Schumacher 60. győzelme

2002.07.07. 16:02
Michael Schumacher újabb jubileumi győzelmet aratott a Brit Nagydíjon. Mögötte Barrichello és Montoya ért célba a szezon eddigi legeseménydúsabb, esőáztatta futamán.
A Brit Nagydíj a szokásos angol körülmények között kezdődött, lógott az eső lába, sőt talán szemerkélt is egy kicsit, az eget szürke felhőréteg takarta el. A paddockban megjelenő sztárok csillogása azonban pótolta a naphiányt, többek között két hazai hős, Nigel Mansell és Damon Hill is megtisztelte jelenlétével a futamot.

Panis megoldotta

A verseny Olivier Panisnak már a rajt előtt elkezdődött, ugyanis amikor elindult a boxból a rajtrácsra, a pályára vezető bekötőúton lerobbant a BAR-Hondája. A francia nem habozott, üresbe tette a gépet, kiszállt és háttal visszatolta azt a garázsba, ahol a szerelők megjavították.

Az esélyesek közül a Schumacher-fivérek egyaránt száraz versenyben reménykedtek - ezt néhány perccel a rajt előtt, egy rövid interjúban mondták el -, míg Barrichello elárulta, hogy csakúgy, mint legutóbb, a Nürburgringen, ismét Michael Schumacher legyőzésére törekszik. Természetesen a sorozatban negyedszer az élről induló Juan Pablo Montoyának is ez volt a célja.

Barrichello beragadt

Szegény Rubinhónak azonban már a felvezető kör előtt elszálltak a reményei: a brazilnak a rajtrácson ragadt az autója, s csak utolsó, azaz huszonegyedikként - Alex Yoong nem indulhatott, mert az edzésen nem futotta meg a szintidőt - eredhetett a mezőny után.

A rajtnál egy újabb kocsi, McNish Toyotája maradt mozdulatlan, elöl Montoya viszont tökéletesen jött el, mögötte Michael és Ralf Schumacher, majd Raikkönenen, Coulthard, Trulli és Button száguldott.

Kicsivel hátrébb Massa már az első kanyarban megpördült, ám hamar visszaállt. A sauberes a fűre hajtott, ezért pördült meg, de elképzelhető, hogy a nedves aszfalt is közrejátszott abban, hogy hibázott, ugyanis a második kör elején már rendesen esett.

Előzést előzés követett

Ez Raikkönnent nem zavarta meg - leelőzte Ralf Schumachert -, s Barrichellót sem, aki négy forduló alatt tíz autót mellett ment el. Az élen Schumacher keményen támadta Montoyát, az egyik kanyarban el is fékezte magát a kolumbiai, így a közönség majd egy kilométeren át tartó remek fej-fej melletti párbajt, igazi autóversenyt élvezhetett, mely azonban nem végződött előzéssel.

A mezőny érdekes módon nem szakadt szét, Raikkönnennen csak kettő, Ralfnak öt, míg Coulthardnak hat másodperc volt a hátránya Montoyával szemben, sőt, a kilenc kör után már nyolcadik Barrichello is tíz szekundumon belül volt.

Az eső alakította a futamot

A brazil Ferraris azonnal el kezdte üldözni Buttont is, míg az élen csapattársa ugyanezt tette Montoyával. Tizenkét kör után már zuhogott, s a sztárok azonnal a depóba jöttek esőgumikért. Montoya, Schumacher, Raikkönnen, Ralf Schumacher és Barrichello is kereket cserélt. Csupán Coulthard maradt a pályán, így egy körön át ő vezette a mezőnyt. A skót azonban a következő fordulóban sem ment a boxba, s az esőgumikkal Montoya és Schumacher is könnyedén lehagyhatta.

Az élduó között két másodperc volt a különbség, , majd Trulli, Barrichello(!) és Button következett, 13 másodperccel lemaradva. Coulthard hátránya szintén nagyon megnövekedett, ugyanis a többiek után két fordulóval, a 15.-ben, ő is lecserélétette az abroncsait.

Schumacher rákapcsolt

Az élen a helyzet pedig eközben egy pillanat alatt megváltozott, ugyanis Montoya elfékezte magát, így az esőmenő Schumacher könnyedén megelőzte, s egyetlen kör alatt hat másoperccel el is húzott tőle, köszönhetően az ámeneti, intermediate gumijainak, hiszen a kolumbiai gépén teljes vizes pályára való abroncsok voltak.

