• Blog.hu
  • Fórum
  • Indavideó
  • Napi.hu
  • Dívány
  • Totalcar
  • Femina
  • Port.hu
  • We ❤︎ Budapest
  • Velvet
  • Címlap
  • Rovatok
  • Friss hírek
    • Facebook
    • Twitter
    • Tumblr
    • Reddit
  • Napi.hu
  • Dívány
  • Totalcar
  • Femina
  • Port.hu
  • We ❤︎ Budapest
  • Velvet
2023. 03. 28. kedd
Gedeon, Johanna
EUR 380,58 Ft USD 350,94 Ft GBP 433,34 Ft BUX 42 120 Ft OTP 9 800 Ft MOL 2 542 Ft
-2 °C
6 °C
Belföld Külföld Gazdaság Kult Vélemény Tech-Tud Sport Fomo 24 Óra Blog Videó Podcast
  • Sport
  • Extrém sport
  • hegyimentők
  • alpok
  • franciaország
  • sziklamászás
  • hegymászás
  • baleset

Élet-halál harc és médiacirkusz volt a világ legnézettebb hegyi mentése

GettyImages-921707894
Földes András
2020.07.12. 20:58 Módosítva: 2020.07.12. 21:58
Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!

További Extrém sport cikkek

  • Először mászták meg télen a K2-t Először mászták meg télen a K2-t
  • Rakonczay Gáborért mentőhelikopter ment, vége a rekordkísérletnek
  • Elképesztő világcsúcs: egy levegővel 112 méterre merült egy búvár
  • Rutin nélkül és idősen is fel lehet jutni a Mount Everestre
Tovább a rovatra

A címlapról ajánljuk

A magashegyi mentőexpedíciók már alapból a heroikus kalandok toplistáján vannak, de ami 54 évvel ezelőtt, a francia Alpokban zajlott, több szempontból is a hegymászás egyik történelmi eseménye volt. A Petit Dru ezerméteres sziklafalán zajló küzdelem ugyanis nem csak két, a hegyen rekedt alpinista megmentéséről szólt.

Ez az 1966-os eseménysorozat szimbolikusan lezárta a régi vágású, lovagias erények alpinizmusát, megnyitva a médiában is zajló, üzleti szempontú mászás fejezetét. De fokozzuk: a dráma nem csak nyolc napig tartott. Mint valami múlt századi rémregényben, a baljós történetek még évtizedekig kísértették a résztvevőket. 

Romantikusak és halálra rémültek

1966. augusztus 14-én két német mászó, a 22 éves Heinz Ramisch és a harmincas Hermann Schriddel nekivágott, hogy megmásszák a Petit Dru nyugati falát. A terv annyiban érthető volt, hogy a sziklacsúcs már ránézésre is olyan volt, amilyennek az ember a vad hegyeket gyerekkorában elképzeli. Egy cukorsüvegre emlékeztető, hegyes torony, olyan meredek falakkal, amelyen a hó is alig áll meg. A két német az ezerméteres sziklafal azon oldalának vágott neki, amin alig 14 évvel korábban tudtak felmászni először Európa kiemelkedő alpinistái: a nyugati falon.

Annyi volt a gond, hogy Ramisch és Schriddel átlagos mászók voltak, a kor átlagos felszerelésével. A kötelet például még a derekukra kötözték, nem használták a ma is ismert beülőt. Ráadásul csapatnak sem voltak nevezhetők: néhány nappal korábban találkoztak először.

Tapasztalatlanságuk miatt azt sem ismerték fel, hogy mikor kell visszafordulni. Az időjárás bizonytalan volt, a páros pedig lassan haladt, idézte fel a történteket a Rock and Ice magazin. Schriddel már a második nap tíz métert zuhant, de szerencsére megfogta a kötél. A mászás harmadik napján a gigantikus falrendszernek még mindig csak az alsó harmadában jártak, noha az egész mászást összesen két-három naposra tervezték, és ehhez mérten vittek magukkal felszerelést és élelmet. Ekkor már túl voltak egy jégviharos éjszakán, amely nemcsak a ruháikat áztatta át, de vékony jégréteggel borította be a sziklafalat. Így vágtak neki a fal legendásan nehéz szakaszának, egy széles bevágásnak.

