Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Engedély nélkül mászta meg a Mount Everestet, tíz évre kitiltották Nepálból

2017.06.07. 14:37

Tíz évre kitiltottak egy lengyel hegymászót a nepáli hegyekből, mert engedély nélkül mászott fel a Mount Everestre, írja az MTI.

A 49 éves Janusz Adam Adamski az idei szezonban a tibeti oldalról jutott fel a világ legmagasabb hegycsúcsára, közben belépve Nepál területére. A hegymászó azonban nem kért engedélyt a nepáli hatóságoktól, és nem fizette be a kötelező díjat sem, mondta el a nepáli idegenforgalmi hivatal illetékese.

Egy hasonló eset már előfordult májusban, akkor a dél-afrikai származású Ryan Sean Davyt kapták rajta, hogy engedély nélkül tart a Mount Everestre, és kiderült, hogy ő sem fizette be a mászásért a 11 ezer dolláros (3 millió forintos) kötelező díjat.

Davy azzal védekezett, hogy nem tudta összegyűjteni az expedíciójához szükséges összeget. Az őrizetbe vett férfit végül 10 dolláros (2700 forintos) büntetéssel elengedték.

Adamski 12 éve már feljutott a világ hatodik legmagasabb csúcsára, a Mount Everesttől húsz kilométerre fekvő, 8201 méter magas Cso-Ojura.

Az idei mászószezonban áprilisban és májusban több mint 600 ember akart feljutni a Mount Everestre. A mászók közül hatan vesztették életüket.