'V. Schumi, a császár'

2002.07.23. 14:02
Egész Európa az ötszörös világbajnok nevétől hangos, Schumacher teljesítményét Németországon kívül is mindenki elismeri, ám az eufória nem mindenhol egyforma. A szuperklasszis persze ezzel nem törődik, s máris újabb diadalára készül.
Michael Schumacher alig hogy megnyerte karrierje ötödik Forma-1-es világbajnoki címét, már a következő győzelmére gondol. A hatodik elsőségről ugyan még nem beszélt - ez is csak idő kérdése - ám a hétvégi, hockenheimi futamon, melyet már az új, átépített versenypályán rendeznek, is boldoggá akarja tenni a szurkolóit, azaz ismét nyerni akar.

'Közelebb vagyok a rajongókhoz'

"A stadionban mindig is remek volt a hangulat, de a hosszú egyeneseket unalmasnak találtam. Szerintem az új pálya a szurkolóknak is sokkal jobban fog tetszeni, csak úgy, mint nekem, mert így az egész verseny során a közelükben lehetek. Nagyszerű érzés lenne, ha győzni tudnék" - nyilatkozta az ötszörös világbajnok, utalva arra, hogy a tavaly még jó hatkilométeres aszfaltcsíkot kétezer méterrel lerövidítették, s amellett szinte végig tribünöket húztak fel, hogy még több szurkoló láthassa élőben kedvencét.

A német világklasszis öccse, Ralf azonban még fivére rekordbeállító sikeréről elmélkedett.

"Természetesen nagyon büszke vagyok Michaelre, a világon senkinek nincs ötszörös F-1-es világbajnok testvére. Ha belegondolok, hogy nem is olyan régen még ez az ember szerelte a gokartjaimat_" - viccelődött Ralf Schumacher, azokra az időkre emlékezve, amikor az öccs gépeit a hat évvel idősebb báty tartotta rendben.

'Schumachert Fangiónak hívják'

Michael Schumacher csúcsteljesítményét a hétfőn, illetve kedden megjelent brit, osztrák, spanyol és természetesen az olasz napilapok is elismerik, ám, mint kiderült nem egyformán.

Az angol The Guardian szerint "Schumacher Fangio útjára lépett", a Daily Mail pedig "Ötcsillagos Schumacher" főcímmel köszöntötte a világbajnokot.

Ausztriában a Kronenzeitung "utánozhatatlan szupersztár"-nak nevezi Schumachert.

A spanyol Marca más sportágak csillagaihoz hasonlítja az ötszörös világbajnokot, kijelentve, hogy "Schumachert most már csak Eddy Mercxszel és Miguel Indurainnal, Jack Nicklaussal, illetve a Real Madriddal lehet egy lapon említeni." (Előbbi kettő profi kerékpáros volt, akik egyaránt ötször nyerték meg a Tour De France-t, Nicklaus 18 nagy golftornán győzedelmeskedett, míg a Real Madrid focicsapata kilencszeres BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes.)

A szintén spanyol AS nem bajlódik a hasonlítgatással, csak annyit mond, "Schumachert Fangiónak hívják".

Olaszországban sem fukarkodnak a tollforgatók a dícsérő jelzőkkel, de közülük is kiemelkedik a torinói Tuttosport, mely "V. Schumi, a legyőzhetetlen császár, a legenda, a mítosz" - címmel jelent meg. A Repubblica Schumachert, a "Forma-1 legendája"-nak nevezi, ám a legelismertebb lap, a milánói La Gazzetta dello Sport már nem ennyire eufórikus, csupán annyit ír, hogy "Schumacher minden idők legnagyobb tehetsége". A római központú Corriere dello Sport csak a német pilóta vezetési stílusát emeli ki: "egyetlen F-1-es pilóta sem tudott oly' könnyedén győzni, mint Michael Schumacher".

Az olasz szurkolók pedig, akik a bolognai repülőtéren a Ferrari-csapat hazatérő mérnökeit, illetve szerelőit fogadták, inkább a Ferrarit, s nem Schumachert éltették, sőt, legtöbben ezt skandálták: "most már hagyjátok nyerni Barrichellót!"