Coulthard balesetet szenvedett a barcelonai tesztelésen

Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedett David Coulthard a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztelésén. A McLaren-Mercedes skót pilótája elvesztette irányítását a jármű felett, amely a levegőbe emelkedett, majd a kavicságyba vágódott. A tavalyi idényt a második helyen záró versenyző sértetlenül megúszta az esetet.
Tesztelés közben balesetet szenvedett David Coulthard, a Forma-1-es McLaren-Mercedes skót pilótája. A szigetországi versenyző a Barcelona melletti pályán gyakorolt, amikor az egyik kanyarban elvesztette uralmát a kocsi felett, amely a levegőbe emelkedett, majd a kavicságyban landolt. Személyi sérülés nem történt, Coulthard karcolás nélkül hagyta el az autót, melyben csak kisebb károk keletkeztek.

David Coulthard
Az eset pikantériája, hogy Coulthard nem sokkal baleste előtt elégedetten nyilatkozott a McLaren-Mercedes idei autójáról. "Jelentősen előreléptünk, de egyértelmű véleményt még nem tudok mondani. Az biztos, hogy autónk gyorsabb a tavalyinál, s más szempontból is javult. Azt azonban nem jelenthetem ki, hogy idén biztosan világbajnok leszek. Eddig sem mondtam ilyesmit, mert fogalmam sincs, hogy mit hoz a jövő. Az viszont egyértelmű, hogy mindent megteszek az elsőségért!"- mondta a skót pilóta.

A magán a tesztelésen Juan Pablo Montoya, a BMW-Williams kolumbiai pilótája bizonyult a leggyorsabbnak. A dél-amerikai versenyző 69 kört teljesített, legjobb ideje 1:12.421 perc volt. Montoya után De la Rosa, Pizzonia, Ralf Schumacher, Frentzen és Villeneuve volt a sorrend.

A barcelonai teszteléseken nem ez volt az első baleset. Alig egy hete, január 30-án a Ferrari pilótája, Michael Schumacher szenvedett szerencsés kimenetelű balesetet. A négyszeres világbajnok az egyik kanyarban kisodródott, és a gumifalnak ütközött. Még ugyanazon a napon a másik Ferrari-pilóta, Rubens Barrichello is hasonlóan járt: akárcsak csapattársa, ő is nagy sebességgel a falnak ütközött, és összetörte autóját. Személyi sérülés itt sem történt, ám járműje használhatatlanná vált, így kénytelen volt befejezni barcelonai szereplését.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19