Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Újabb nyolcezres csúcsokra indulnak magyar hegymászók

2019.08.23. 13:32

Ismét 8000 méter magas csúcsok meghódítására indulnak magyar hegymászók a Himalájába:

  • Varga Csaba a Dhaulagiri csúcsra készül,
  • Lengyel Ferenc a korábban tervezett Sisapangma helyett a Manaszlura indul szeptember elején oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül

- közölte Bíró Dániel, a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere pénteken az MTI-vel.

Az eredeti tervek szerint ősszel csak Lengyel Ferenc indult volna nyolcezres expedícióra a csapat tagjai közül, de Varga Csaba a Hidden Peak júliusi megmászása után döntött úgy, hogy még egy csúccsal megpróbálkoznak.

A nepáli, 8167 méteres Dhaulagiri a világ hetedik legmagasabb csúcsa, amelyet a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült megmásznia még 2006-ban. Ha sikerrel jár, ez lesz Varga Csaba erdélyi mászó 5. nyolcezrese.

A közlemény idézi Vargát: "úgy érzem jól sikerült a felkészülésem, a Hidden Peaket mostoha körülmények között is sikerült megmászni, és maradtak tartalékaim".

Az eredeti tervek szerint Lengyel Ferenc a 8027 méteres Sisapangmára indult volna, de a kínai hatóságok őszre senkinek nem adnak mászóengedélyt. Az alpinista ezért a Manaszlut hódítaná meg. A szintén Nepálban fekvő, 8156 méter magas csúcs a nyolcadik legmagasabb a világon.

Mindkét hegymászó az elmúlt napokban a Fogarasi-havasokban edzett Romániában.

A közlemény megjegyzi, hogy Lengyel Ferenc nyári expedíciója is sikerrel zárult: a 7134 méter magas Ibn Szína-csúcsot mászta meg júliusban. (MTI)