Az elöl mászó ismét kicsúszott, lezuhant, és bár társa ezúttal is megfogta, a kötél felvágta a biztosító ember kezét.

Érthetetlen, hogy ezek után nemcsak folytatták az utat, hanem belevágtak abba a műveletbe, ami megpecsételte a sorsukat. A sziklabevágás végén végrehajtották az úgynevezett ingatraverzet: ezt a technikát akkor használják, ha az adott nyomvonalon már nem lehet továbbmászni, de a kötélen ingázva elérhetik a fal egy további, mászásra alkalmas részét. A korábbi mászók nyomán ők is sikerrel lengtek egy hatalmasat a kötélen, majd araszoltak tovább a csúcs irányába, nem gondolván arra, hogy innentől az eredeti úton már nem lesz lehetőségük visszaereszkedni. Csak felfelé van kiút.

A két kimerült alpinista még elért a felettük tornyosuló áthajlások alá, eltöltött egy újabb keserves éjszakát valami szűk sziklapárkányon, majd a negyedik nap délelőttjén vészjeleket adtak le az odalenn egyre kétségbeesettebben várakozó segítőjüknek. Nem tudtak továbbmászni, sem visszaereszkedni, kimerültek, hívták a hegyimentőket.

Rebellis sziklamászó Kaliforniából

1966-ban a hegyi mentés rendszere még nem működött olajozottan. Ez egyébként érthető is, mert akkoriban a sziklamászás nem számított tömegsportnak. Egy szűk közösség szenvedélye volt csupán, akiket a nyilvánosság jobb esetben is érthetetlen különcöknek tartott. A helyzetet jellemzi, hogy a sziklamászás olyan korai szakaszában járt, és ez a társaság annyira nem volt piac, hogy felszerelést sem lehetett a boltokban kapni. Azok az alapvető eszközök, amik ma egy beltéri mászóteremben is átlagosak, akkor nem léteztek, vagy a sportemberek maguknak varrták, kalapálták azokat.

A sziklamászók szűk közösségén belül is volt egy szélsőséges irányzat, akik a sziklamászást az ellenkulturális mozgalmak egy irányzataként űzték.

Gary Hemming ezen csoport képviselője volt. Kaliforniából származott, ahol tudtán kívül egy csapat hippi társaságában a modern sziklamászás alapjait rakta le a ma már világhírű Yosemite ezerméteres szikláin. Erről a sajátos társaságról hosszabban is írtunk a mászás történetét bemutató cikkünkben. Itt annyi érdekes, hogy még ebből az excentrikus társaságból is kilógó Hemming átköltözött Európába, magával hozva a könnyű, gyors, és csak emberi erőre, nem pedig a technikára támaszkodó mászóstílusukat. De nemcsak ezzel ütött el az európai trendektől, hanem bohém stílusával, hippi életmódjával, hosszú sáljaival és szabados szerelmi életével is.

Síelők Chamonix-ban 1966-ban
Síelők Chamonix-ban 1966-ban
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Verseny a hegyen

Hemming 1966. augusztus 17-én az Alpok olasz oldalán, egy kávézóban olvasgatva bukkant rá a falon fagyoskodó németekről szóló újsághírre. Ahogy egy ideákban hívő hippihez illik, úgy érezte, hogy dolga van a bajba jutott emberekkel, és még aznap elindult a hegy lábához, Chamonix városába.

A történet már az elején filmbe illő karaktert vett fel, az amerikai mászó mellett ugyanis még három csoport aktivizálódott. , Egyszerre tehát négy társaság akarta megmenteni a fal közepén rettegő németeket.

  • Gary Hemming
  • a hivatalos hegyimentők (École de Haute Montagne, a magashegyi katonaság, amely akkoriban a mentésért felelt)
  • a hegyivezető-oktatók szövetsége (ENSA)
  • és egy közismert francia mászó René Desmaison, fotós-mászó segédjével, Vincent Merciével.