A másik Ferrariban Barrichello szintén előzött kettőt - Buttont és Montoyát -, majd Raikkonnen a futam során másodszor is - kemény párbaj végén - lehagyta Ralf Schumachert. A mezőny tehát Michael Schumacher, Barrichello, Montoya, Trulli, Raikkönnen, Ralf Schumacher, Frentzen, Button sorrendben száguldott, de a finn hamar megelőzte Trullit is, míg Frentzennek tönkre ment a motorja, s így a pálya mellett kellett leparkolnia.

Az előzéseknek ezzel szerencsére még nem volt vége, Villeneuve elment Button mellett, s hetediknek jött föl, míg Massa Panist hagyta le a 11. pozícióért. A pálya közben száradni kezdett, s Coulthard a tizedik helyről elsőként, a 24. körben vissza is tetette a száraz pályára alkalmas gumikat. Csapattársa, Raikkönnen alig egy körrel később szintén követte a skótót, ő is meglepte a szerelőit, így neki is várnia kellett néhány másodpercet az új kerekekre. Coulthard egyébként egészen a 16. helyig esett vissza.

Az élen Schumacher tíz szekundummal vezetett Barrichello előtt, Montoyának pedig már fél perc volt a hátránya, amikor ismét esni kezdett. Ezt bizonyította az, hogy a száraz gumikkal Coulthard öt másodperccel volt lassabb Schumachernél körönként, majd az is, hogy a skót lecsúszott a pályáról, s pördült.

Depó-káosz

A McLaren azonnal váltott is, a 31., illetve a 32. körben Raikkönnen, majd Coulthard slickről - száraz - intermediate, azaz átmeneti időjárásra alkalmas gumikra.

A verseny továbbra is nehéz, nagyon vizes körülmények között zajlott, így Massa a futam során harmadszor is megpördült, ám visszatért a versenybe, Bernoldi és Trulli viszont az autójának a hibája miatt kiállt. Barrichello a honfitársához hasonlóan szintén besokallt egy kanyarban, de egy piruett után ő is visszajött.

A depóban ezekben a pillanatokban csúcsforgalom volt, Schumacher, majd Barrichello is - 27 körrel a vége előtt - tankolt, míg Ralf Schumacher perceket töltött el a garázsa előtt, ugyanis a Williams mindkét töltőberendezése elromlott, így a németet "szárazon" visszaküldték a pályára.

A Ferrarin kívül a legtöbb istálló egymegállásos taktikát tervezett, így 35 kör után Michael Schumacher, Barrichello, Montoya, Villeneuve, Heidfeld, Panis haladt a pontszerző helyeken.

Ralf Schumacher végül 36 forduló után megkaphatta a szükséges üzemanyagmennyiséget, s a slick abroncsokat is. A száradó körülményeknek az intermediate-ek kedveztek a legjobban, a ferrarikon ilyen is volt, Montoya viszont "full wet"-eken, azaz igazi esőgumikon futott - sokkal lassabban.

A McLaren a változatosság kedvéért negyedszer is a boxba szólította a pilótáit, így azok mindketten száraz gumikat tetethettek fel. Coulthardnak azonban az üzemanyagtöltő berendezéssel is meggyűlt a baja, ám Ralffal ellentétben neki szerencséje volt, s a tartalék szerkezet működött.

Barrichello repült

A futam kétharmadánál végül Barrichello, Montoya, Villeneuve, Panis és utolsóként Michael Schumacher is megkapta a slickeket, s a kolumbiai az új abroncsokkal meg is előzte a brazilt. Barrichelló azonnal vissza akart vágni, ám a Forma-1 egyik leggyorsabbnak és legnehezebbnek tartott kanyarkombinációjában, a Beckettsben Montoya lerázta a Ferrarit.

Schumacher természetesen a kerékcsere után is megőrizte a vezető helyét - 15 másodperces előnnyel -, mögötte a két dél-amerikai csatázott, majd Villeneuve, Panis és Heidfeld következett, 16 körrel a leintés előtt.

