Vendel
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Maráz 2., Roskovics 3. a 250 kilométeres japán ultramaratonon

2019.04.21. 08:11 Módosítva: 2019.04.22. 09:06

Maráz Zsuzsanna a nők között második, Roskovics Miklós a férfiaknál harmadik helyet szerzett a görög Spartathlon mintájára létrehozott japán ultrafutóversenyen, a 250 kilométeres Szakuramicsin.

A Szakuramicsi az egyik nagy japán szigetet, Honsút szeli ketté, Nagoja és Kanazava között kell futni. A szakura szó cseresznyefát jelent, és nem véletlenül került a verseny nevébe. Az útvonal mellett közel kétezer, elvileg ilyenkor virágba boruló fa található. A fákat egy Rjódzsi Szató nevű férfi kezdte ültetni, aki az árvaházban felnevelkedő gyerekeknek faültetéssel próbált emléket állítani az egyik eredettörténet szerint. A faültetést aztán később mások folytatták, és a verseny győzteseinek tiszteletére is ültetnek egy-egy cseresznyét

A 250 kilométer első fele monoton emelkedő, a második fele jobbára lejtő, a táv során több mint 20 kilométert alagútban futnak a versenyzők.

A külföldiek létszámát erősen limitáló futáson összesen négy magyar indult idén, Maráz és Roskovics mellett Simonyi Balázs és Büki Tivadar. 

A tavalyi Spartathlont megnyerő Marázra a nevezési lista alapján a 2017-es győztes Makiko Nakamura tűnt veszélyesnek, de nem ő lett az ellenfele, hanem Hiroszava Sio, aki elég nagy előnyt hozott össze. A 42k.hu értesülése szerint Maráz abszolútban a hatodik helyen ért célba. 27 óra 12 percig volt úton, 25 perccel kapott ki a japán nőtől.

Roskovics a táv második felében volt erősebb, 172 kilométernél még hatodik volt, onnan jött fel a harmadik helyre. A távot 25 óra 48 perc alatt teljesítette.

Lőrincz Olivértől, Maráz és Roskovics edzőjétől megtudtuk, hogy Maráz hólyaghuruttal küzdött a verseny során. A frissítőpontokon élvezte a japán rizses kínálatot. Izomzatilag mindkét dobogós futó rendben van.

Büki Tivadar 29:51-gyel a 22. lett, Simonyi 32:14-gyel a 41. helyen ért célba.