Hemming első útja az ENSA-hoz vezetett, akiket ismert is, többek közt azért, mert korábban jelentkezett hozzájuk. Az amúgy kiemelkedő mászótehetséget végül azért nem fogadta be a francia szövetség, mert Hemming nem volt hajlandó leborotválni a szakállát, idézte fel a bennfentes pletykát a Rock and Ice. Nem meglepő módon a pedáns franciák ezúttal sem kértek a rockzenész küllemű amerikai segítségéből. Hemming ezért végigszáguldott Chamonix-n, és maga köré gyűjtött egy ismerősökből és félismeretlen mászókból álló lelkes csapatot.

A hatfős társaság már a városba érkezésük délutánján, augusztus 18-án startolt, de csak másnap délelőtt, rövid alvás és hosszú viharok után értek a hegy lábához. Hemming terve az volt, hogy a németek átal is megtett útvonalon mászik fel hozzájuk, majd a fal legmeredekebb, ugyanakkor esésirányú, tehát legrövidebb útján ereszkednek vissza. Az ereszkedés veszélyes volt, Hemmingnek ugyanakkor volt egy hatalmas előnye: négy évvel korábban ő maga mászott fel ezen a szakaszon a világhírű Royal Robbinsszal, megalkotva a neves American Direct nevű utat. Hemming tehát pontosan ismerte a veszélyes falszakasz kényes pontjait.

Nem sokkal Hemmingék után kelt útra René Desmaison és Vincent Mercié. Deasmasion az Alpok közismert hegyivezetője volt, akit a hegymászókocsmákban és a szaklapokban nehéz mászásairól emlegettek. Éppen ezért érthetetlen volt, hogy miért nem csapattársaival, az ENSA-val tart, akikről tudható volt, hogy hamarosan szintén indulnak.

René Desmaison mássza meg ezen az ismeretlen készítési dátumú képen a Grandes Jorasses hegyet
René Desmaison mássza meg ezen az ismeretlen készítési dátumú képen a Grandes Jorasses hegyet
Fotó: Jean-Pierre Clatot / AFP

„Amatőrnek és profinak egyaránt joga és kötelessége, hogy a bajba jutottak segítségére siessen” – magyarázta motivációját a Total Alpinism újságírójának, nem említve egy ennél is nyomósabb indokot. A mászó exkluzív szerződést kötött a Paris Match lappal, hogy a mentés sztoriját nekik adja el, azokkal a fotókkal együtt, amelyet társa készít majd a falon.

Deasmasionékat helikopter szállította a hegy lábához, megspórolva nekik Hemmingék egynapos küzdelmét. Előrébb azonban nem jutottak: 20-án reggel a francia ott állt az amerikai mellett, és egyértelmű volt, hogy innen kénytelenek együtt folytatni. Hemming csapata innentől nyolcfősre bővült, azzal a titkos záradékkal, hogy a francia mindezt a maga csapataként fogja majd mediatizálni.

Eközben mászni kezdett az ENSA csapata is, mégpedig a velük párhuzamos nyugati falon, mellettük pedig a magashegyi katonaság is aktivizálta magát. Utóbbiak részben helikopterrel, részben gyalog jutottak el a csúcsra a hegy legkönnyebb oldalán, hogy onnan egy drótkötél segítségével ereszkedjenek le a német pároshoz. A negyven embert és sok felszerelést mozgató csapat azonban lassan haladt az állandó viharok és a mély hó miatt. Nehezítette a logisztikát, hogy a katonák egy része tapasztalatlan volt a magashegyi viszonyok közt.

Elindult a verseny, amely a sok résztvevő és a körülmények miatt megmozgatta a nemzetközi sajtót. A médialavinát a Paris Match és az ORTF tévé indította, melyek újságírói olyannyira helyszíni tudósítók voltak, hogy még egy helikopter is a rendelkezésükre állt, hogy naponta többször magáról a hegyről jelentkezhessenek be. Őket követték a nagy nemzetközi lapok és tévék, így hamarosan 10 milliós közönség követte az eseményeket, írta a Summitpost. 

