Montezemolo:'Azt hittem, Barrichello nyer'

Két nappal az Osztrák Nagydíj után a szakértők és a szurkolók körében még mindig a vasárnapi Barrichello-Schumacher helycsere a téma. Kiderült, hogy Jean Todt döntése még Luca Di Motezemolót, a Ferrari elnökét is meglepte, s az is, hogy valószínűleg nem ez volt az utolsó alkalom, amikor a boxban dől el a futam végkimenetele.
Már több mint két nap telt el az Osztrák Nagydíj óta, de a futam utolsó másodperceiben történt esemény miatt - a szinte végig vezető Barrichello átengedte a győzelmet Schumachernek - kitört botrány még mindig nem csitult el.

Todt adta ki a parancsot

Kedden például újabb információkra derült fény arra vonatkozólag, hogy kitől származott a döntés, mely szerint a négyszeres világbajnoknak kell nyernie a futamot. Bár szinte azonnal egyértelműnek tűnt, hogy Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke határozott a német sikere mellett, néhány kétkedő szakértőben és szurkolóban fölmerült, hogy esetleg nem is ő, hanem az olaszok legfelsőbb vezetése akarta a kerpeni győzelmét. Konkrétan: néhányan úgy gondolták, hogy Luca Di Montezemolo Ferrari-elnök áll az ügy hátterében.

A vörösök első embere 48 órával a történtek után Maranellóban sajtótájékoztatót tartott, melyen kiderült, hogy nem ő kényszerítette Jean Todtot a vitatott lépésre, az egyedül a francia döntése volt.

"Tíz másodperccel a cél előtt még azt gondoltam: remek kettős-sikert aratunk, s Barrichello győz" - nyilatkozta Montezemolo. A presidente a lépés helyességét azonban nem vitatta: "Bár meglepett, megértem Jean Todt-ot. Néha az eszünkre kell hallgatni a szívünk helyett".

Amíg a 'Ferrari' nem lesz bajnok, minden megtörténhet

Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója már a következő, Monacói GP-val kapcsolatban szolgált érdekes információkkal.

"Lehetséges, hogy Monte Carlóban is a zeltwegihez hasonló megoldást választunk. Amíg a Ferrari matematikailag nem világbajnok, bármikor életbe léphet a csapaton belüli erősorrend" - öntött olajat a tűzre a brit szakember az olasz La Gazzetta dello Sport cikkében.

Elképzelhető tehát, hogy ha a hercegségben Barrichello vezet majd, ismét el kell engednie maga mellett Schumachert. Sőt, szinte biztos, hogy így lesz, ám Brawn szavai után nem lehet nem feltenni a kérdést: melyik csapatban versenyez Barrichello? Az ő pontjaival a Ferrari nem kerül közelebb a világbajnoksághoz? Brawn kijelentése pontosabb lett volna úgy, "amíg Schumacher nem lesz világbajnok"...

Megbüntethetik a Scuderiát

Újabb kérdés azonban, hogy meddig játszadozhat a futamok végeredményével a Ferrari? Kedden ugyanis a német "Auto, Motor und Sport" nevű szaklap hasábjain az FIA egyik német képviselője arról beszélt, hogy az Osztrák futamon történtek miatt a Scuderia pontlevonásra számíthat a nemzetközi szövetség június 26-i ülését követően.

Párizsban aznap hallgatják ki a Ferrari több vezetőjét, valamint a két pilótát Schumachert és Barrichellót, s ha nem tudnak elfogadható indokot találni a vasárnapi, cél előtti pozíciócserére, minden bizonnyal néhány konstruktőri egységgel megrövidítik az istállót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31