Az utolsó európai verseny következik

2000.09.07. 17:07
Már csupán négy futam van hátra az idei Forma-1-es évadból, vasárnap pedig Monzában utoljára láthatjuk európai földön a Száguldó Cirkusz mezőnyét. Olaszország legöregebb pályáján a tifosok Michael Schumacher győzelmét várják, hiszen ha a német itt is vereséget szenved, akkor már minimum tíz pontos hátrányba kerül a címvédő Hakkinennel szemben. Ha azonban győz, a bajnokság nyitottabb lesz mint valaha...
Michael Schumacher
"Szívesen kipróbálnám a McLarent"
A német pilóta ennek megfelelően még ezen a héten is tesztelt Fioranoban: leginkább a startokat, illetve szerelőivel együtt a tankolásokat gyakorolta.

A megengedett, mindössze ötven kilométer (a verseny hetében már csak ennyit lehet tréningezni) megtétele után közeli és távolabbi terveiről is beszélt:

,,Úgy érzem jól felkészültünk a hétvégi versenyre, amely létfontosságú a csapat számára. Nemcsak a tradíciók, hanem a világbajnokság állása miatt is. Az F-1 2000-t élvezet vezetni, olyannyira, hogy már most a közös folytatáson gondolkodom, bár a Ferrarival kötött szerződésem csak a 2002-es szezon végén jár le. Ezt szeretném kitölteni, ha azonban azt tapasztalom, hogy mindenkori csapattársam gyorsabb nálam, azonnal visszavonulok.

Hírek röviden
- Eddie Jordanhez hasonlóan a legtöbb csapatfőnök szeretné, ha a következő szezontól kezdve a Forma-1 augusztusban legalább három hetes vakációt tartana. A szünetre előreláthatólag a július végi német és az augusztusi magyar futam között kerülne sor.

- Lehetséges, hogy Frank Williams eladja istállója részvényeinek harminc százalékát a motorszállító BMW-nek. A szezon elején Sir Frank még cáfolta az üzlet létrejöttét, ám mostanában egyre inkább hajlik az adásvételre: ,,A Forma-1-ben minden lehetséges: soha ne mondd, hogy soha!"- vallja Williams.

- Szintén vásárolni akar Pedro Diniz. A Sauber brazil pilótája jövőre szívesen szerződne Alain Prost istállójához, s mindemellett huszonöt millió dollárért megvenné a Prost Grand Prix részvényeinek negyven százalékát is.

Hogy Hakkinen vagy én vagyok-e a jobb? Ezt csak úgy lehetne eldönteni, ha mindketten egyforma autót vezetnénk. Szívesen kipróbálnám a McLarent, így legalább ez is kiderülne...

Van-e még esély a vb-cím megszerzésére? Természetesen van, ezért dolgozunk éjjel-nappal. Az utolsó futamokon több újítást is be fogunk vetni, ám az összes efféle technikai dolog top secret, ezért nem beszélhetek róluk." - fejezte be mondandójának szakmai részét a kétszeres világelső.

Ezután - kissé meglepő módon - magánéletéről nyilatkozott, ám természetesen ez is összefüggésben volt az autóversenyzéssel:

,,Nem akarom, hogy Mick fiam versenypilóta legyen! Láttam, hogy mekkora nyomást kellett elviselnie Hillnek és Villeneuve-nek, amíg ki nem léptek apjuk árnyékából. Épp ezért, amint észreveszem, hogy Mick engem kezd utánozni, gyorsan áttérek a golfra és többet teniszezem majd. Jobban szeretném ha a gyerek ezekhez hasonló, nyugalmasabb és kevésbé veszélyes foglalkozást választana magának."- fejezte be Schumacher.