Barrichello egy századdal legyőzte Schumachert

2002.09.29. 21:42
Michael Schumacher és Rubens Barrichello végig uralták az Amerikai Nagydíjat, óriási fölénnyel vezettek, mégis izgalmas volt a befutó: az ötszörös bajnok a célegyenesben a brazilnak ajándékozta a győzelmet.
A Ferrari természetesen az Amerikai GP vasárnap délelőtti bemelegítő edzésen is a leggyorsabb volt - Michael Schumacher lett az első, Barrichello a második -, így valószínű, hogy a futamon is a vörös autók lesznek a főszereplők. Sőt, inkább biztos. Ha nem egy Ferrari nyerné az Amerikai Nagydíjat, az bombameglepetés lenne.

Rajt: Schumacher és Barrichello remekül jött el, Coulthard a harmadik, majd Ralf Schumacher, Montoya és Trulli következik.

1. kör: a célegyenes végén Montoya akarta előzni kívülről williamses csapattársát, Ralf Schumachert, a német azonban ellen állt, így a két kocsi összeakadt. Ralf kocsijának letört a hátsó szárnya, Montoya azonban sértetlenül úszta meg az esetet.

Michael Schumacher
3: A fiatalabbik Schumacher gépének hátsó szárnyát visszaszerelték, ő az utolsó, míg Montoya a hetedik helyen halad.

4: Ralf elfékezte magát, ezért csúszott ki, s csak a pördülés közben ért össze a két Williams, vagyis ütközés nem volt. Patrick Head technikai igazgató ettől függetlenül majd' szétrobbant a dühtől.

6: A sorrend: M. Schumacher, Barrichello, Coulthard, Trulli, Raikkönen, Villeneuve. A két Ferrari biztosan vezet és egyre jobban elhúz a többiektől.

7: A RAI boxriportere szerint Ralf Schumacher a rádión keresztül semmiféle megjegyzést nem tett, miután kocsijával hozzá ért Montoyáéhoz, a kolumbiai azonban szólt egy-két nyomdafestéket nem tűrő megjegyzést a németre.

13: A két élen álló Ferrari között egy másodperc a különbség, Coulthard azonban már 12 egységgel van Barrichello mögött.

14: Montoya képtelen elmozdulni a hetedik helyről.

15: Villeneuve az egyenesben megelőzte Raikkönent és feljött az ötödik helyre.

16: Montoya lemásolta Villeneuve manőverét, és ő is elment Raikkönen mellett.

20: A ferrarik az élen, már Ralf Schumachert is lekörözték. Panis elsőként állt a boxba tankolni.

25: Schumacher növelte a tempót és három másodpercre növelte az előnyét Barrichello előtt.

27: Schumacher tankolt és kereket cserélt és a második helyre jött vissza.

28: Barrichello is a boxban járt, sikerült vissza jönnie a második helyre Schumacher mögé.

30: Villeneuve elment Trulli mellett, de lesodródott az ívről és így z olasz azonnal vissza vette a negyedik helyet. Schumacher, Barrichello, Coulthard a sorrend az élen.

32: Montoya pit stopolt, gond nélkül.

33: Villeneuve az egyenes végén megelőzte Trullit és feljött a negyedik helyre.

41:Coulthard, majd Raikkönen is a boxban járt. A skót vissza jött a harmadik helyre.

A ferrariknak még egyszer biztosan meg kell állniuk tankolni, a mcLareneknek viszont már nem. Schumacher előnye Coultharddal előtt 38 másodperc.

48: Schumacher, Barrichello, Coulthard, Raikkönen, Montoya és Villeneuve van az első hatban.

Schumacher a boxban járt, a kocsiját megtankolták és kereket is cseréltek rajta. A német simán visszatért Coulthard elé a második helyre. 49: Barrichello is letudta második tankolását, és ő is Coulothard elé állt vissza. Schumacher, Barrichello, Coulthard az élen, vagyis változás nincs.

