Montezemolo: Ferrari-ellenes szabályokat hoztak

2002.11.18. 08:15
A olasz csapat első embere szerint az új pontrendszer nem hogy növelné, de csökkenti a versengést a Forma-1 pályáin, s minden kétséget kizáróan azért jött létre, hogy visszaszorítsa az utóbbi három évben mindent megnyerő csapatot.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szombati nyilatkozatában keményen bírálta a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) október 28-i, szabálymódosításokra vonatkozó döntéseit. A világbajnok csapat vezetője saját korábbi nyilatkozatát cáfolta: néhány órával a határozatok meghozatala után még azt mondta, "győzött a józan ész, a szövetség racionálisan próbálja megreformálni a Forma-1-et".

Két hét alatt azonban, úgy tűnik, megváltozott Montezemolo véleménye, aki leginkább az új pontszámítást támadja. Az FIA jövőre az eddigi 10-6-4-3-2-1-es szisztéma helyett a 10-8-6-5-4-3-2-1-est vezeti be. Így a versenyeken nem az első hat, hanem az első nyolc pilóta, illetve autó kap pontot.

"Elhibázott pontrendszer"

"Nem értek egyet a nemzetközi szövetség szabálymódosításaival. Különösen a pontrendszer megváltoztatását tartom elhibázott lépésnek, hiszen az új szabályok szerint még az is előfordulhat, hogy valaki futamgyőzelem nélkül nyerjen világbajnokságot. Az eddigi rendszer ezt lehetetlenné tette, hiszen a győztes és a második helyezett díjazása között négy pont különbség volt. Most, hogy az első csak kettővel kap több pontot a másodiknál, ha valaki jól taktikázik és szerencséje van, folyamatos dobogós helyezéssel világbajnok lehet. Ez szomorú, hiszen a többi versenysporthoz hasonlóan a Forma-1 lényege a győzelem. Bízom benne, sőt, biztos vagyok benne, hogy néhány éven belül visszaállítják az eddigi rendszert" - nyilatkozta Montezemolo.

A Ferrari első embere kijelentette, hogy az új szabályok a csapata ellen születtek. "Úgy gondolom, hogy az FIA a változtatásokkal a Ferrari fölényét próbálja csökkenteni, ezért ezeket Ferrari-ellenes lépésnek tekintem. A döntéseket azonban a kollégáimmal együtt tiszteletben tartjuk és megpróbálunk hozzájuk alkalmazkodni" - tette hozzá az elnök.

A legújabb hírek szerint azonban Luca di Montezemolónak - legalább is közvetlenül - már semmilyen újításhoz nem kell alkalmazkodnia: a Tuttosport című lap tudni véli, hogy az 54 éves szakember lesz a FIAT konszern új elnöke.

Futballstadionból a Forma-1-be?

Eddig meg nem nevezett források szerint az eladósodott vállalat megmentését a FIAT-tulajdonos Agnelli-család csak Montezemolo vezetésével tudja elképzelni, s a közeljövőben felkéri őt a cég irányításának átvételére. Agnelliék jelöltje a Ferrari vezetői posztjára állítólag Antonio Giraudo, aki jelenleg a FIAT tulajdonában lévő és még a Ferrarinál is ismertebb Juventus futballklub egyik igazgatója.

Montezemolo tíz évvel ezelőtt már feltámasztotta és nyereségessé tette a FIAT kezében lévő - akkortájt igen veszteséges - Ferrari-Maserati csoportot, míg Giraudo irányítása alatt a Juve négy olasz bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája elsőséget szerzett.