Futball az aszfalton: ez a Premier One

2001.11.17. 02:13
Jövő nyáron útjára indul egy autóverseny-sorozat, melyben a világ legnagyobb futballklubjai által szponzorált kocsik indulnak. A gépek a klubok színeiben pompáznak majd, így tehát például az Anderlecht már nem csak a gyepen, de az aszfalton is megmérkőzhet a Feyenoorddal.
Futball és autóverseny: a világ két legnépszerűbb sportja. Futballautóverseny: akár a legnépszerűbb is lehetne. Ilyenről azonban még nem hallottunk, eddig. Jövő júliusban ugyanis útjára indul az az autós versenysorozat, melyben a világ leghíresebb fociklubjai által szponzorált négykerekűek vesznek részt.

Benfica, Feyenoord, Anderlecht, Leeds - biztosan ott lesznek a rajtrácson

Az új kategóriában, melynek neve Premier One lesz, az adott csapat színeiben pompázó, a F-1-esekhez hasonló, fedetlen kerekű, együléses gépek indulnak majd. A kasztnit a Reynard, míg a motort, mely 750 lőerős lesz, a Judd készíti a résztvevők számára, akik között már biztosan ott lesz a Benfica, a Leeds, az Anderlecht és a Feyenoord.

"Már aláirt szerződésünk van négy európai klubbal, s a jövő héten jelentjük be egy német, egy francia és egy spanyol egyesület csatlakozását, míg az első olasz decemberre várható. Ezen kívül ígéretes tárgyalásokat folytatunk dél-amerikai egyletekkel is" - nyilatkozta Robin Webb a Premier One GP-sorozat igazgatója.

Mansellt és Hillt is megkeresték a szervezők

A jövő nyáron induló bajnokság tíz futamból áll majd, s természetesen a legnívósabb futballal rendelkező országok láthatják vendégül a pilótákat. Lesz verseny Portugáliában, Angliában, Spanyolországban, a tengeren túlon pedig Brazíliában és Argentínában is. A sofőrök között pedig olyan ismert arcok feltűnésére lehet számítani, mint Johnny Herbert, Pedro Lamy, Mark Blundell, sőt az is előfordulhat, hogy Nigel Mansell és Damon Hill is - bár erre kicsi az esély - csatlakozik a szériához.

Jövőre tehát a futballőrült szurkolók nem csak a gyepen, de az aszfalton is szoríthatnak majd kedvenc csapatukért. A sorozat valószínűleg nagy sikert arat, mind a nézők, mind a szponzorok körében, ami legalább olyan fontos. A Premier One a futball-autósport kapcsolat miatt biztosan jó üzlet lesz, és ha a szervezőknek sikerül a fent említetteken kívül mégtöbb "nevet" ültetni a P1-kocsik volánja mögé, akkor az autóversenyzés is gazdagabb lehet egy nívós sorozattal.

Mindenesetre érdekes lesz azt hallani a hírekben, hogy "a Benfica öt másodpercet vert a Leedsre".