51: Raikkönen motorhiba miatt kiállt.

53: A két Ferrari között két másodperc a különbség, Coulthard pedig 15 másodperccel van mögöttük. Montoya a negyedik, majd Trulli és Villeneuve következik.

A pályán a legnagyobb sebességet Sato érte el, a japán 350-nel ment az egyenes végén.

59: Coulthard alig több, mint 12 másodperccel, az egyenesben pontosan 687 méterrel volt lemaradva Barrichello mögött.

Rubens Barrichello
65: Schumacher és Barrichello biztosan halad a Ferrari 60 kettős győzelme felé. Még nyolc kör van hátra a leintésig.

73: Schumacher megnyerhette volna karrierje 64. versenyét, de a célegyenesben elengedte Barrichellót, így a brazil nyerte az Amerikai Nagydíjat. Mögöttük Coulthard, Montoya, Trulli és Villeneuve ért célba.

Michael Schumacher szinte az egész versenyen vezetett, a befutónál a kompjúter azonos idővel regisztrálta a két Ferrarit, ám a célfotó szerint Barrichello a győztes.

Barrichello 11 ezreddel ért előbb célba, mint Schumacher. Minden idők második legszorosabb befutója volt.

A dobogósok nyilatkozatai:

Rubens Barrichello: "Nem számítottam rá, hogy Michael elenged engem, nem beszéltük meg előre, hogy így fejezzük be a futamot. Meglepődtem, hiszen a boxból sem szólt senki, hogy ez fog történni, valószínűleg ott sem tudták, mit tervez Michael. Nagyon hálás vagyok neki ezért a nagylelkű gesztusért. A futam remek volt, nagyon jól szórakoztunk."

Michael Schumacher: "Azt akartam, hogy Rubensszel egyszerre érjünk célba, nem lett volna rossz egy holtverseny. Örülök azonban, hogy így alakult, természetesen számítottam rá, hogy ha lelassítok, Rubens nyeri a versenyt. Megérdemli, hiszen egész szezonban számíthattam rá, mint ahogy ő is rám."

David Coulthard: "Remek versenyt futottunk, örülök a harmadik helynek. A taktikánk jó volt, s méggyorsabb lehettem volna, ha Raikkönen kiesése miatt óvatosságból nem kell kímélnem a motort. Óriásit léptünk előre ezen a versenyen."

Az Amerikai GP végeredménye:

1 R. Barrichello Ferrari 1:31:07.934
2 M. Schumacher Ferrari +0.011
3 D. Coulthard Mclaren 7.7
4 J. Montoya Williams 9.9
5 J. Trulli Renault 56.8
6 J. Villeneuve BAR 58.2
7 G. Fisichella Jordan -1 kör
8 J. Button Renault -1 kör
9 N. Heidfeld Sauber -1 kör
10 E. Irvine Jaguar -1 kör
11 T. Sato Jordan -1 kör
12 O. Panis BAR -1 kör
13 H. Frentzen Sauber -1 kör
14 M. Salo Toyota -1 kör
15 A. Mcnish Toyota -2 kör
16 R. Schumacher Williams -2 kör
17 K. Räikkönen Mclaren kiesett
18 A. Yoong Minardi kiesett
19 M. Webber Minardi kiesett
20 P. De la rosa Jaguar kiesett
Leggyorsabb kör: Barrichello 1.12.738 a 73., utolsó körben.

A világbajnokság állása 16 futam után:

1. M. Schumacher 134 (már világbajnok)
2.Barrichello 71 (már biztosan második)
3.Montoya J 47
4.Schumacher R 42
5.Coulthard D 41
6.Räikkönen K 20

A konstruktőr-vb állása 16 futam után:

1Ferrari 205 (már világbajnok)
2Williams-BMW 89
3McLaren Mercedes 61
4Renault 22
5Sauber-Petronas 13
6Jaguar Racing 8