Saját rajongói fütyülték ki a 'győztes' Schumachert

2002.05.12. 16:55
Michael Schumacher győzelmével ért véget az Osztrák Nagydíj, ám a németet még saját szurkolói is kifütyülték, mert a végig vezető Barrichelló az utolsó húsz méteren, a csapat utasítására egyszerűen felkínálta neki a győzelmet, ő pedig elfogadta azt.
Az Osztrák Nagydíj úgy kezdődött, mint az idei futamok nagyrésze, vagyis a rajt után a Ferrarik a mezőny élére álltak, s iszonyú gyorsan elszakadtak a többiektől.

Barrichello már az első kanyartól vezetett

Barrichello állt az élen, csapattársa, Schumacher előtt, s a két vörös autó előnye a 15. körre már félperc körül mozgott, ami egyrészt a remek F2002-es kasztninak, másrészt a Williams egytankolásos stratégiájának volt köszönhető. (A reggeli bemelegítésen a williamsek másfél másodperccel rosszabb köröket futottak a ferrariknál, amiből arra lehetett következtetni, hogy utóbbiak kétszer, míg előbbiek csak egyszer látogatnak majd a boxba.)

Panis izgalmassá tette a 'versenyt'

A futam minden bizonnyal unalomba fulladt volna, ha a 24. körben Panis motorja nem épp a célegyenes közepén mondja föl a szolgálatot. Így történt azonban - a francia még meg is pördült -, s a veszélyes helyen lévő kocsit csak a Safety Car felügyelete mellett távolíthatták el a pályamunkások.

A versenyzők nagy része, amikor rádión közölték velük, hogy a biztonsági autó a pályára jön, azonnal a boxba hajtott, a Ferrari például egyszerre rendelte be Barrichellót és Schumachert is, csak hogy ne veszítsenek időt. Ebben a periódusban ugyanis az aszfalton lévő autóknak le kell lassítaniuk és előzni sem szabad, így a gyors gondolkodásnak - Ross Brawnnak - köszönhetően Barrichello visszatérhetett az élre, s Schumachert is csak az öccse előzte meg.

Három fordulónyi lassú menet után engedte útjára ismét a mezőnyt a felvezető kocsi - Barrichello, Ralf és Michael Schumacher, Montoya , Heidfeld, Coulthard, Salo, Button, Fisichella sorrendben.

Sato szerencsére megúszta...

Alig néhány kanyar után viszont, a pálya leggyorsabb pontján Heidfeld Sauberje valószínűleg fékhiba miatt megpördült, lecsúszott az aszfaltról, majd keresztbe - a következő jobbkanyar ívén - hihetetlen lendülettel és erővel visszatért a pályára, s kiütötte Sato Jordanjét.

Heidfeld maga szállt ki a összetört gépből, Sato azonban rögtön a pályamunkásokért intett - egyedül képtelen lett volna elhagyni a járművet. Természetesen a japánt végül - közben a Safety Car visszatért - az orvosi csoport szabadította ki, majd első segélyben részesítette, s a komplexum kórházába szállította. Szerencsére hamar kiderült, hogy enyhébb agyrázkódáson kívül minden bizonnyal nincs nagyobb baja, csontja biztosan nem törött el.

Harminchat kör után folytatódhatott ismét a futam, mely az élmezőnyt tekintve csörgedezett unalmas medrében: Barrichello simán tartotta az előnyét Ralf Schumacher előtt, akinek bátyja sem hajtotta túl magát, hiszen tudta, hogy williamses testvérének nem sokára a boxba kell állnia.

Villeneuve pontokat érdemelt volna

Természetesen így is történt, Ralf a 47., márkatársa, Montoya az 50. fordulóban tudta le egyetlen tankolását - a kolumbiai még gumit sem cseréltetett -, s a dél-amerikai harmadiknak tért vissza, vagyis megelőzte a németet.

Kissé mögöttük Villeneuve szerencsére versenyzett is, Coulthardot, Fisichellát és Buttont is megelőzte, ám mivel még tankolnia kellett, visszaesett a nyolcadik helyre. Szegény kanadai, ha a start után nem kap egy "áthaladó" büntetést a Frentzennel történt koccanásáért, simán pontszerző lett volna...

Schumacher elfogadta a győzelmet

Az élen semmiféle változás nem történt, Barrichello biztosan tartotta három szekundumos fórját Schumacherrel szemben, s haladt élete második, kétségtelenül megérdemelt futamgyőzelme felé. Az utolsó körben viszont Rubinho lassítani kezdett, s a célegyenesben, 20 méterrel a kockás zászló előtt ezüsttálcán nyújtotta át az első helyet Michael Schumachernek, aki elfogadta a brazil "gesztusát" és elsőként haladt át a célvonalon.

