Schumacher: a gokarttól a Forma-1 csúcsáig

2002.07.21. 16:23
Az immár ötszörös világbajnok 33 éves korára mindent elért és mindent átélt, amit az autósport csúcskategóriájában csak lehet: győzött, kizárták, eltiltották, megsérült.
Michael Schumacher vasárnap Magny Cours-ban megnyerte a Francia Nagydíjat, s ezzel együtt ötödik Forma-1-es világbajnoki címét, mellyel beállította Juan Manuel Fangio utolérhetetlennek hitt rekordját.

Az immár ötszörös bajnok élete szinte születésétől - 1969. január 3. - fogva az autósport körül forgott, hiszen édesapjának gokart-pályája volt Kerpenben, ahol Michael meglátta a napvilágot.

Az ifjú Schumacher már négyévesen gokartba is ült, s nem sokkal később versenyezni is kezdett a német korosztályos bajnokságokban. Jó pilóta volt, szép eredményeket ért el, háromszor nyert német-, egyszer pedig Európa-bajnokságot, ám nem tartotta senki Isten áldotta tehetségnek. Karrierje fokozatosan teljesedett ki, végig járta a szamárlétrát, versenyzett a német Forma-bajnokságokban, melynek utolsó lépcsője a Forma-3 volt, amelyben 1990-ben német bajnok lett.

Innét már csak az utolsó fok, a Forma-1 következhetett, ám mielőtt a csúcskategóriát elérte volna, a Mercedes gyári pilótája lett, így a nyolcvanas évek végén, s a kilencvenesek elején indult a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), valamint az azóta már megszűnt C-csoportos (Le Mans-típusú autók) bajnokságban.

1991-ben aztán sikeült bekerülnie a Száguldó Cirkuszba: a Jordan egyik pilótáját, Bertrand Gachot-t börtönbüntetésre ítélték, mert gázspray-vel lefújt egy taxist, s helyére Schumacher ugrott be.

A 22 éves, teljfeles szájú újonc azonnal szenzációt okozott, mert a hetedik helyre kvalifikálta a mezőny egyik leggyengébbnek tartott autóját. A futamon azonban nem volt szerencséje, mindössze 600 méter után tönkre ment a kocsi. Flavio Briatorét, a Benetton akkori csapatfőnökét azonban meggyőzte Schumacher produkciója, s azonnal megvette Eddie Jordantól a fiatal pilótát, aki így két héttel később már egy Benetton-Ford volánja mögött lett negyedik Monzában.

1992-ben, első teljes szezonjában állandó pontszerzővé lépett elő, s karrierje 16. versenyén, pontosan egy évvel bemutatkozása után megszerezte első győzelmét is. Spában, egy félig száraz, félig esős futamon a rosszul taktikázó williamses Nigel Mansell előtt ért célba alig néhány méterrel.

A következő szezonban, 1993-ban további fejlődést vártak Schumachertől, azonban a Benetton Ford nem tartozott az élmezőnybe, így ismét csak egy győzelmet jegyzett, a portugáliai Estorilban, szintén az akkori világbajnok, Alain Prost előtt.

Néhány hónappal később, 1994-ben abszolut nem számított esélyesnek, mert Ayrton Senna a Williamshez szerződött, s mindenki a brazilt tartotta a világbajnokság várományosának. Az első futamon, Interlagosban, Brazíliában azonban nagy csatában Schumacher legyőzte Sennát, sőt a hazai pilótának még pontot sem sikerült szereznie, mert megpördült, s kiesett a versenyből. A következő versenyen Senna az első kanyarban balesetbe keveredett, s kiesett, így Schumi könnyedén nyert, a pontversenyben pedig már 20-0-ra vezetett Senna ellen.

Nem tudni, mi lett volna a párbaj évvégi eredménye, hiszen Ayrton Senna néhány héttel később Imolában halálos balesetet szenvedett.

Schumachernek így megnyílt az útja a vb-cím felé, ám Silverstone-ban, az Angol Nagydíjon a felvezető körben megelőzte Hillt, s mivel - a csapat tanácsára - a kirótt büntetését nem töltötte le időben, kizárták, majd két futamtól eltiltották, s egy apró technikai hiba miatt a belgiumi győzelmét is elvették tőle.

Így történhetett, hogy az utolsó futam előtt Schumacher a pontversenyben csak egy ponttal vezetett Damon Hill előtt. Az Ausztrál Nagydíjon pedig hibázott Schumacher, kicsúszott, majd visszatért a pályára, s amikor Hill előzni próbálta, keményen ráhúzott az angolra. A Benetton-Ford a levegőbe repült, majd azonnal kiesett a versenyből, míg Hill a kört ugyan még befejezte, ám a balelső kerékfelfüggesztése elrepedt, így neki is fel kellett adnia a futamot.

