Eladó a Ferrari

A Forma-1-es sikercsapatot birtokló FIAT autógyár többmilliárd eurós adósságot halmozott föl, amit a Ferrari csapat eladásával akar csökkenteni.
A Ferrari Forma-1-es csapatot 90 százalékban birtokloó FIAT autógyár valószínűleg eladja az utóbbi három évben három világbajnokságot nyert istállót. Erre azért van szükség, mert az olasz autókonszern hatmilliárd eurós adóssággal küzd - jelentette be a párizsi automobil konferencián Giancarlo Boschetti, a FIAT elnöke.

A Ferrari ára az előzetes becslések szerint 2,4 milliárd euró körül mozog, s minden bizonnyal nem is lesz nehéz vevőt találni a sikercsapatra. Többek között Bernie Ecclestone, a Forma-1 főnöke is jelezte, hogy érdekelné a csapat.

Boschetti csütörtökön elmondta még, hogy a FIAT célja, hogy a Ferrari részvényeit a tőzsdére vigye, így az újabb bevételekből tovább csökkentve a cég adósságát. A tervek szerint a Ferrari részvényeinek 35 százalékát bocsátanák forgalomba, melyből a FIAT egymilliárd eurós bevételre számítana.

A FIAT idei Forma-1-es költségvetése, mellyel a Ferrarit támogatja, 300 millió euró körül mozog, míg szponzoroktól még 100 millió euro áramlik az istállóhoz. Ennél több "gyári" pénzből csak a Toyota gazdálkodhat - a japán óriás 400 millió eurót ad az istállónak - , míg a többi nagy gyártó, a BMW, a Mercedes és a Renault évente 200 millió euróval támogatja a csapatát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32