További Forma-1 cikkek
-
Most még az Alpine is lehúzta a nadrágot a Ferrariról!
- Az eső sem zavarta meg Verstappent, simán nyert Monacóban
- Verstappent az eső sem zavarta meg, magabiztosan nyert Monacóban
- Elképesztő tűzijáték Monacóban, Verstappen dodzsemezve a pole-ban
- Az elfeledett dél-afrikai csapat, amely forradalmasította a száguldó cirkuszt
Az FIA - a kiadott kömmüniké szerint - azért volt hajlandó az engedményre, mert a reformokra megfelelően fel kell készülni, s a rendelkezésre álló idő nem elég az ellenőrző rendszerek kiépítésére.
Elérte célját a McLaren és a Williams
A halasztásban azonban az is közrejátszhatott, hogy a szezon kezdete előtt a McLaren és a Williams csapat beperelte a nemzetközi szövetséget, mert szerintük túl korai és váratlan volt annak intézkedése. Ráadásul a két istálló képviselői úgy vélik, az új regulák hirtelen bevezetésével a szervezet felrúgta - most már csak felrúgta volna - a csapatok és a F-1 vezetői között érvényben lévő Concorde-szerződést.
Mindemellett azt sem szabad elfelejteni, hogy az elektronikus szerkezeteknek is köszönhetően a Mclaren megnyerte az első két futamot, izgalmassá téve ezzel a világbajnokságot.
Az eredeti tervek szerint július 20-án Silverstone-ban a Brit Nagydíjon alkalmazták volna először azokat az új szabályokat, amelyek megtiltják majd a rádiós kapcsolattartást a pilóták és a csapatok között, a kipörgésgátló, a rajtot segítő elektronikus rendszer és a teljesen automata sebességváltó használatát, továbbá a kétirányú telemetria igénybevételét.
"Esőben értelmetlen a tesztelés"
Pénteken Barcelonában folytatódott a csapatok tesztprogramja, a tréning negyedik napján Ralf Schumacher, a Williams-BMW német pilótája volt a leggyorsabb. Ideje azonban nem mérvadó, mert a katalán fővárosban esett az eső, s emiatt nedves pályán kellett körözniük a versenyzőknek.
A rossz idő miatt leginkább Michael Schumacher bosszankodott, ugyanis a vizes aszfalton nem gyakorolhatott az új F2003-GA nevű Ferrarival. Az ötszörös világbajnok inkább a tavalyi kocsival tett meg 40 kört, a Bridgestone abroncsait próbálgatta, s csak az ötödik időt futotta.
"Az új autó fejlesztéséhez száraz időben érdemes körözni, mert csak akkor lehet kihozni belőle a maximális teljesítményt" - indokolta meg a német, hogy miért választotta a régi gépet az új helyett.
Schumacher és a Ferrari vezetői továbbra is kitartanak amellett, hogy a bő hét múlva sorra kerülő Brazil GP-n még az F2002-est használják, s csak a két héttel későbbi, imolai futamon vetik be az idei kocsit, ám ellentmondásosan cselekszenek, ugyanis Barcelonában szombatra is esőt jósolnak, s ezért Schumacher az új autóval visszatér Fioranóba, hogy zavartalanul körözhessen vele.
Pelé egykori klubja várja Schumachert
A világbajnok Brazíliában egyébként hosszabb idő után ismét hódolhat legnagyobb szenvedélyének, a futballnak, a futamot megelőző szerdán az FC Santos csapatával fog tréningezni. Pelé egykori klubjával - amely a brazil bajnoki cím védője - Schumacher egy edzőmeccsen is játszani akart, de ezt Emerson Leao, a gárda edzője, a válogatott volt szövetségi kapitánya, a fokozott sérülésveszély miatt megtiltotta neki.
Pénteki teszteredmények, Barcelona:
1. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:17.591 p - 53 megtett kör
2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:18.258 - 61
3. Panis (francia, Toyota) 1:18.687 - 63
4. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:18.728 - 108
5. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:19.051 - 40