Skoda-csapat a Forma-1-ben?

Brit lapértesülés szerint a Charles Nickerson által megvásárolt Prost-autók vélhetően Skoda-színekben vesznek majd részt a Forma-1-es világbajnoki sorozatban. Bernie Ecclesstone a Nemzetközi Automobil Szövetség (FOCA) elnöke állítólag támogatja az ötletet, hogy a Skodát birtokló Volkswagen csoport bekapcsolódjon a Forma-1 küzdelmeibe. Az új csapat egyik pilótájaként a tavalyi szezonban bemutatkozott cseh Tomas Engét emlegetik. A Volkswagen egyelőre cáfolja a hírt, szóvivőjük szerint nem tervezik Forma-1 es csapat indítását.
Még január végén érkezett a hír: a 28 millió dolláros adósságot felhalmozó Forma-1-es Prost csapat megszűnik. A négyszeres világbajnok francia pilóta, Alain Prost vezette team az utolsó pillanatig küzdött, hogy rendezze adósságait, és el tudjon indulni az idei sorozatban. Hiába volt azonban minden igyekezet, a versailles-i bíróság pontot az ügy végére, és a csapat felszámolásról határozott.

A Volkswagen érdeklődik

Várhatóan nem sokáig kell sokáig tétlenkedniük a gárda autóinak, mivel a brit újságok szerint a járművek várhatóan Skoda színekben újra elindulhatnak az autós gyorsasági futamokon. Az Observer német forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az új tulaj, Charles Nickerson brit üzletember, aki mögött a többek között a Skodát is birtokló Volkswagen csoport áll, újra versenyeztetni kívánja az autókat. A lap azt is tudni véli, hogy Bernie Ecclestone, a Forma-1 főnöke támogatja az ötletet, és már oda is adta a német gyárnak a két megüresedett helyet.

Tomas Enge lehet az egyik pilóta

Az újság a feltételezést ugyan humoros hangnemben tálalja, néhány részlet alapján azonban mégsem lehet kizárni ezt a variációt. Először is az elmúlt napokban éppen a cseh Tomas Engét emlegették az egyik lehetséges pilótaként, másodszor őt a Forma-3000-ben éppen az a Coca-Cola támogatta, amelyet Ecclestone már régóta szeretne bevonni a Forma-1 világába. Tény az is, hogy a Skoda komoly erőket mozgat meg a rali-vb-n, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az F1-be is szívesen beszállna.

Ismert továbbá az is, hogy Bernd Pischetsrieder, a Volkswagen- csoport főnöke soha sem tagadta megkülönböztetett érdeklődését a legjobbak versengése iránt. Tavaly ősszel a német sajtó már arról számolt be, hogy a VW tárgyalásokat folytat a Jordannel az esetleges motorszállításról. Az 53 éves Pischetsrieder korábban, a BMW vezetőjeként egyik előkészítője és lelkes híve volt a márka Forma-1-es bemutatkozásának.

Cáfol a Volkswagen

A Volkswagen azonban határozottan cáfolta az információt: "Már korábban megmondtuk, de most újra kijelentjük, hogy a Volkswagennek nincs szándékában beszállni a Forma-1-be" - tájékoztatta az AFP-t Kurt Rippholz, a márka egyik szóvivője.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25