Annyira fáradt volt a hegymászó, hogy nem bírt elhúzódni a jéglavina elől sem
Az Annapurna 8091 méter magas csúcsára igyekvő Török Zsolt társát, George Poranciát a 2-es és a 3-as tábor között elsodorta egy jéglavina. Másnap, a fáradságtól nem tudott tovább menni, egyre rosszabbul lett, így helikopteres mentést hívtak. Török letámogatta a köztes bivakhoz, onnan mentették le őket az alaptáborba, írja a 4bakancs.com.
Török Zsolt és társa, George Porancia elhagyva a 2-es tábort, fix köteleket helyeztek ki és depót építettek körülbelül 6000 méter magasan. Másnap ezen is túlhaladva feljebb mentek a jégfalon, amikor Porancia nagyon rosszul kezdte érezni magát, és bár minden erejével azon volt, hogy továbbhaladjon, nem tudott tenni egyetlen lépést sem.
Török Zsolt értesítette az otthoniakat, hogy kezdjék el a mentést szervezni, ő pedig segített Poranciának a köztes bivakig visszajutni. Senki más nem volt az úton, mert a kereskedelmi expedíció 6 serpája másik, nehezebb útvonalat épített, mivel az általuk korábban rögzített köteleket és felszereléseket előző nap elvitte egy lavina.
Törökék ezek után telefonon órákon keresztül elérhetetlenek voltak: nem lehetett tudni, hogy az elem merült le a telefonban, térerő nincs, vagy komolyabb baj van.
Végül hétfőn reggel 4-kor Török telefonon jelezte, hogy sikeresen leértek a bivakba, és mindketten rendben vannak. Elmesélte, hogy Porancia feje megsérült, előző nap egy jéglavina sodorta el, sisak sem volt rajta. Annyira fáradt volt, hogy nem tudott a lavina elől elhúzódni.
A mentés sikeres volt, jelenleg már mindannyian az alaptáborban vannak, George-ot levitték Katmanduba a kórházba. Jól van, az elkövetkező 3-4 napot ott tölti majd. Az expedíció a három taggal folytatódik.
Török Zsolt jól van, de eléggé kimerítették az előző napok mászásai, ráadásul egy éjszakát 6200 méteren töltöttek. Mikor a helikopter szállította le őket, akkor látta, hogy a serpák még nem érték el a 3-as tábort, az 1-es, 2-es tábort ellepte a hó.
A következő időszakra jó időt mondanak. Terveik szerint az elkövetkező 2-3 napot az alaptáborban töltik, és aztán újra nekivágnak a hegynek.