Wurz: a McLaren szerződtetett versenyzője voltam

2001.11.29. 21:31
A Forma-1-ben holtszezon van - a csapatok csak jövőre kezdhetik tesztelni új gépeiket -, de a pilóták és az istállófőnökök gondoskodnak arról, hogy a rajongók egy pillanatra se feledkezzenek meg a Száguldó Cirkuszról. Wurz kitálal, Hakkinen fogadkozik, Ralf Schumacher gyanúsít, Patrick Head elégedetlenkedik...
Érdekes híreket árult el csütörtökön Alexander Wurz, a McLaren tesztpilótája. Az osztrák azt nyilatkozta, hogy aláírt szerződéssel rendelkezett a 2002-es Forma-1-es szezonra, mint az angol istálló második számú pilótája.

"A McLaren meggondolta magát, de nem tehettem semmit"

"A McLarennel augusztus végén megfogalmaztuk a kontraktus szövegét, sőt én már haza is vittem a nyilatkozatot, s alá is írtam. Abban a pillanatban tehát a McLaren igazolt versenypilótája voltam, azaz jövőre én vezethettem volna az egyik ezüstnyilat. A semmiből azonban fekbukkant Raikkönen, s Ron Dennis jelezte, hogy a szerződés nem érvényes, mert Coulthard mellé a finnt választották helyettem. Nem tehettem mást, beletörődtem a döntésbe, hiszen így legalább tesztpilóta lehetek, s nem szorulok ki a Forma-1-ből." - mondta angol újságoknak Wurz.

Természetesen jó lenne tudni, hogy mi, vagy méginkább ki akarta a McLaren berkein belül, hogy az osztrák helyett a finn Raikkönen kapjon lehetőséget a csapatnál. Erről természetesen csak találgatni lehet, ám egy másik kérdés, amely szintén nagy talányt okoz a Forma-1 rajongói számára, megoldódni látszik. Mika Hakkinen - akinek a helyére érkezik Raikkönen - ugyanis egy német lapnak adott interjúban ismét, az eddigieknél határozottabban mondta ki, hogy 2003-ban visszatér a Forma-1-be.

"Jövőre pihenek, de 2003-ban versenyezni akarok"

"Egy év pihenő után 2003-ban ismét versenyezni akarok, méghozzá egy McLarenben. Az utóbbi időben azt suttogták, hogy a gyenge fizikai kondícióm miatt megyek egy év szabadságra. Ez azonban nem igaz, remek formában vagyok, de szeretnék tizenkét hónapot csak a feleségemmel és a kisfiammal tölteni" - nyilatkozta Hakkinen.

A McLarennél tehát zajlik az élet, ám nincs ez másként a Williamsnél sem. Sir Frank istállójánál Ralf Schumacher okozta az első galibát, amikor a sajtónak azt találta mondani, hogy Williams sokkal jobban szereti Juan Pablo Montoyát, mint őt. Williams úr személyesen nem kommentálta a német "vádját", ám helyette Gerhard Berger, a csapat motorszállítójának, a BMW-nek a sportigazgatója és Patrick Head, a Williams istálló főmérnöke és társtulajdonosa is kijelentette, hogy a két pilóta egyenlő esélyekkel indul.

"Ralf nem képes kommunikálni a szerelőkkel"

Head azonban a napokban ismét a mikrofonok elé állt, most ő "vádolt" - nem fogják kitalálni -, Ralf vált a szakember célpontjává. Head szerint ugyanis a kis Schumi nem veszi elég komolyan a teszteléseket, a hozzáállása nem méltó egy profi versenyzőhöz. Montoya bezzeg...De halljuk, mit is mondott Head.

"Ralf a tesztnapokon mindig kissé ideges, nincs türelme végignézni a számítógépek által közölt adatokat, amelyek azonban nagyon fontosak az autó beállításához. Ezen kívül nem kommunikál megfelelően a szerelőkkel a géppel kapcsolatos tapasztalatairól, s nem képes pontosan beszámolni arról, hogy mi nem tetszik neki a kocsi viselkedésében. Montoya mindezeket tökéletesen oldja meg, s jobban érti az autó működési mechanizmusát is" - szidta meg Ralfot az Auto Motor und Sport hasábjain Patrick Head.

Lehet, hogy Ralfnak előbb gondolkoznia kellett volna, s csak aztán beszélnie? Lehet, de ezek után már az is elképzelhető, hogy Frank Williams tényleg jobban kedveli Montoyát, mint Ralfot. Sőt, amint halljuk, már Head is...