Schumacher rajt-cél győzelme

2002.04.28. 17:02
Michael Schumacher sosem látott fölénnyel megnyerte a Spanyol Nagydíjat Montoya és Coulthard előtt. Ha a német így folytatja, az is lehet, hogy Magyarországra már bajnokként érkezik...
Két hete Imolában csupán 21 autó vághatott neki a versenynek, ugyanis Alex Yoong, a Minardi pilótája nem tudta kvalifikálni magát a futamra. Barcelonában, tovább fogyatkozott a résztvevők száma, ugyanis a Spanyol GP-n sem Yoong, sem csapattársa, Webber nem állt rajthoz. A reggeli bemelegítő edzésen az ausztrál gépéről lerepült a hátsó szárny - a kocsi a kavicságyban végezte, de a pilóta sértetlen maradt -, s mivel a technikusok nem tudták megállapítani a hiba okát, Paul Stoddart, a Minardi tulajdonosa visszaléptette alakulatát.

Barrichello egy méter sem tett meg

Így tehát már csak huszan sorakoztak fel a rajtrácsra, ám még közülük is kivált egy pilóta: Barrichello a Ferrarival váltóprobléma miatt már a felvezető körnek sem tudott neki vágni. A vörös jelzések kialvására tehát már csak egy híján húszan várakoztak, s a csökkenésből adódóan a negyedikként startoló Montoya előtt megüresedett a pálya, így reménykedhetett a jó rajtban.

A pole-ból induló Michael Schumacher azonban esélyt sem adott ellenfeleinek, remek ütemben hagyta el kockáját,s az első kanyarban vezette a mezőnyt. Mögötte Ralf Schumacher, Montoya és Raikkönen következett, Buttonnal, Coultharddal és Trullival a sarkukban.

Raikkönen: csoda, hogy csak a szárny szállt el

A már a futam előtt elkezdődött csillaghullás az első körökben tovább folytatódott, De La Rosa és Sato kicsúszott, Fisichella műszaki hiba miatt állt ki, míg Raikkönennek a célegyenes végén - Webberhez hasonlóan - elszállt a hátsó szárnya. A finn azonban, hihetetlen módon, a leszorítóerő elvesztésének ellenére meg tudta tartani a kocsit, s el is kormányozta azt a boxig. Az alkatrész cseréje viszont legalább tíz percig tartott volna, így a McLaren inkább feladta a versenyt. (Érdekesség egyébként, hogy a fiatal skandináv abban a pillanatban, amikor légterelője elrepült - a légellenállás drasztikus csökkenése miatt - 324 km/h-ra javította a hétvége sebességi rekordját!)

Újabb gálaelőadás

A pályán eközben megkezdődött a San Marinóban már megcsodált Schumacher-gála, a német körönként közel egy másodpercet vert öccsére. A pontszerző helyeken haladó pilóták, bár nem szakadtak szét, ahhoz épp elég messze voltak egymástól, hogy előzéssel ne tudjanak próbálkozni, így az első fontosabb eseménynek Trulli 23. körbéli tankolása bizonyult. Az olaszt a 28. fordulóig összes kollégája követte a depóban, s mivel gondja senkinek sem akadt, maradt az előzetes sorrend.

Változást okozott azonban, hogy Ralf Schumacher első szárnyából letörött egy darab - a német valószínűleg túl keményen "támadott" egy kerékvetőt -, így miután a boxban kicseréltette azt, 13.-nak esett vissza. Coulthard pedig a célegyenes végén kifékezte Buttont, sőt, az angolt csapattársa, Trulli is megelőzte, így a második helyre került Montoyát a skót követte, majd a két Renault következett, míg a hatodik Heidfeld volt.

Ralf Schumacher kocsija javítás ellenére sem nyerte vissza eredeti sebességét, így a német ismét meglátogatta a szerelőit, akik ismét kicserélték a légterelőt, bár, mint kiderült ez ismét nem gyorsította föl a Williamset.

Csak a kerékcserék okoztak izgalmat

Negyvenkét forduló elteltével Button és Heidfeld egyszerre cserélt kereket, s a csapata gyorsaságának, illetve a rövidebb tankolási időnek köszönhetően a sauberes is a renault elé került.

