Újabb reformötletek a Forma 1-ben

Vasárnap Japánban véget ért talán minden idők legunalmasabb Forma 1-es idénye, és nem véletlen, hogy a sorozat irányítói már azon gondolkodnak jövőre miként lehet izgalmasabbá tenni a futamokat. A "súlyadó" bevezetése mellett a motorokon és az aerodinamikán is változtatnának, és az edzéseken is.
Ahogy az Index megírta, a Forma 1 ura, Bernie Ecclestone "súlyadóval" sújtaná a legjobbakat, vagyis, ha egy pilóta húsz ponttal vezet a versenyben, annak az autóját húsz pluszkilóval terhelnék meg. Természetesen mindez elsődlegesen a Ferrarira vonatkozna, hiszen az istálló elképesztő fölénnyel uralta idén a mezőnyt - 129 ponttal verték a konstruktőrök között a Williamst -, rekordok sorát döntötte meg.

Mégha nem is tisztességes, változtatni kell

Érdekesség azonban, hogy a riválisok sem fogadták jó néven ezt az előzetesen kiszivárgott változtatást, mert úgy gondolják: a Ferrari remek munkát végzett, és önerőből szeretnék utolérni. (Az idei eredményeket tekintve erre nem sok esély van, látva, milyen simán alakultak a versenyek, mindössze két futamot nem ferraris versenyző nyert meg.)

Max Mosley is hallatta a hangját a változtatásokkal kapcsolatosan, és úgy véli, hogy ha nem is feltétlenül tisztességes a súlyos terv - vagy az ugyancsak napvilágot lehetőség: mindegyik versenyző valamennyi autóban vezessen -, szükség van a bevezetésére, mert a szponzorok a tévécsatornák egyszersmind a nézők is elpártolnak a sorozattól, ami akár végveszélybe is sodorhatja a Forma 1-et.

Egy helyett két edzés, de

"Ha azt akarjuk, hogy jelenlegi formájában fennmaradhasson, muszáj látványosabbá és olcsóbbá tennünk a Forma-1-et. Szinte mindenki egyetért abban, hogy lépnünk kell" - nyilatkozta a Timesnek Mosley.

A guruk az említett változáson a következőket eszelték ki a jövő évre. A szombati egyórás időmérő edzést, két félórás váltaná fel, és az eredményeket összesítenék, és egy ízben nyolc kört futhatnának a riválisok.

Egy évben két motor, két kasztni

Ennél sokkal radikálisabb, hogy az eddig egy versenyt futó motorok - háromszáz kilométerre vannak hitelesítve - a jövő vagy a 2004. évi szezontól nyolcat kell, hogy kibírjanak, ami a gyakorlatban azt jelenti: egy évben két motort használhatnak a versenyzők.

Azt is szabályban rögzítenék, hogy egy évnek az autók két aerodinamikai felszereléssel vághat neki, nem pedig minden verseny előtt. Így valóban lehetne esélyegyenlőséget teremteni, de valószínűleg a beállítások miatt veszélyesebbek lennének a futamok. Emellett persze szigorítanák és rövidítenék a tesztelési időt, és a váltókat is hosszabb életűek lennének.

Ám hogy a tervekből mi valósul, az még a jövő titka, többen úgy gondolják, hogy a "súlyozást" az edzéseken kellene alkalmazni, mert akkor hátsó sorokból indulhatnának az esélyesek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32