Barrichello kocsijából kifogyott a benzin

2003.04.07. 02:45
A Ferrari önmagát ütötte ki a Brazil GP-n: az ötszörös világbajnok a saját hibájából csúszott ki, a brazilnak pedig a mérnökök figyelmetlensége miatt kellett kiállnia. Fisichella csalódott, Eddie Jordan kevésbé.
A vasárnapi Brazil GP a Forma-1 történetének 700. futama volt, és a csapatok - az időjárás segítségével - mindent meg is tettek azért, hogy emlékezetessé tegyék a jubileumot. A verseny annak ellenére hihetetlenül eseménydús volt, hogy két súlyos baleset miatt - Alonso és Webber járt szerencsétlenül - 16 körrel a befejezés előtt le kellett állítani.

Véletlenen múlt Raikkönen sikere

A káoszból végül is Kimi Raikkönen került ki győztesen, aki így sorozatban második futamgyőzelmét ünnepelhette.

"Szerencsém volt, de ilyen a versenyzés. Amikor a Safety car másodszor is a pályára jött, azonnal be akartam menni kereket cserélni és tankolni, de a csapattal nem tudtam időben egyeztetni, ezért inkább a pályán maradtam. A végén azonban ez bizonyult a helyes döntésnek" - vallotta be őszintén sikerének titkát a finn pilóta.

A Jordan versenyzője, Giancarlo Fisichella szintén megérdemelte volna, hogy nyerjen, hiszen ő haladt át elsőként a célvonalon, de a szabályok értelmében meg kellett elégednie a második hellyel.

"Csalódott vagyok, bár ha a futam előtt valaki azt mondja nekem, hogy második leszek, azonnal elfogadtam volna. Végül tehát siker ez a második hely, amelyet a csapattagoknak ajánlok, mert az ő nagyszerű munkájuk, illetve a mérnökök által kieszelt stratégia segített a dobogóra. Nagy eredmény ez a számunkra, erőt ad a folytatáshoz" - próbált pozitív szemmel tekinteni a második helyére az olasz pilóta, aki a Jordan istálló 200. nagydíján a dobogóra segítette a csapatát.

Jordan másodikként is boldog

Az olasz főnöke, Eddie Jordan hamar túllépett az elszalasztott győzelmen.

"A verseny előtt azonnal aláírtam volna a második helyet. Persze jobb lett volna győzni, de én így sem vagyok csalódott, sőt, boldog vagyok, amiért felállhattunk a pódiumra" - lelkesedett az ír istállótulajdonos.

Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke a saját boldogságának kifejezése mellett épp ezt a Jordan-féle hozzáállást méltatta.

"Fantasztikus nap ez nekünk! Úgy érzem, megérdemeltük a győzelmet, mert mindenféle nehezebbnél nehezebb körülményhez sikerült alkalmazkodnunk, és a taktikánk is jó volt. Sajnálom Fisichellát és az egész Jordan csapatot, hiszen ők is megérdemelték volna, hogy nyerjenek. A sportszerűségük példaértékű, ezért különösen tisztelem őket" - magasztalta a riválisait az angol menedzser.

Amatőr Ferrari

A Ferrarinál ellenben senki nem dicsért senkit, hiszen az olaszok egyik autója sem ért célba. Különösen bosszantó hiba áldozata lett Barrichello, akinek a kocsijából - vezető pozícióban - egyszerűen elfogyott a benzin.

"Úgy látszik, a sors ellenem van. Nagyon el vagyok keseredve, de nem csak az bánt, hogy én nem tudtam nyerni, az sokkal jobban fáj, hogy a brazil népnek ismét csalódnia kellett" - búslakodott a honfitársai által csak Rubinhoként becézett Ferrari-versenyző.

Csapattársa, Michael Schumacher is együttérzett Barrichellóval, de a világbajnok azt is kiemelete, hogy a saját kiesése miatt csak önmagát okolhatja.

"Csalódott vagyok Barrichello, a csapat és a saját kudarcom miatt is. De előfordul, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás, a kocsit az egyik pillanatban még uraljuk, a következőben viszont már nem. A kicsúszásomért csakis én vagyok a felelős, én hibáztam. Ha a többiek be tudták venni azt a kanyart, akkor nekem sem szabadott volna gondot okoznia. Az igaz, hogy a körülmények szörnyűek voltak, és alig lehetett látni az esőben, de a biztonsági autó mindent megtett a verseny biztonságos lebonyolításáért. Abban a kanyarban, ahol kicsúsztam, különösen sok volt a víz, valóságos kis folyó keresztezte az aszfaltot. Nem az ideális íven kezdtem fordulni, épp csak hogy belementem a folyóba és máris a gumifalban találtam magam" - elemezte a kiesésének az okait a német.

Schumacher arra a kérdésre, hogy mikor veti már be a Ferrari az idei szezonra tervezett autóját, nem tudott egyértelműen válaszolni: "remélem, Imolában már az új kocsival indulhatok".