Coulthard legyőzte Schumachert!

2001.04.01. 23:01
A Brazil Nagydíjon David Coulthard haladt át elsőként a célvonalon, s ezzel megszakította a másodikként befutó Michael Schumacher hat verseny óta tartó győzelmi sorozatát. A harmadik helyen meglepetésre Nick Heidfeld végzett. Hakkinen el sem tudott indulni, így már 25 pont a hátránya az összetettben vezető Michael Schumacherrel szemben.
Interlagosban már a startnál elbúcsúzott az egyik esélyes: a kétszeres világbajnok Mika Hakkinen autója kupplungproblémák miatt képtelen volt mozdulni a piros fények kialvásakor. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a finn pilóta integetve rögtön jelezte társainak a veszélyt, így azok ki tudták kerülni őt.

Schumacher, Coulthard és Heildfeld
fotó: EPA

A rajt pillanatát egyébként Montoya kapta el a legjobban, s fel is zárkózott a pole-ból szintén jól induló Schumacher mögé. Mögöttük Coulthard, Trulli, a kissé beragadó Ralf Schumacher, Frentzen, majd Barrichello következett.

A sorrend egy ideig nem is változott, ugyanis Hakkinen autója minden bizonnyal sebességben maradt, ami miatt a pályamunkások nem tudták időben levontatni a pályáról, jöhetett tehát a Safety Car. A biztonsági autó csupán két körön át tartotta föl a mezőnyt.

A repülőrajtnál Schumi kissé valószínűleg elmélázott, amit Montoya ki is használt, s a célegyenes végén kifékezve-kiszorítva, remekül megelőzte a németet. Valamivel hátrébb Barrichello is valami hasonlót tervezett Ralf Schumacher ellen, azonban a brazil elszámította magát, s hátulról beleszaladt a Williamsbe. Rubinhonak azonnal föl kellett adnia a futamot, míg a kis Schumi, akinek leszakadt a hátsó szárnya, csak négy kör hátránnyal térhetett vissza a boxból. Elöl az élete harmadik Forma-1-es futamán induló kolumbiai azonban meg is tudta tartani vezető pozícióját. Sorra futotta a leggyorsabb köröket, köszönhetően a bivalyerős BMW motornak, s persze saját vezetési technikájának.

A pozícióharcokban Panis jeleskedett leginkább, a francia előbb Frentzent, majd Trullit utasította maga mögé, s jött föl a negyedik helyre. De ez volt számára a maximum, mert a vezető trió - Montoya, Schumacher, Coulthard - legalább egy szekundummal gyorsabb volt körönként.

A ferraris, miután rájött, hogy Montoyával meggyűlik a baja, valószínűleg megváltoztatta boxtaktikáját. Már a 25. körben a depóba hajtott benzinért és gumikért. A garázsból ötödikként tért vissza, ám hamar feljött a harmadik pozícióba, mintegy 25 másodpercre Coulthard mögé.

Az újonc Montoya a világbajnok Schumacher előtt vezeti a mezőnyt
fotó: EPA
A 38. fordulóban igencsak váratlan esemény zavarta meg Montoya száguldását. A második leghosszabb egyenes végén Verstappen lehúzódott az ívről, hogy elengedje az őt lekörözni akaró kolumbiait. Ám elszámította magát, s miután visszatért a williams mögé, valósággal beleszállt hátulról. Az összeérő kerekek miatt a holland kocsija szinte rámászott a BMW-re, majd nagy sebességgel a kavicságyba csúszott. Montoyának csupán a légterelője tört le, azonban komolyabb "belső" sérüléseket is szenvedhetett a gép, mert fel kellett adnia a viadalt.

Még szerencse, hogy a két pilóta a pálya ellentétes oldalán szállt ki a kockpitból, mert a dél-amerikai valószínűleg nem tudta volna türtőztetni haragját. Ami érthető is, hiszen karrierje harmadik versenyén hat másodperccel vezetett Coulthard és harminccal Schumacher előtt...

A skót örökölte hát az első pozíciót, ám a 40 körben (25 fordulóval később, mint Schumi) a boxba hajtott. Kis híján tíz szekundumot töltött ott, de még éppen vissza tudott állni az 1-es számú Ferrari elé.

A nagydíjnak ebben a részében tankolt egyébként Frentzen és Trulli is. Bezzeg, ha tudták volna, hogy perceken belül esni fog...

Nyári zápor szakadt ugyanis az aszfaltra, ami minden kocsit újra a garázsokba kényszerített. A legtöbben, mint például Schumi és Coulthard, intermediate abroncsokat szereltettek föl. A skót azonban egy körrel többet töltött a "slickkel" a vizes aszfalton, így már csak másodikként térhetett vissza.

Érdemes megemlíteni, hogy a német tankolt is egy keveset, ami miatt elképzelhető számára a két megállásos taktika. Ha így volt, az eső a számára a legjobbkor jött, mert nem csak hogy ledolgozhatta az elrontott stratégiából származó hátrányt, de még az élre is állhatott.

Nem sokáig maradt azonban ott. Az egyik balkanyarban ugyanis megpördült, s bár a pályán tudta tartani a négykerekűjét, Coulthard felzárkózott mögé. Sőt, a mcLarenes az 50. fordulóban, a célegyenesben meg is előzte őt! A Scuderia egyetlen megmaradt gépe semmiféle ellenállást nem mutatott, majd kis idő múlva, most egy jobbosban, leszaladt a pályáról. De még ez is belefért, ha azt nézzük, hogy a harmadik Frentzen hátránya majd' egy perc volt. A negyedik helyen Trulli autózott, megelőzve Heidfeldet - aki a boxban majdnem elvitte a benzincsövét - s a remeklő Alesit. Az utolsó pontos helyért óriási csata dúlt, Panis, Alesi és Raikkönen oda-vissza előzték egymást. A finn azonban kicsúszott, s feladta a küzdelmet, helyét Fisichella vette át. A másik Sauberben Heidfeld remekül haladt, s mivel Trullit megelőzte, Frentzen pedig műszaki okok miatt kiállt, dobogós helyen találta magát.

Elöl nyugodni látszottak a kedélyek, Coulthard húsz szekundummal - ennyibe került Schuminak a homokágy-kaland - vezetett, s előnyét meg is őrizte egészen a kockás zászlóig. Másodikként Schumacher, harmadikként Heidfeld futott be, aki életében először állhatott fel a dobogóra. A negyedik helyre a jól hajrázó Panis jött be, az ötödik Trulli, a hatodik pedig a harmat gyenge Benetton idei első pontját szerző Fisichella lett.

David Coulthard pályafutása tizedik győzelmét aratta, s az összetettben hat pontra megközelítette az éllovas Michael Schumachert. S nem utolsó sorban felállította a McLarent a padlóról...

A Brazil GP végeredménye:
A VB élcsoportja:
1. Coulthard - McLaren
2. M. Schumacher - Ferrari
3. Heidfeld - Sauber
4. Panis - BAR
5. Trulli - Jordan
6. Fisichella - Benetton
1. M. Schumacher 26p.
2. Coulthard 20
3. Barrichello 10
4. Heidfeld 7
5. Frentzen 5
6. Panis 3