Schumacher ismét rekordra készül

2002.09.11. 16:49
Vasárnap Monzában a Ferrari hazai pályán mindenképp győzni akar, s ha ez az ötszörös világbajnoknak sikerül, az újabb csúcsdöntéseket jelent majd.
Idén Michael Schumacher és a Ferrari verhetetlen kombinációnak bizonyult, s mivel a német pilóta már megnyerte a világbajnokságot, illetve csapata megszerezte a konstruktőr-vb első helyét, a legnagyobb kihívást a Forma-1 rekordjainak megdöntése jelenti az ötszörös világelső számára.

Belgiumban Schumacher az egy szezonban aratott legtöbb GP-győzelmek eddigi csúcsát javította kilencről tízre, csapata hazai versenyén, Monzában pedig két új rekordot is felállíthat. Az egyik szinte biztosra is vehető: egy évben eddig 123 szerzett pont a legjobb teljesítmény, a németnek pillanatnyilag 122 van, azaz ha legalább az ötödik helyen ér célba, már megelőzi saját magát. Tavaly ugyanis ő szerzett 123 egységet 17 futam alatt, ám idén ezt már 15 GP után túllépheti.

A másik rekord ennél jóval érdekesebb. Minden idők leggyorsabb Forma-1-es nagydíja az 1971-es monzai GP volt, akkor Peter Gethin egy BRM volánja mögött 242,615 km/h-s átlagsebességgel teljesítette a versenytávot. Bármilyen hihetetlen is, ezt azóta sem sikerült túlszárnyalnia senkinek, köszönhetően leginkább a pálya átépítéseinek, melyek valamivel lassabbá tették az aszfaltcsíkot.

Tavaly Monzában - amely a leggyorsabb F-1-es ring - Juan Pablo Montoya győzött, 239,103 km/h-s átlagsebességgel. Michael Schumacher ebben a szezonban aratott győzelmeikor eddig mindig nagyjából 5 km/h órával gyorsabb volt a tavalyi eredménynél, vagyis, ha minden igaz, Monzában 244-245 körül végez majd.

Természetesen, ha nem Schumacher, hanem valaki más nyeri a futamot, minden bizonnyal az is rekorderré lép elő, ám mivel a Ferrari számára Monza a szezon egyik, ha nem a legfontosabb állomása, így szinte kínosnak számítana, ha épp odahaza nem sikerülne nyernie.

Schumacher az esélyessége ellenére is visszafogottan nyilatkozott, szerinte ugyanis a "két Williams Monzában jobban megnehezítheti a Ferrari dolgát, mint idén eddig bármikor, ezért nem lehet készpénznek venni a Scuderia győzelmét".

A két williamses, a 2001-es győztes Montoya és Ralf Schumacher közül azonban sem előbbi, sem utóbbi nem bízik az ismétlésben, sőt, a kolumbiai már a harmadik helynek is örülne. Hasonlóképp vélekedett a csapat sportigazgatója, Gerhard Berger is: "A Ferrari mindenhol favorit, hazai pályán pedig végképp, ezért nem sok jóra számítok Monzában".