A malajziai ugyanis két szponzort is hozott az év elején a csapatnak, amelyeket minden bizonnyal "magával vinne", ha elküldenék. Stoddart ennek ellenére is kipróbálta volna az angol Justin Wilsont, ám a langaléta, majdnem 190 centi magas pilóta nem fért be a Minardi-Asiatech-be, így szerződtetése meghíúsult. Stoddartnak tovább kell hát keresnie, s amint elmondta, hétfőn jelenti be, hogy ki vezetheti a második számú - Mark Webber helye bombabiztos - autóját Magyarországon.
Hasonló gondjai vannak Tom Walkinshaw-nak, az Arrows főnökének is. Nála ugyan fordított a helyzet, hiszen jobbik versenyzője, Heinz-Harald Frentzen önszántából hagyta el az istállót, miután az nem tudta kifizetni a bérét, ám a szituáció hasonló: az egyik kocsija üres.
Walkinshaw az F-3000-ben futó Sebastian Bourdais-t szemelte ki a német helyére, ám az is elképzelhető, hogy a csapattól a szezon elején kirúgott - s jogászai szerint pillanatnyilag is érvényes szerződéssel rendelkező - Jos Verstappen térhet vissza a Forma-1-be.
"Az ügyvédeink döntik el, hogy Jos versenyezhet-e a Magyar Nagydíjon az Arrows színeiben" - nyilatkozta Verstappen menedzsere, Huub Rothengatter.
Schumacher a Modenával tréningezik
Michael Schumacher szintén csapatváltáson gondolkodik, ám még mielőtt bármely Ferrari-rajongó is kétségbe esne vagy elkezdene örülni, gyorsan tisztázzuk: az ötszörös világbajnok futballcsapatot vált.
A német pilóta a svájci harmadosztályú FC Aubonne gárdájától az olasz első osztályba idén feljutott FC Modenához igazol.
"Michael Schumacher az önök klubjában szeretne edzeni. Beleegyeznek?" - tette föl a kérdést Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke a Modena edzőjének, Gianni De Biasinak.
A mester azonnal válaszolt, kijelentette, hogy "egy ilyen vendégjátékost senki sem utasíthat vissza, a Modena büszke lehet, hogy a világbajnok épp ezt a klubot választotta".
Azaz semmi akadálya nincs, hogy Michael Schumacher a Serie A-s klub edzésein csillogtassa futballtudását, ám az "éles" bemutatkozására még várni kell, ugyanis a világbajnok tétmeccsen nem lép pályára.