Barrichellót ugyanis minden valószínűség szerint a Ferrari csapatfőnöke, Jean Todt, utasította, hogy engedje el maga mellett a négyszeres világbajnokot. Még akkor is, ha annak 21 pontos előnye van az összetettben, s csak idő kérdése, hogy mikor nyeri meg ötödik VB-címét...

Füttykoncert a német ellen

Barrichello persze engedelmeskedett - épp pénteken hosszabbították meg a szerződését -, így Michael Schumacher élete 58. és első ausztriai futamgyőzelmét ünnepelhette.

A kerpeni a levezető kör során integetett is, ám azt nem lehet tudni, kinek: őt ugyanis még a saját szurkolói is kifütyülték, a boxutcával szembeni tribün pedig egy emberként, lefelé fordított hüvelykujjal jelezte nemtetszését. A Forma-1 52 éves története során ilyen gesztussal még biztosan nem fogadtak "futamgyőztest".

Most már tényleg cirkusz a Forma-1

Schumacher a díjátadás során persze már érezte, hogy ő és a Ferrari túllépte a határt, így Barrichellót engedte a dobogó első fokára állni, s neki adta a győzelemért járó trófeát is... (Furcsa, sőt inkább nevetséges volt hallani, amint a brazilnak játszották a német himnuszt.)

Késő bánat, mondták minden bizonnyal a Forma-1 szurkolói, ugyanis a Ferrari Barrichello mai megalázásával lejáratta saját magát és a Forma-1-et is, bebizonyítva, hogy a sorozatra már szó szerint illik a "Száguldó Cirkusz" elnevezés, hiszen a helyezések nem a pályán, hanem a boxban, személyes preferenciák alapján dőlnek el.

Michael Schumachert szintén nem lehet felmenteni, hiszen, bár tudta, hogy ez a győzelem abszolút Barrichellót illeti, s hogy neki édesmindegy, hogy ma hány pontot kap, mégis elfogadta az "ajánlatot" s gondolkodás nélkül megelőzte Rubinhót - ahelyett, hogy okosan mögötte maradt volna, s megőrizte volna saját nimbuszát, népszerűségét és versenyzői jóhírét.

Mert ami ma Zeltwegben történt, az minden volt, csak autóverseny nem...

A dobogósok nyilatkozatai:

Michael Schumacher:"Barrichellóé a győzelem, ez az ő versenye volt, ám a csapat úgy látta jónak, ha engem intenek le elsőként. Én nem is gondoltam arra, hogy megelőzzem őt, hiszen elengendő előnnyel vezetek a pontversenyben is, ám végül mégis én győztem."

A négyszeres világbajnok, arra a kérdésre, hogy személy szerint ki adta rádión az utasítást az előzésre, azt válaszolta, hogy "a Ferrari akarata érvényesült".

Rubens Barrichello:"Tavaly ugyanitt ugyanilyen szituációba kerültem, akkor a második helyet adtam át, most az elsőt. Akkor is és most is a csapat kívánságát teljesítettem. Michael (Schumacher) átadta nekem az eldő díját, s ezt én el is fogadom."

Juan Montoya:"Taktikámnak köszönhetően sikerült megelőznöm a csapattársamat és megszereznem a harmadik helyet."

A futam végeredménye:

1. Michael Schumacher Ferrari 1h33m51.562 71
2. Rubens Barrichello Ferrari 1h33m51.744 71
3. Juan Pablo Montoya Williams BMW 1h34m09.292 71
4. Ralf Schumacher Williams BMW 1h34m10.010 71
5. Giancarlo Fisichella Jordan Honda 1h34m41.527 71
6. David Coulthard McLaren Mercedes-Benz 1h34m42.234 71
7. Jenson Button Renault 1h34m42.791 71
8. Mika Salo Toyota 1h34m52.549 71
9. Allan McNish Toyota 1h35m01.280 71
10. Jacques Villeneuve BAR Honda 70
11. Heinz-Harald Frentzen Arrows Cosworth 69
12. Mark Webber Minardi Asiatech 69
13. Jarno Trulli Renault 44
14. Alex Yoong Minardi Asiatech 42
15. Eddie Irvine Jaguar Cosworth 38
16. Nick Heidfeld Sauber Petronas Ferrari 27
17. Takuma Sato Jordan Honda 28
18. Olivier Panis BAR Honda 22
19. Felipe Massa Sauber Petronas Ferrari 7
20. Kimi Raikkonen McLaren Mercedes-Benz 5
21. Enrique Bernoldi Arrows Cosworth 2
22. Pedro de la Rosa Jaguar Cosworth 0