajnokságok történetében ő lett az első, aki megnyerte a szupertoronyugrást. A 2013-as barcelonai vb-n 38 évesen tudott nyerni.

Az amúgy is elég extrém versenyek mellett még külön is keresi a veszélyt, hitvallása is ez:

Amint elmúlik belőled a félelem, elkezdesz veszélyesen élni

Szinte nincs olyan hely, ahonnan ne merne leugrani, járja a világot, hogy a legszebb helyeket találja meg, horvát és brazil nemzeti park elzárt részén is talált már különleges sziklákat, szaltózott helikopterből is a New York-i szabadságszoborral a háttérben és leugrott a koppenhágai Opera tetejéről is.

Most nem sziklát vagy épületet keresett, hanem egy olyan Amazonas-parti fát, ahonnan megfelelő mélységű vízbe ugorhatott. A famászás nagyobb gondot okozott neki, mint az ugrás. A pár másodperces zuhanás és csobbanás simán ment neki.