Michael Schumacher ezzel megszerezte első vb-címét, melyről másnap az újságok a "Jó ember győzött, ám rossz módszerrel" - címmel tudósítottak, arra utalva, hogy Schumacher direkt ment neki Hill kocsijának. A visszajátszások is ezt bizonyították, ám Hill nem vitatkozott, elfogadta a vereségét, vagyis az ügyből semmi nem lett.

Kétségtelen, hogy minden idők második legfiatalabb világbajnoka megérdemelte a bajnokságot, hiszen nyolc győzelmet aratott, ám a szezon közben történtek beárnyékolják az első győzelmét.

A másodikhoz, amelyet 1995-ben nyert meg, azonban semilyen skandalum nem fűződik, már Benetton-Renault-val, az ellenfeleket lesöpörve, kilenc győzelemmel nyerte meg a világbajnokságot.

1996-ban nagy váltásra szánta el magát Schumi, a Ferrari rekordnagyságú, évi 25 millió márkás szerződést ajánlott a bajnoknak, aki nem is mondott nemet. Az első szezonban a kocsival azonban még nem lehetett vb-t nyerni, három győzelemmel, közötte az emlékezetes monzai diadallal harmadikként zárt a pontversenyben.

Egy év múlva viszont, már a két ex-benettonos mérnökkel, Ross Brawnnal és Rory Byrne-nel kiegészülve egészen az utolsó futamig harcban volt a világbajnoki elsőségért, sőt, a végső, jerezi verseny előtt vezetett is néhány ponttal, azonban megismétlődött az 1994-es szituáció, ám most a német húzta a rövidebbet.

Villeneuve próbálta előzni Schumachert, s tisztán el is ment volna mellette, ám ekkor a ferraris ráhúzta a kormányt, s megpróbálta kilökni a versenyből a kanadait. Célját nem érte el, sőt, neki kellett feladnia a versenyt, míg Villeneuve harmadikként, a megrongálódott autóval célba ért, s világbajnok lett.

Schumachert két héttel később a veszélyes és csúnya manőverért az FIA megbüntette, utólag kizárta az 1997-es bajnokságból és az összes azévi eredményét érvénytelenítette. (Ezeket persze - sem a futamgyőzelmeket, sem a szerzett pontokat - hivatalosan nem törölték.)

1998-ban már minden adva volt a Ferrari áhitott vb-címéhez, de a siker ismét elmaradt. Egyéves, Hakkinennel vívott csata után az utolsó futamon Schumacher a startnál lefullasztotta az autót, amiért az utolsó helyről kellett indulnia, majd beszorult Damon Hill mögé, ami miatt rengeteg időt vesztett. Hakkinen megnyerte a versenyt, míg Schumi annyira hajtotta a Ferrarit, hogy a gumik egyszerűen nem bírták az igénybevételt, így defekt miatt fel kellett adnia a versenyt.

A nagy álom 1999-ben látszott megvalósulni, a német harcban volt a vb-címért, Monacóban élete egyik legjobb győzelmét aratta, úgy tűnt, már semmi nem jöhet közbe, ám a balszerencse ismét lecsapott: Silverstone-ban Schumacher frontálisan a gumifalnak ütközött, s lábát törte. Hosszú gyógyulás után csak a szezon utolsó két versenyére tért vissza, ám csapattársát, Eddie Irvine-t sem sikerült világbajnokká tennie, bár ezt nem is nagyon akarta.

2000-ben azonban végre minden össze jött, Japánban, egy futammal a vége előtt, ismét Hakkinennel szemben, megnyerte karrierje harmadik világbajnokságát, amit tavaly, azaz 2001-ben, könnyedén védett meg, épp Magyarországon biztosítva be az elsőségét. Idén aztán már a mogyoródi futamig sem várt, már kettővel előbb, Magny Cours-ban megszerezte a rekordbeállító ötödik koronáját.

Természetesen 11 szezonnyi karrierje során nem ez az egyetlen rekord, amit sikerült elérnie. Schumacher (és Mansell) nyerte a legtöbb versenyt egy szezonban, kilencet, ő szerezte a legtöbb futamgyőzelmet, eddig 61-et, a legtöbb pontot, már majdnem 900-at (a második Prost 799,5-et), ő nyerte meg leghamarabb a világbajnokságot is, hat futammal a szezon vége előtt, s immár ötszörös világbajnok is. Valójában már csak egyetlen cél, Ayrton Senna 65 edzéselsőségből álló csúcsa áll előtte, ha ezt eléri, minden statisztikai kategóriában ő lesz az első.