Montoya megnősült

Óriási érdeklődés közepette került sor a kolumbiai Cartagenában a Forma-1-es BMW-Williams sztárjának, Juan Pablo Montoyának az esküvőjére. A pilóta több mint 300 meghívott előtt mondta ki a boldogító igent barátnőjének, Connie Freydellnek.
Az ünnepélyes ceremóniának otthont adó Santo Toribio katedrális környékén élők közül többen is kiadták erkélyüket azoknak a hazai és külföldi fotóriportereknek, akik "aranyat érő" felvételeket akartak készíteni az eseményről. A "balkonbérlet" több helyen is 2700 euróra (körülbelül 675 ezer forintra) rúgott.

A lagzit egy közeli luxusszállodában tartották, a vendégek között többek között ott volt Montoya főnöke, Sir Frank Williams, valamint Kolumbia egykori és jelenlegi elnöke, Andres Pastrana, illetve Alvaro Uribe is. A versenyzőtársakat a ferraris Rubens Barrichello képviselte.

Juan Pablo Montoya amúgy az idei szezonban nem tudott nyerni, így maradt a tavalyi egyetlen elsősége. Zsinórban ötször azonban az első rajtkockából vághatott neki a küzdelemnek, de ekkor felmondta a szolgálatot az autója. Ettől függetlenül a pontversenyben elcsípte a harmadik helyet az ötszörös bajnok Michael Schumacher és a már említett Barrichello előtt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04