Fa Nándor döghullámzásban lavírozott

2017.01.03. 14:36

Conrad Colman megint megúszott egy nagy vihart, de most nem kerülte el a közepét, és a hajója sem úszta meg sérülés nélkül. A nagy viharban egy 60 csomós pöff az oldalára fordította a hajót, és ezzel egy időben elszállt a forstay is (hajóorrba nyilazó árbócmerevítő kötél), mert eltört az alsó bekötési pontján a stift. A merevítő a rátekert orrvitorlával együtt a vízbe került. Több órát töltött így, az oldalára fordult hajóban, mivel ebben a helyzetben nem lehetett elhagyni a hajófülkét.

Szerencséjére az árbóc nem tört el. Amint a helyzet javult kicsit, sikerült visszaállítania a hajót, és más köteleket feszíteni az elszállt merevítő helyére. Közben a forstay és a cafatokra szakadt vitorla foszlányai lobognak az árbóccsúcsról, ezt előbb utóbb be kell fognia valahogy, aztán az árbóccsúcsnál ki kell szabadítania a mindenbe belegabalyodó merevítőt, mielőtt újra fixálni tudná. Ehhez kell megint felmásznia a 28 méter maga árbócra, amint csillapodik a szél és kisimul a tenger.

Colmannek ez nem az első vitorlája, amit elveszít, így megtépázva viszont aligha lesz esélye arra, hogy befogja Fa Nándort, akinek ugyancsak nem volt kellemes éjszakája. Előbb 40 csomóval őt is meglegyintette ugyanennek a viharnak a széle, aztán viszont hirtelen elült a szél, és nagy döghullámzásban kellett valahogy lavíroznia. Ilyenkor a hajót nem stabilizálja a szél, össze-vissza billeg, aki kicsit is hajlamos a tengeri betegségre, az garantáltan kikészül. Most megint lengedez valami, a nap is kisütött, és a magyar hajós 10 csomó feletti sebességgel halad a 8. helyen.

Néhány hellyel hátrébb Alan Roura ismeretlen lebegő tárggyal ütközött, amiről kiszakadt a jobb oldali kormánya az azt tartó rúddal együtt. A léken keresztül sok víz került a hajóba, de ma reggel sikerült úrrá lennie a helyzeten, kicserélte a kormányt, megszűnt a szivárgás, és újra irányba állhatott.

Az élen a helyzet változatlan, Alex Thomson üldözi Armel Le Cléas'h-t. Most éppen 165 mérföld a hátránya, és mindketten gyenge szembeszélben vitorláznak.

Fa Nándornak nem csendes a Csendes-óceán

Fa Nándor továbbra is a nyolcadik helyen vitorlázik a Spirit of Hungaryvel. Hajónaplójának friss bejegyzései szerint az előző éjszakája küzdelmes volt a reggele és a délelőttje viszont borzalmasan alakult. „Ha fúj (a szél), nagyon, ha nem, akkor semmi, és azzal is rengeteg a vitorlaállítási munka! Forgolódós, kiszámíthatatlan szelek, erős hullámzással! Nagyon munkás, nagyon kemény ez a környék. Nem is értem hogy hívja a magyar ezt csendes óceánnak, az angol, meg békésnek?" (MTI)