Barrichello azonban továbbra is keményen támadta Montoyát, s 46 kör után a célegyenes végén vissza is vette a második helyet. Érdekesség, hogy ekkor már csak az első három pilóta volt egy körön belül.

Raikkönnennek pedig már abszolut nem számított, hogy hány kör hátránnyal áll a tizedik helyen, ugyanis a motorja elfüstölt, fel kellett adnia a versenyt. Csakúgy, mint Buttonnak, akinek a bal első fékével akadtak problémái, három környire a céltól.

Két hét múlva eldőlhet a vb

Az élen a középmezőnnyel szemben már nem történt semmi különös, így Michael Schumacher Barrichello (az utolsó helyről rajtolt) és Montoya előtt megnyerte a Brit Nagydíjat. A további pontszerző helyeken Villeneuve, Panis és Heidfeld futottak célba, míg a hetedik Fisichella, a nyolcadik pedig Ralf Schumacher lett.

A négyszeres világbajnok ezzel megszerezte karrierje 60. futamgyőzelmét, az összetettben pedig 54 pontra növelte előnyét a második helyen álló csapattársával, Barrichellóval szemben. Az óriási különbség azt jelenti, hogy ha Schumacher a következő futamon, Franciaországban győz, a második helyen pedig nem a brazil vagy a mögötte egy ponttal álló kolumbiai Montoya fut célba, akkor a német Ferrari-pilóta megszerzi ötödik Forma-1-es világbajnoki címét. A francia futam után hat verseny lesz még hátra a szezonból.

A dobogósok nyilatkozatai:

Michael Schumacher:"Remek verseny volt, minden tökéletesen zajlott, az egész versenycsomag, az autó, a motor, a gumik, egyaránt kifogástalanul működtek. A győzelemben óriási szerepe van Ross Brawnnak, a főmérnökünknek is, ő döntött ugyanis helyettem, hogy milyen abroncsokat rakjunk föl, amikor esni kezdett az eső. A tanácsai tökéletesen bejöttek, amiért nagyon hálás vagyok neki."

Rubens Barrichello:"Hihetetlen futam van mögöttem, hiszen az utolsó helyről kellett rajtolnom, mégis második lettem a végén. A felvezető kör előtt lefulladta a kocsi, ezért csak késve tudtam elindulni. A rajt után viszont már minden tökéletesen alakult, nagyon élvezetes verseny volt, különösen a Montoya elleni párharcom volt szórakoztatót. Tiszta csatában kerekedtem felül."

Juan Pablo Montoya: "A rajt után minden jónak tűnt, tartottam Schumachert, ám az esőben már gyorsabb volt nálam, és könnyedén megelőzött. Barrichello szintén lehagyott, ám neki már sokkal nehezebb dolga volt, jó csatát vívtunk. A Michelin gumijaink jól működtek, ennek is szerepe van a harmadik hely megszerzésében, amiknek örülök, hiszen már majdnem két hónapja nem fejeztem be versenyt."

A Brit GP végeredménye:

1 M. Schumacher Ferrari
2 R. Barrichello Ferrari +14.5 másodperc
3 J. Montoya Williams +31.6
4 J. Villeneuve BAR + 1 kör
5 O. Panis BAR + 1 kör
6 N. Heidfeld Sauber + 1 kör
7 G. Fisichella Jordan + 1 kör
8 R. Schumacher Williams + 1 kör
9 F. Massa Sauber + 2 kör
10 D. Coulthard Mclaren + 2 kör
11 P. De la rosa Jaguar + 2 kör
12 J. Button Renault kiesett
13 T. Sato Jordan kiesett
14 K. Räikkönen Mclaren kiesett
15 J. Trulli Renault kiesett
16 E. Bernoldi Arrows kiesett
17 E. Irvine Jaguar kiesett
18 H. Frentzen Arrows kiesett
19 M. Salo Toyota kiesett
20 M. Webber Minardi kiesett
21 A. Mcnish Toyota kiesett

A világbajnokság állása 10 futam után:

Schumacher M 86
Barrichello R 32
Montoya J 31
Schumacher R 30
Coulthard D 26
Räikkönen K 11

A konstruktőr-vb állása:

Ferrari 118
Williams BMW 61
McLaren Mercedes 37
Renault 14
Sauber Petronas 10
Jordan Honda 6