Frentzen maga mondott föl?

2001.08.14. 17:54
Érdekes fordulat állt be a Jordan-Frentzen vitában: a csapatfőnök szerint Frentzen magától mondott föl. Michael Schumacher ezzel persze nem törődik, mint ahogy azzal a ténnyel sem, mely szerint a Hungaroringen negyedszer is Forma-1-es világbajnok lehet.
Mint ismeretes néhány héttel ez előtt, a Német Nagydíjat megelőzően a Jordan-istálló azonnali hatállyal felmondott egyik pilótájának, Heinz-Harald Frentzennek. Ahogyan az ilyen esetekben lenni szokott, a versenyző szerződésszegés vádjával 15 millió dolláros pert indított a csapatfőnök Eddie Jordan ellen. Kedden, azaz ma viszont furcsa fordulat következett be az ügyet illetően: Jordan kijelentette, hogy Frentzen maga mondott föl!

Jordan nem rúgta ki Frentzent

"Nem igaz, hogy Heinz-Harald Frentzen a hockenheimi futam előtt négy nappal egy faxból értesült az elbocsájtásáról! Ő már tudta, hogy rosszul áll a szénája, én azonban még akartam neki adni egy utolsó esélyt: úgy terveztem, hogy a hazai versenyén rajthoz áll, s ott dől el, mi lesz a sorsa. Frentzen viszont ezt visszautasította, s most azt mondja, hogy én rúgtam ki." - nyilatkozta Eddie Jordan.

A másik fél, azaz Heinz-Harald Frentzen eddig még nem reagált ex-főnökének az állításaira, azonban nem valószínű, hogy megváltoztatná korábbi álláspontját, mely szerint őt három hete igen is kirúgták.

Schumacher újra versenyzésre vágyik

Egy másik német pilótának, Michael Schumachernek nincsenek a Frentzenéhez hasonló gondjai, a ferraris optimistán nyilatkozott a hétvégi Mgyar Nagydíjjal kapcsolatban.

"Az elmúlt három hétben mind szellemileg, mind fizikailag teljesen kipihentem magam. A legtöbb időt a családommal töltöttem, számomra ez a legjobb kikapcsolódás. Ennyi azonban pont elég volt a lazításból, ismét versenyzésre vágyom, s már alig várom, hogy Mogyoródon az aszfaltra gurulhassak. Magyarországon mindig jól érzem magam, azt hiszem, a pálya is fekszik nekem, a világbajnokságra viszont nem gondolok." - szólt Schumacher, aki ha győz vasárnap a Hungaroringen, akkor begyűjti karrierje negyedik Forma-1-es világbajnoki címét.

Schumacher világbajnok, ha...

A kerpeni egyébként abban az esetben is világelső lehet, ha második lesz, de Coulthard sem végez az első háromban, illetve ha egyidejűleg nem öccse, Ralf Schumacher nyeri a Magyar GP-t. Ha Schumacher harmadikként végez, akkor Coulthardnak az első ötön kívül kell zárnia, Ralfnak és Barrichellónak pedig nem szabad győznie ahhoz, hogy a német ferraris ünnepelhessen. Ha pedig Schumachert negyedikként intenék le, Coulthard pont nélkül maradna, Ralf harmadik vagy rosszabb helyen végezne, Barrichello pedig nem győzne, az szintén a kerpeni VB-címét jelentené. Minden más esetben a későbbi futamok valamelyikén dől majd el a cím sorsa.

Ők állnak a mikrofonok elé...

A hétvégi Magyar Nagydíjjal kapcsolatos hír, hogy az FIA nyilvánosságra hozta a csütörtöki és pénteki sajtótájékoztatók névsorát. Eszerint csütörtökön a pilóták közül Luciano Burti, Juan Pablo Montoya, Ralf Schumacher és Heinz-Harald Frentzen áll a mikrofonok elé, kiegészülve Kazutosi Nisizavával, a Honda technikai igazgatójával. Pénteken a versenyzők közül Giancarlo Fisichellára, Jean Alesire és David Coulthardra kerül sor, a csapatvezetőket pedig Craig Pollock (BAR), Bobby Rahal (Jaguar) és Paul Stoddart (Minardi) képviselik. Szombaton és vasárnap természetesen az időmérő edzés, illetve a futam legjobbjai nyilatkoznak.