Schumacher: 'Ne hasonlítsanak Fangióhoz!'

2002.07.24. 12:22
A német és az argentin klasszis is ötször-ötször nyert világbajnokságot, ám előbbi szerint nem szabad párhuzamot vonni kettejük között. Menedzsere szerint Schumacher akár 2006-ig is a Ferrarinál maradhat.
Minden idők második ötszörös Forma-1-es világbajnoka, Michael Schumacher kedden rövidebb interjút adott az angol Daily Mail-nek, melyben kijelentette, hogy túloz az, aki őt a másik ötszörös győztessel, Juan Manuel Fangióval helyezi egy szintre.

"Nem lehet engem Fangióhoz hasonlítani, persze ez az összevetés számomra nagyon megtisztelő. Nem hiszem, hogy az ő szintjén lennék, s ne feledjük el, hogy az argentin legenda az ötvenes években, egy másik korszakban versenyzett, amikor minden másképp működött a Forma-1-ben, mint manapság. Szerintem ezért sem lehet párhuzamot állítani kettőnk között" - mondta Schumacher, aki idén hat futammal a sorozat vége előtt, nyolc győzelmével már bebiztosította a világbajnokságát, ám ennek ellenére még mindig nyerni akar.

"Az autóversenyzés nem fejeződik be csak azért, mert már eldőlt a bajnokság. Továbbra is remek szórakozásra, izgalmas futamokra és küzdelmekre számítok, s miért ne nyerhetnénk még néhány nagydíjat?" - tette hozzá a Ferrari német pilótája.

Mindörökké Ferrari?

Az idény során több orgánum is arról írt, hogy Schumacher az ötödik vb-címe után visszavonul, ám ezeket a pletykákat a mindössze 33 éves versenyző cáfolta, hiszen célja, hogy hatodszor is világelső legyen.

"A Ferrari nagyon jó csapat, a legmagasabb szinten teljesít versenyről versenyre, s én hiszek benne, hogy még sokáig a csúcson tudunk maradni. A győzelemért élünk, ez az, ami az autósportban tart engem és a Ferrarit is."

"Amikor 2000-ben megnyertem az első világbajnokságomat a Ferrarival, azt mondtam, hogy innentől kezdve minden verseny bónusz, ajándék, amit élvezni szeretnék. Nos, ez nem volt teljesen igaz, mert mindig a következő világbajnoki cím a cél, így volt ez akkor is, és nincs másképp ma sem" - szólt terveiről Schumacher.

A sztárpilóta menedzsere, Willi Weber szerint Schumacher két évig még biztosan versenyez, hiszen 2004-ig szerződése van a Ferrarival.

"Két év múlva, a szezon közepén leülünk a Ferrari vezetőivel, s megtárgyaljuk a jövőt. Nem kizárt, hogy meghosszabbítjuk Michael szerződését, amely előreláthatóan 2006-ig szólna. Persze mindez még csak terv, egy azonban biztos, Schumacher nem vált csapatot, csak a Ferrari jöhet szóba" - nyilatkozta Weber.

A bajnok focival lazít

A hétvégi Német Nagydíj előtti napokat egyébként Schumacher pihenéssel tölti, ám mint mindig, ez nála most is aktív pihenést jelent: szerdán este nyolc órakor jótékonysági futballmeccsen vesz részt a pilótaválogatott színeiben. Az F-1-es csapat egy télisport-válogatott ellen lép pályára, melyben többek között játszik majd a két síugró-sztár, Sven Hannawald és Martin Schmitt is. A Mannheimben sorra kerülő gálameccsre már mind a 27 ezer jegy elkelt.