62 évesen visszatér az erősportoló Fekete László

2020.04.11. 13:48

2021-ben visszatér az erősportolók közé a Magyarország legerősebb embere címet 1988-97 között egy évtizeden át birtokló, 2015-ben már egyszer visszavonuló, jelenleg 62 éves Fekete László.

Fekete, aki korábban világbajnokságon ötödik, Európa-bajnokságon pedig második helyig jutott, nemzetközi versenyen szeretné bizonyítani, hogy 60 fölött is nagy dolgokra lehet képes az ember. A tervei szerint a nagy visszatérés egyben a búcsúja is lesz, utolsó versenyére készül.

A fenti címek mellett 2007-ben a saját maga által szervezett meghívásos versenyen a Világ Natúr Legerősebb Embere címet is elnyerte, ugyanezen a versenyen csapatban 2009-11-között háromszor nyert. 2002-ben a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével is kitüntették.