Nem mindenkinek ment azonban simán a kerékcsere, hiszen Montoya például elgázolta az egyik mérnökét! A megállásra figyelmeztető táblát tartó technikus ugyanis túl hamar, a tankolás befejezése előtt felrántotta munkaeszközét a kolumbiai előtt, aki erre persze reflexből elindult, s ráment a csapattag lábára. Persze, mikor érezte, hogy gond van, rögtön megállt, ám épp a szerencsétlen lábán, aki még el is esett. Néhány másodperc után végre sikerült kivenni a csövet a kocsiból, így Montoya elindulhatott, s amellett, hogy pozíciót nem veszített, a szerelő is minden bizonnyal megúszta egy bokaficammal - hordágyra ugyanis nem volt szükség.

Hál' Istennek hasonló rémtörténetre nem került sor a második kerékcserék alatt, így Schumacher - aki ismét egy pillanatra sem vesztette el a vezető helyet - már 41(!) másodperccel haladt Montoya előtt...

A dél-amerikainak szintén tetemes előnye volt a harmadik Coultharddal szemben, majd Trulli, Heidfeld és Button következett, ám az angolt, akinek kocsija egyre gyengébben működött, Massa és Frentzen is simán otthagyta.

Sőt, a verseny hajrájában Button Renault-ja leállt, ráadásul csapattársa, Trulli is lelassult, így a francia istálló erős és bíztató kezdet után gyenge napot zárt.

Két részre szakadt a mezőny

Nem úgy Michael Schumacher, aki végül, rajt-cél győzelmet aratva (a német egy pillanatra sem veszítette el a vezető helyet, ami a mai tankolási-szabály miatt hihetelenül ritka) - a saját maga által -, félpercesre olvasztott előnnyel megnyerte a versenyt, Montoya és Coulthard előtt.

A Sauber-csapat története egyik legjobb futamát ünnepelhette, hiszen Heidfeld negyedik, míg Massa ötödik lett. A pontszerzők közül - Schumacheré mellett, persze - kiemelkedik Heinz Harald Frentzen teljesítménye, aki hatodiknak hozta be az eddigi négy futamon csupán egyszer célba érő Arrowsát.

A világbajnoki pontversenyben szintén óriási fölénye van Schumachernek, aki már 21 ponttal előzi meg a második Montoyát. Valójában versenyről nem is lehet beszélni, Schumacher az élen áll, majd fényévekkel lemaradva jönnek a többiek. Elképzelhető tehát, hogy idén még a Magyar Nagydíjig sem - tavaly a kerpeni hazánkban lett világbajnok - tart majd a világbajnokság...

A dobogósok nyilatkozatai:

Michael Schumacher: "Remek versenyünk volt, kár hogy Barrichellónak idén nincs szerencséje a kocsi megbízhatóságával, hiszen egy Ferrari "egy-kettő" mégszebb lett volna. Remélem, ez a rossz sorozata minél hamarabb megszakad és ő is versenyben lehet a világbajnoki pontokért."

Juan Pablo Montoya: "A boxbéli hibánktól eltekintve minden rendben volt, a második helyet jó eredménynek tartom."

David Coulthard: "Örülök, hogy ismét dobogóra állhattam. A williamsekkel nem tudtam felvenni a versenyt, de Buttonnal csatáztam egy jót, amit végül én nyertem, ezért állhatok most a dobogón."

A Spanyol GP végeredménye:

1. Michael Schumacher Ferrari 1h30m29.281 65
2. Juan Pablo Montoya Williams BMW 1h31m04.921 65
3. David Coulthard McLaren Mercedes-Benz 1h31m11.904 65
4. Nick Heidfeld Sauber Petronas 1h31m35.978 65
5. Felipe Massa Sauber Petronas 1h31m48.254 65
6. Heinz-Harald Frentzen Arrows Cosworth 1h31m49.510 65
7. Jacques Villeneuve BAR Honda - 64
8. Allan McNish Toyota - 64
9. Mika Salo Toyota - 64
10. Jarno Trulli Renault - 63
11. Ralf Schumacher Williams BMW - 63
12. Jenson Button Renault - 60
13. Olivier Panis BAR Honda - 43
14. Eddie Irvine Jaguar Cosworth - 41
15. Enrique Bernoldi Arrows Cosworth - 41
16. Takuma Sato Jordan Honda - 10
17. Giancarlo Fisichella Jordan Honda - 5
18. Kimi Raikkonen McLaren Mercedes-Benz - 4
19. Pedro de la Rosa Jaguar Cosworth - 2
20. Rubens Barrichello Ferrari - 0