A Schumacher fivérek az élen

2001.06.09. 18:40
Michael Schumacher volt a leggyorsabb az F-1-es Kanadai GP időmérő edzésén, a második pedig öccse, Ralf lett, így vasárnap az első sorból vághatnak neki a futamnak. A harmadik pozíciót Coulthard, a negyediket Trulli foglalja el. Hakkinen csak nyolcadik.
A megszokottnak megfelelően ismét 22 pilóta várta az időmérő edzés kezdetét Montrealban, a Kanadai GP helyszínén, azonban Heinz-Harald Frentzen helyett a tesztpilóta Ricardo Zonta vezette az egyik Jordan-Hondát.

Frentzen nem indul Kanadában

A német pilóta még a tegnapi szabadedzés végén szenvedett balesetet, amely első látásra nem tűnt súlyosnak. Frentzen ennek ellenére fejfájásra és szédülésre panaszkodott, s úgy látta jobbnak, ha nem indul el a versenyen. A helyére Eddie Jordan csapatfőnök a tesztpilóta Zontát ültette a sárga-fekete gépbe.

Ezek után nézzük, mi történt a kvalifikáción, amely 110 ezer szurkoló előtt, s napos, meleg körülmények között zajlott. A tréning első húsz percében a kevésbé gazdag csapatok versenyzői - Alonso, Marques, Verstappen - foglalták el az aszfaltot, hozzájuk csatlakozott még a már tehetősebbnek mondható Villeneuve és Fisichella is.

Egy ideig az újonc Raikkönen is vezetett

Az idén sikeresen szereplő sofőrök közül Montoya, majd a Montrealban először futó Raikkönen állt néhány percig az élen, míg David Coulthard 1:16:516-os idővel el nem foglalta az első kockát.

Meglepetésre azonban a skótot Jarno Trulli hamar letaszította az élről, az olasztól pedig Michael Schumacher vette át az első helyet alig hatvan szekundum elteltével: a háromszoros világbajnok 1:16:145-ös időt futott.

Az edzés felénél Michael Schumacher, Trulli, Coulthard, Panis, Barrichello, Hakkinen alkotta a vezető hatost, azonban percek múlva Ralf Schumacher felzárkózott bátyja mögé az első sorba.

Kétszer is állt az edzés

Ponosan a kétharmadánál tartott a tréning, amikor elő került a piros zászló, azaz a versenybíróság félbeszakította a körözést: Barrichello a célegyenes előtti sikánt túl gyorsan próbálta bevenni, s a falnak ütközött. A brazil pilóta szerencsére sérülés nélkül úszta meg az esetet, azonban a roncsok eltakarításához szükség volt egy kis időre.

Öt perc elteltével gurulhattak ismét a pályára az autók, s az újrakezdés után szinte azonnal megerősítette vezető helyét Schumacher. A német ferraris 1:15:782 alatt száguldott körbe. Az ellenfelei közül ezzel szemben senkinek sem sikerült javítania a pozícióján.

Már csupán 90 szekundum volt hátra a kockás zászló felbukkanásáig, amikor Heidfelden is kifogott az utolsó kanyar, s Barrichellóhoz hasonlóan ő is a falnak csapódott. A sauberes ütközése kicsit súlyosabbnak tűnt, hiszen gyorsabban ment a brazilnál, de szerencsére ő is a saját lábán hagyta el a roncsot.

Schumacher a boxból figyelte a többieket

A piros zászló ismét előkerült, majd miután a szervezők újra elengedték a mezőnyt, már csupán Coulthard volt képes javítani a pozícióján - a skót harmadiknak jött föl - így Michael Schumacher megőrizte az első rajtkockát. A kerpeni fölényét jellemzi, hogy ő volt az egyetlen, aki az utolsó másfél percre már nem tért vissza a pályára, ehelyett a boxból szemlélte riválisai teljesítményét.

A második poszton Ralf Schumacher végzett, így idén, s a Forma-1 történetében másodszor birtokolja az első sort egy testvérpár két tagja.

A harmadik helyről Coulthard, míg a negyedikről Trulli várhatja a vasárnapi rajtot. Az ötödik és a hatodik pozíciót Barrichello és Panis szerezte meg, majd a két finn, Raikkönen és Hakkinen következik.

A kétszeres világelső Hakkinen újabb kudarcára nehéz magyarázatot találni. A tréning közepén ugyan valamilyen felcsapódó tárgy megrongálta a McLarenje oldalát, azonban ez nem hátráltatta annyira, hogy csak a nyolcadik hely megszerzésére legyen képes.

A Kanadai Nagydíj rajtsorrendje:

1.M.Schumacher
2.R. Schumacher
3.Coulthard
4.Trulli
5.Barrichello
6.Panis
7.Raikkönen
8.Hakkinen
9.Villeneuve
10.Montoya