Marques a Minardihoz igazolt - A Marlboro marad

2001.02.24. 09:30
Tarso Marques lesz idén a European Minardi második pilótája, így teljessé vált a Forma-1 2001-es mezőnye. A Marlboro hosszabbított a Ferrarival.
A brazil Tarso Marques egyéves szerződést kötött Jason Stoddarttal, a European Minardi új tulajdonosával, így ebben az évben ő lesz Fernando Alonso csapattársa. Marques nem újonc már a Száguldó Cirkuszban, ugyanis 1996-ban és 1997-ben 12 futamon rajthoz állt, épp a Minardi színeiben.

"Óriási öröm a számomra, hogy újra az autósport elitkategóriájában versenyezhetek. Megkönnyíti a helyzetem, hogy az istállónál már jó néhány embert ismerek, s van egypár futamnyi tapasztalatom." - mondta a 25 éves Marques. Stoddart csapatfőnök a következőképpen indokolta az eddig kissé ismeretlen sofőr szerződtetését: "Először úgy gondoltam, a mindössze 19 esztendős Alonso mellé egy tapasztalt öreg rókát igazolok, azonban később megváltoztattam az álláspontom. Fiatal istállómnak lendületre van szüksége, s ezt egy 25 éves, ambíciózus versenyző tudja biztosítani leginkább. Így esett a választásom Tarsóra."

A brazil érkeztével teljessé vált a Forma-1 mezőnye, azaz nincs már kiadó ülés egyetlen team egyetlen autójában sem.

A Ferrari és a Marlboro csütörtökön szintén egy közös kontraktussal szolgáltatott hírt az F1-es világ számára. Az amerikai dohányóriás, a Philip Morris ugyanis bejelentette, hogy 2006-ig tovább támogatja mind a Scuderiát, mind az egész Forma-1-es világbajnokságot, köztük a Magyar Nagydíjat is. Az információ leginkább azért rendelkezik nagy hírértékkel, mert előzetesen felmerült, hogy a márka 2002 végén kivonul a sorozatból. Így azonban már biztos, hogy amíg lehet - 2007-től kezdve tilos dohányárut reklámozni Európában - támogatja a Cirkuszt.

A Ferrari világbajnoka, Michael Schumacher a napokban befejezi a teszteléseket, s csakúgy, mint a többi pilóta, elrepül Ausztráliába. A német az utóbbi két napban Mugellóban és Fioranóban körözött eredményesen, ám egy kisebb kudarc is érte: szerdán, majd 2000 kilométernyi problémamentes kör után meghibásodott az F2001-es motorja. A csapatot természetesen nem érte váratlanul az eset, a csaknem hét teljes futammal egyenlő táv így is sokkal több, mint amire előzetesen számítani lehetett.

Motor- és váltógondok hátráltatták Barcelonában a McLaren versenyzőit is, Hakkinen és Wurz az előbbi, míg Coulthard az utóbbi hibája miatt kényszerült félbeszakítani a tréninget. Hármuk közül a finn volt a leggyorsabb, habár a nagy sietségben egyszer ki is csúszott. Montoya, aki Williamsével szintén Katalóniában van, másfél másodperccel volt lassabb a kétszeres világbajnoknál.

Silverstone-ban továbbra is remekeltek a Jordan-Hondák: Frentzen végzett az élen Trulli előtt, majd a két Arrowst, Verstappent és Bernoldit megelőzve. Jenson Button és Giancarlo Fisichella a gyengelkedő Benettonnal ismét az időlista végére kényszerült.

A tesztek valószínűleg pénteken befejeződnek és legkésőbb hétfőn már az összes pilóta Melbourne-ben készül a nyitányra. Két versenyző azonban máris az ötödik kontinensen sütkérezik, a sauberes Raikkonen és a jaguaros Burti csütörtökön érkeztek meg.

Luciano Burti márkatársa, Eddie Irvine azonban még Európában tartózkodik, s amint arról már beszámoltunk, a hét elején élénken kritizálta csapatát az autó minőségét és a szerelők szakértelmét illetően. A válasz sem váratott sokat magára, csütörtökön ugyanis Bobby Rahal, a Jaguar csapatfőnöke üzent pilótájának: "Jobb lesz, ha Eddie befogja a száját, ugyanis a nyilvános kritizálással senkinek sem segít. Szerintem egyáltalán nem vagyunk gyengék, s biztos vagyok benne, hogy ezt az Albert Parkban be is bizonyítjuk."

Szintén rosszallását fejezte ki Alain Prost, és Rahalhoz hasonlóan ő is egy pilótára haragudott meg. A kis franciát Pedro de la Rosa dühítette fel, méghozzá azzal, hogy a katalán pilóta mindössze tíz nap után felrúgta a vele kötött szerződést, és az imént említett Jaguarhoz igazolt. "Döbbenetes amit De la Rosa tett, természetesen perre visszük az ügyet: ezt sem a pilóta, sem az őt elcsábító Jaguar nem úszhatja meg ilyen könnyen." - dühöngött a négyszeres világbajnok. Valószínűleg azonban felháborodása csütörtökön enyhült, ugyanis szponzori megállapodást kötött az Acer nevű számítástechnikai vállalattal, mely igencsak megnöveli az istálló ezévi költségvetését. A megegyezés eredményeképpen az autó hivatalos neve Prost-Acer lesz.