Újra Kovács Róbert nyerte a 661 kilométeres terepultrát

2018.09.21. 17:19

Újra Kovács Róbert nyerte a bajorországi Goldsteig Ultrarace-t, ahol a hegyek között futva, túrázva 661 kilométert kellett teljesíteni. Kovács 150 óra és 5 perc alatt teljesítette a távot.

Kovács 2016-ban nyert először, majd 2017-ben is győzött, akkor 125 órás 38 perccel pályacsúcsot is felállított.

kovrob

A Goldsteig Ultrarace Németország leghosszabb túraútvonala, Marktedwitztől Neunburg vor dem Waldig tart. A hegyeket, nagy erdőségeket, folyókat, tavakat érintő 661 kilométeres útvonalon 19 ezer méternyi a szintemelkedés.

A versenyt először 2014-ben írták ki, a következő évben már magyar nyert, Barta László volt az akkori első

A nőknél Őrsi Anna nyert háromszor (2015, 2016, 2017), most is versenyben van az első helyért.