Hakkinen idei első sikere

2001.07.15. 16:30
Mika Hakkinen győzött Silverstone-ban, ezzel idei első győzelmét szerezte meg. A második helyen Michael Schumacher, míg harmadikként Barrichello végzett. Coulthard hamar kicsúszott, így pont nélkül maradt.
A beharangozott eső elmaradt a Brit GP napján, a pilóták napos, száraz időben gurultak az aszfaltra. Most azonban a szokásos 22 helyett csak 21 autó rajtolt el, ugyanis Tarso Marques a szombati edzésen nem tudta megfutni a szintidőt, így nem indulhatott a futamon.

Coulthard már az első kanyarban kicsúszott

Mika Hakkinen győzött Silverstone-ban
A rajtot Michael Schumacher és Hakkinen remekül csípte el, ám mögöttük már összekavarodott a mezőny. Montoya a nyolcadik helyről legalább három poszttal feljebb lépett, s miután az első kanyarban Coulthard és az őt előzni próbáló Trulli összeakadt, harmadiknak jött fel. A jordanes olasz az ütközést követően a kavicságyban fejezte be a versenyt, csakúgy, mint a csapattársát, Panist kiszorító Villeneuve. Coulthardnak ezzel szemben szerencséje volt, mert miután keresztbe csúszott a pályán, a boxutca kivezető szakaszán találta magát, s a 19. helyről folytathatta a száguldást. De mire a skót magára talált volna, már fel is kellett adnia a küzdelmet: két körrel később - valószínűleg a kocsi hibája miatt, mely a Trulli-csatában megsérült - a Luffield-kanyarnál a homokágyban kötött ki.

Hakkinen valósággal repült

Az elöl haladóknak nem volt semmiféle problémájuk, Hakkinen fergeteges tempót diktált, s a negyedik fordulóban remek manővert követően - a célegyenes utáni kanyarból tökéletesen gyorsított ki - körbeautózta Schumachert. S nem csak hogy átvette a vezetést, de körönként két-három másodpercet rá is vert a németre, akire feljött a harmadik Montoya is: ezzel bizonyossá vált, hogy a finn és a kolumbiai kettő, míg a ferraris egy stoppos taktikát választott.

A 17. körben Montoya is simán megelőzte Schumachert, s el is távolodott a kerpenitől, s miután Hakkinen a boxba ment, az élen találta magát. A williamses négy fordulóval később, a 25.-ben látogatta meg szerelőit, de pechjére visszatérvén beragadt Barrichello és Ralf Schumacher mögé, az ötödik pozícióba.

Hakkinen továbbra is vezetett, Schumacher 7-8 másodperces hátránnyal követte őt, majd Barrichello, Ralf Schumacher, Montoya és Raikkönen zárta az első hatot.

Hamar kialakult a végső sorrend

Az egyszer tankolók közül Ralf kezdte meg a kiállásokat - a 35. körben -, ám nem sokkal visszatérte után túlmelegedett a BMW-motor, ezért kiszállt a versenyből. Bátyja, Michael négy fordulóval később jött ki, Hakkinennel együtt, így a finn ismét visszatérhetett a vezető pozícióba. Miután pedig Barrichello és Montoya is letudta első és egyetlen, illetve második kerékcseréjét - habár még hátra volt a futam egyharmada -, kialakult a befutási sorrend is.

Mika Hakkinen húszszekundumos előnnyel megnyerte a Brit Nagydíjat, Michael Schumacher és Rubens Barrichello előtt. Negyedikként Montoya végzett, s a két Sauber, Raikkönen és Heidfeld iratkozott még fel a pontszerzők közé.

Schumacher Magyarországon már világbajnok lehet

Hakkinen első alkalommal diadalmaskodott a Brit GP-n, s idei első győzelmét aratta - ezelőtt tavaly, épp Magyarországon ünnepelhetett legutóbb - Michael Schumacher pedig 37 pontra növelte előnyét David Coultharddal szemben. Ez azt jelenti, hogy egyre inkább érik Schumi mogyoródi címvédése: ha a ferraris több mint negyven egységnyi "fórral" távozik tőlünk, akkor megnyeri a 2001-es vb-t.

Természetesen addig még hátra van a Német Nagydíj is, ahol Schumacher minden bizonnyal a szokottnál is jobban hajt majd a győzelemért, hiszen számára biztosan rengeteget jelentene hazai pályán beállítani Alain Prost győzelmi rekordját.

A Brit GP végeredménye:

1.Hakkinen
2.M. Schumacher
3.Barrichello
4.Montoya
5.Raikkönen
6.Heidfeld