Keresőcsoport a Mont Blanc-nál 1966-ban
Keresőcsoport a Mont Blanc-nál 1966-ban
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Élet-halál harc és médiacirkusz

Hemming csapatát két csoportra osztotta. Ő maga és fiatal, de tapasztalt társa, François Guillot másztak előre. Sokat elárul a legendák logikájáról, hogy a Hemming nevéről ismert expedícióban a legnehezebb részeket valójában Guillot küzdötte le. Őket a két médiatudatos francia követte. A második négyes feladata volt, hogy a rögzített köteleken a nehéz felszereléssel kövessék őket.

A sietség ellenére 20-án estére még csak a nehéz bevágás aljáig jutottak, azaz hátra volt még a veszélyes szakasz, majd a híres ingázás. Hemmingék 100 méterre lehettek a németektől, de a sűrű köd, majd a leereszkedő éjszaka miatt nem látták őket. Kiabáltak nekik, de nem jött válasz. Az amerikai–francia mentőcsapat egy újabb éjszakát töltött a meredek fal egy kiszögellésén.

A 21-i nap olyan volt, mintha egy médiaguru tervezte volna a maximális nézettség biztosítására. A mentőcsapatok mindhárom irányból közelítettek a német páros felé, és reggel még nem lehetett tudni, hogy ki lesz a befutó.

A hegyivadászok acélsodronyok és kötelek segítségével ereszkedtek a csúcsról, ami közvetlen a cél előtt tragédiába torkollott. A németek egy barátja, a katonai csapathoz csatlakozó Wolfgang Eggle bezuhant kötéllel egy áthajlásba, kötele beakadt, és innentől mozdulni sem bírt. Távol a faltól, a semmiben lógott, és hiába küszködött, nem tudott szabadulni. Amikor néhány órával később kiszabadították, már nem élt: a kimerültség és szívinfarktus végzett vele.

Hemmingék 21-én kora délután végül ott álltak a kimerült és beteg német mászók mellett. A mászást egyébként továbbra is a 22 éves Guillot vezette, amit csak azért emelünk ki, mert az ő neve innentől nem túl sokszor hangzott el az eseménnyel kapcsolatban.

Kereső helikopter a Mont Blanc-nál 1966-ban
Kereső helikopter a Mont Blanc-nál 1966-ban
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Nem sokkal később velük egy magasságban, de még távol, az északi falban megjelentek az ENSA hivatalos mászói. Rádión érték el klubtársukat, a rivális csapatban mászó Desmaisont, aki ekkor sem a mászással foglalatoskodott, hanem a kötélen lógva fotózta az akciót. A francia szervezet tagjai felszólították Desmaisont, hogy adja át nekik a németeket, hogy levihessék őket a hegyről.

Az ENSA, mint kiderült, úgy tudta, a rivális csapatot francia klubtársuk vezeti. Desmaison megtárgyalta a kérdést Hemmingékkel, és arra jutottak, hogy az eredeti tervük ígéri a legnagyobb sikert. A direkt ereszkedéssel gyorsabban érhették el a hegy lábát. Az útvonalat ráadásul nemcsak Hemming, hanem a csapat egyik tagja, Mick Burke is ismerte, aki az előző évben itt már leereszkedett egy sérült társával.

Nem vették tehát figyelembe a szakáll ellenes ENSA felszólítását, és a maguk szakállára folytatták a mentést.

Itt a vég

Bár a hegymászótörténetek innen már a gyors finálé felé szoktak tartani, ezúttal nem értek véget a megpróbáltatások. Másnap vad vihar csapott le a hegyre, és a Dru különböző pontjain ereszkedő alpinisták egymástól függetlenül is azt hitték, hogy itt a vég.

