Berger: Montoya olyan, mint a fiatal Schumacher

Jóllehet a Brazil Nagydíj óta már eltelt négy nap, még mindig szolgáltatnak az események beszédtémát a szakembereknek. A BMW sportigazgatója, az egykori Forma 1-es pilóta, Gerhard Berger is elmondta véleményét a futamról, és pilótáit: Montoyát és Ralf Schumachert is értékelte.
Montoya és Michael Schumacher rajt utáni balesetéről a következőket fejtette ki: "Szerintem nem hibázott Montoya. Aki a címvédőt meg akarja előzni, annak ugyanolyan rámenősnek kell lenni, mint a kolumbiainak. Michael is pontosan tudja, hogy Montoya képes megelőzni őt, és nem véletlen, hogy rendre együtt csatáznak."

Nem fogják visszatartani Montoyát

Gerhard Berger
Azt is hozzátette, hogy mindketten rendkívül gyorsak, és számos tulajdonságban megegyeznek - elsősorban a megalkuvás nélküli győzni akarásukban -, így várhatóan nem utoljára találkoznak ilyen szituációban. "Montoya a fiatal Schumacherre emlékeztet." - magyarázta. "Nem fogjuk visszatartani őt a következő futamokon sem" - jelentette ki határozottan a versenyzőként a Ferrarinál is alkalmazott direktor.

Azt is megjegyezte azonban, hogy a rutintalanságának köszönhetően, olykor a megengedettnél sokkal nagyobb kockázatot vállal az előzéseknél, de hamarosan le fog higgadni, és akkor a Cart sorozat után a Forma 1-ben is ő lehet a legjobb.

"Mi vagyunk a legjobbak!"

A verseny végeredményét illetően elmondta, hogy szerinte Ralf képes lett volna megelőzni a bátyját, de túlságosan nagy rizikóval járt volna, és a második helynek is örülni kell, mert a pontgyűjtés a legfontosabb. Az előzés esetén viszont könnyen elúszhatott volna a biztos helyezés, és mivel Michael viszont nem hibázott, Ralf maradt a második helyen.

Berger elmondta azt is, hogy az ő csapatuk a legjobb, mégha a két versenyző nem is kedveli igazán egymást. "Ettől függetlenül a két ellentétes karakter jól kiegészíti egymást, és a csapatot is. Ezért fogjuk megnyerni a sorozatot" - összegzett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04