Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Fa Nándor nem tarthat még célra, de szerdán beérhet

2017.02.06. 14:26

„Most már nem nyomom túl keményen, legyetek türelemmel”, üzente Franciaországban várakozó barátainak Fa Nándor 900 mérföldre a céltól. A Spirit of Hungary-t kímélni kell, minden elfáradt a hajón, vitorlák, a kötelek, a veretek, és persze a kapitány is. Fa Nándor szerint az árbóc még úgy, ahogy rendben van, de azt sem merné kitenni túl nagy terhelésnek. Az üzenet lényegében azt jelenti, hogy a magyar hajós marad a tőle északra hétfő délelőtt átrohanó viharzóna déli szélén, és nem próbál meg minden kihozni a hajóból a nagyobb sebesség reményében. Számításai szerint a legnagyobb szél, amit ezzel a taktikával a Spirit of Hungary-nak ki kell bírnia a célig 45 csomó (több mint 80 km/h) lesz, ami „nem nagy probléma, voltunk már ilyenben néhányszor”. (Fa Nándor mindig többes szám első személyben beszél magáról és a hajóról.)

Szerencséből mindenkinek egy adagot porcióz a sors, azzal kell gazdálkodni egész életünkben – vallja Fa Nándor, akinek az Egyenlítő előtt ugyancsak kijutott a jóból, az utóbbi egy hétben viszont irgalmatlan pechsorozata van. Kezdődött azzal, hogy sokáig nagyon negatív (nem a cél felé tartó) irányba kellett vitorláznia, aztán a tőkesúly felszedett egy elkallódott halászhálót. Az ilyen vonszolmánytól nem könnyű megszabadulni, szélbe állva konkrétan tolatnia kellett, hogy a háló leakadjon a keelről.

Eztán minden előrejelzés ellenére roppant változékony és pöffös (hirtelen szélerősödésekben gazdag) éjszaka következett, amiben a szél 10 és 50 csomó között váltakozott teljesen kiszámíthatatlanul. Ez folyamatos stresszt és rendkívül sok munkát jelent a hajósnak. Csak a nagyvitorla ki-be reffelése (felületének csökkentése és növelése) elképesztő igénybevételt jelent, ráadásul nagyobb szélben nem is kockázat nélkül való, mert ki kell hozzá menni a árbóctőhöz, többször is.

Azóta egymás után átsöprő viharok keserítik meg Fa Nándor életét, ezek miatt nem tud a célra tartani, hanem délebbi irányba vitorlázik, hogy végül talán hétfő este rá tudjon fordulni a kikötőre. Távolsága reggel 9-kor 650 mérföld volt, sebessége 13-14 csomó között ingadozik, ezzel számolva szerda reggelre várható.

Nem túl szerencsések a Fa Nándor mögött érkező versenyzők sem, ők is kapnak hideget, meleget az Atlanti-óceánon átvonuló viharoktól, és a köztük jellemző változékony szelektől. Conrad Colman úgy fogalmazott, hogy remek opciói vannak, választhat a 40 csomós szembeszél és az 50 csomós hátszél között.

Még hátrébb Didac Costa és Romain Attanasio olyan versenybe hajszolták egymást, hogy mostanra 200 mérföldre megközelítették Rich Wilsont, aki a Great American fedélzetén éppen most lépte át az Egyenlítőt. Wilson 66 évesen a mezőny legidősebb tagja, valószínűleg nem veszi fel a kesztyűt, és kizárólag saját 121 napos Vendée rekordjának megdöntését tartja szem előtt, amire minden esélye meg is van.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?