Világvégét idéző robaj csapott fejbe. Egy második villámcsapás a fejemtől a lábujjamig szaladt át rajtam. Félelem lett úrrá rajtunk. A villám harmadjára hihetetlen agresszíven csapott le rám. A hóban fekve kapkodtam a levegőt, és mindenem fájt. Eldobáltam a fémszögeket a kezemből. Lecsapott a negyedik villám. Levegőért szomjaztam, és nyögtem a fájdalomtól

– idézte a Summitpost a Paris-Match 1966 szeptemberi számában nyilatkozó Desmaisont.

A két német hegymászó megmentése a Mont Blanc-nál 1966-ban
A két német hegymászó megmentése a Mont Blanc-nál 1966-ban
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Ugyanebben az időben a hegyivadászok a hegyoldalban szétszóródva menekültek, eldobálva a rádiókat, jégcsákányokat és minden egyéb fémeszközt, nehogy beléjük is villám csapjon. Hemmingék lassan ereszkedtek a két, mozgásképtelen németet úgy eresztve, mint a krumplis zsákokat.

Világsztárok és átkozottak

A csapat 23-án érte el a gleccsert, ahol kamerák kereszttüzében adták át a megmenekült németeket az orvosoknak. Egy ideig úgy tűnt, itt kezdődött a fényes jövő mindannyiuk számára. Gary Hemminget imádta a média, mert jól lehetett tálalni excentrikus stílusát és különc öltözködését.

Az amerikai mászó hamarosan az Alpok beatnikje néven futott a szalagcímekben.

A mászó visszatért az Egyesült Államokba, ahol azonban nem találta a helyét. Bár ő maga is kritikusan tekintett sztárságára, de nehéz természetével nem tudott beilleszkedni Yosemite hippi közösségébe sem. Gyakran keveredett verekedésekbe, 1969-ben egy alkalommal pedig barátnőjével összeveszve elviharzott a hegyekbe. Csak egy kis hátizsák, némi LSD és a pisztolya volt nála. Azon az éjjelen maga ellen fordította fegyverét.

A csapat másik sztárja, Desmaison bekerült ugyan a Paris Matchba, de nem keresett vele annyit, mint szó volt róla. A szerkesztő a neki szánt pénz egy részét ugyanis szétosztotta a csapat többi tagja közt.

A francia hegymászó, René Desmaison 1966. augusztus 23-án megcsókolja feleségét, amikor visszatért Chamonix-ba a német Hans Hamisch mellett.
A francia hegymászó, René Desmaison 1966. augusztus 23-án megcsókolja feleségét, amikor visszatért Chamonix-ba a német Hans Hamisch mellett.
Fotó: AFP

Desmaisont kizárták az ENSA tagjai közül, ami erkölcsi büntetés volt csak, mászókarrierjét nem befolyásolta. A francia hegyivezető évekig folytatta sikeres mászásait: 114 nehéz saját útját tartják számon, és ő volt a himalájai Dzsannu 7710 méteres csúcsának első megmászója is.

A Druhöz közeli Grand Jorasses 1971-es mászásakor társa azonban balesetet szenvedett, és maga is nehéz helyzetbe kerülvén riasztotta az ENSA-t. A mentők olyan lassan jutottak el hozzájuk, hogy akkorra társa már három napja halott volt. Desmaison azzal vádolta a szervezetet, hogy az öt évvel korábbi, árulásnak tekintett akciójáért büntették, ezért érkeztek ilyen lassan.

A történet többi szereplője eltűnt a nyilvánosságból. A mentőcsapat több tagja, bár már a hetvenes éveiket tapossák, továbbra is mászik.

(Bortókép: Chamonix-Mont-Blanc, a két hegy a Les Drus és a l'Aiguille-Sans-Nom 2016-ban. Fotó: Andia / Universal Images Group / getty Images Hungary)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4.
Maradj otthon és tanulj valamit ...ma is, ...holnap is, ...holnapután is
Maradj otthon és tanulj valamit ...ma is, ...holnap is, ...holnapután is
Index.hu logo

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!
  • Impresszum
  • Médiaajánlat
  • Szerzői jogok
  • Adatvédelmi elvek
  • Süti szabályzat
  • Süti beállítások
  • RSS
  • Állás
  • Márkabiztonság
  • © 1999-2023 Index.hu Zrt.