A Ferrari Montoyára pályázik?

Angliából származó hírek szerint a Ferrari Juan Pablo Montoyát szeretné Michael Schumacher utódjának. A felek eddig még nem nyilatkoztak, csapataik azonban nem cáfolták határozottan az információt, igaz meg sem erősítették azt.
Az angol BBC Sport Online nevű internetes honlap szerint a Ferrari Juan Pablo Montoyát, a Williams pilótáját szemelte ki Michael Schumacher utódjául. A site információi szerint az olaszok már 2003-től számítanának a kolumbiaira Rubens Barrichello helyén. Mind a brazilnak, mind Montoyának ezév végén lejár ugyanis a szerződése, így könnyedén megvalósulhatna a váltás. Sőt, a Williamsnek 2003-ra opciós elővásárlási joga van Jenson Buttonra (pillanatnyilag Renault), így még kérdéses sem lenne, ki helyettesíthetné Montoyát Sir Frank istállójában.

A két csapat, a Williams és a Ferrari eddig csupán nagyon szűkszavúan nyilatkozott Montoya átszerződésével kapcsolatban: "semmit sem erősíthetünk meg", "a szerződéseinket sosem a nyilvánosság előtt vitatjuk meg" - szólt a Ferrari, illetve a Williams hivatalos kommünikéje. Ám már az is sokat sejtethet, hogy egyáltalán kommentálásra alkalmasnak ítélték a hírt.

A 2003-as átigazolás azt jelentené, hogy a vörös autókban két évig egymás mellett versenyezne a négyszeres világbajnok Michael Schumacher, s a trónkövetelő Montoya, ugyanis Schuminak csak 2004 végén jár le a szerződése. S talán ez jelenti az egyetlen bökkenőt a szupercsapat kialakításában: Schumacher továbbra is abszolút egyes számú pilóta státuszt akar az istállón belül, a dél-amerikai pedig korábban kijelentette, hogy ő ilyen feltételek mellett nem lenne a német csapattársa.

Persze könnyen elképzelhető, hogy egy szép hosszú számsort tartalmazó csekkel mindkét versenyzőt jobb belátásra lehetne bírni.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32